Felfüggesztett börtönbüntetéssel búcsúzott Münchentől a legtovább fogvatartott magyar szurkoló

  • narancs.hu
  • 2021. augusztus 2.

Belpol

A férfi tett is azért, hogy rács mögé kerüljön, palackkal dobott meg egy rendőrt a müncheni Eb-csoportmérkőzésen.

Megérkezett a 444.hu-hoz a müncheni ügyészség válasza arról, hogy milyen feltételekkel engedték szabadon az utolsó még fogvatartott magyar szurkolót, több mint egy hónappal a müncheni Németország-Magyarország Eb-csoportmeccs után.

Ő az, akinek a szabadon engedését maga Szijjártó Péter külügyminiszter jelentette be videóüzenetben, múlt pénteken – emlékeztet a portál.

 

"(…) Jó hír, hogy a mai napon ő is szabadlábra került, elhagyhatta Németországot, és hazajöhet, hogy ügyének további folytatását már itthonról követhesse figyelemmel. Örülünk neki, hogy a hármas sípszó után körülbelül öt héttel minden magyar állampolgárnak ez a mérkőzés véget ért" – fogalmazott Szijjártó;  azt azonban nem említette, hogy a szurkoló miért töltött öt hetet előzetes letartóztatásban.

A férfi azért maradt ennyi ideig német fogdában, mert őt gyanúsították a legsúlyosabb bűncselekményekkel, konkrétan garázdasággal és hivatalos személy elleni erőszakkal. Vagyis azzal, hogy palackkal dobott meg egy rendőrt az Allainz Arenában. Ehhez képest eltörpült az a szabálysértés, hogy füvet is találtak nála.

A friss ügyészségi levél szerint a férfira egyéves, 3 évre felfüggesztett börtönbüntetést, és ugyanekkora időre szóló kitiltást szabtak ki a stadionból, illetve arra kötelezték, hogy fizessen be ezer eurót egy nonprofit szervezetnek. Emellett elkobozták a füvét és a rendőrt megdobásához használt palackját.

Ezzel azonban még nincs vége az ügynek. Az innentől szabadlábon védekező vádlottnak egy hete van annak eldöntésére, hogy elfogadja-e a büntetést vagy fellebbez. Utóbbi esetben a Müncheni Kerületi Bíróság tűzi ki a leendő tárgyalás időpontját.

(Képünk a Münchenbe utazó magyar szurkolók egy csoportjáról készült. A fotó csak illusztráció)

Kedves Olvasónk!

Üdvözöljük a Magyar Narancs híroldalán.

A Magyar Narancs független, szabad politikai és kulturális hetilap.

Jöjjön el mindennap: fontos napi híreink ingyenesen hozzáférhetők. De a nyomtatott Narancs is zsákszám tartalmaz fontos, remek cikkeket, s ezek digitálisan is előfizethetők itt.

Fizessen elő, vagy támogassa a független sajtót! Olvassa a Magyar Narancsot!

 

 

 

Figyelmébe ajánljuk

Vérző papírhold

  • - ts -

A rendszeresen visszatérő témák veszélyesek: mindig felül kell ütni a tárgyban megfogalmazott utolsó állítást. Az ilyesmi pedig egy filmzsánerbe szorítva a lehetőségek folyamatos korlátozását hozza magával.

Szűznemzés

Jobb pillanatban nem is érkezhetett volna Guillermo del Toro új Frankenstein-adaptációja. Egy istent játszó ifjú titán gondolkodó, tanítható húsgépet alkot – mesterséges intelligenciát, ha úgy tetszik.

Bárhol, kivéve nálunk

Hajléktalan botladozik végig a városon: kukákban turkál; ott vizel, ahol nem szabad (mert a mai, modern városokban szabad még valahol, pláne ingyen?); már azzal is borzolja a kedélyeket, hogy egyáltalán van.

Brahms mint gravitáció

A kamarazenélés közben a játékosok igazán közel kerülnek egymáshoz zeneileg és emberileg is. Az alkalmazkodás, kezdeményezés és követés alapvető emberi kapcsolatokat modellez. Az idei Kamara.hu Fesztivál fókuszában Pablo Casals alakja állt.

Scooter inda Művhaus

„H-P.-t, Ferrist és Ricket, a három technoistent két sarkadi vállalkozó szellemű vállalkozó, Rácz István és Drimba Péter mikrobusszal és személyautóval hozza Sarkadra május 25-én. Ezen persze most mindenki elhűl, mert a hármuk alkotta Scooter együttes mégiscsak az európai toplista élvonalát jelenti. Hogy kerülnének éppen Magyarországra, ezen belül Sarkadra!?” – írta a Békés Megyei Népújság 1995-ben arról a buliról, amelyet legendaként emlegetnek az alig kilencezer fős határ menti kisvárosban.

Who the Fuck Is SpongyaBob?

Bizonyára nem véletlen, hogy az utóbbi években sorra születnek a legfiatalabb felnőtteket, a Z generációt a maga összetettségében megmutató színházi előadások. Elgondolkodtató, hogy ezeket rendre az eggyel idősebb nemzedék (szintén nagyon fiatal) alkotói hozzák létre.

Aki én vagyok

Az amerikai dokumentarista fotográfia egyik legfontosabb alakjának munkáiból először láthatunk önálló kiállítást Magyarországon. A tárlat érzékenyen és empatikusan mutat fel női sorsokat, leginkább a társadalom peremére szorult közösségek tagjainak életén keresztül. A téma végigkísérte Mark egész életművét, miközben ő maga sem nevezte magát feminista alkotónak. A művek befogadása nem könnyű élmény.

A Mi Hazánk és a birodalom

A Fidesz főleg az orosz kapcsolat gazdasági előnyeit hangsúlyozza, Toroczkai László szélsőjobboldali pártja viszont az ideo­lógia terjesztésében vállal nagy szerepet. A párt­elnök nemrég Szocsiban találkozott Dmitrij Medvegyevvel, de egyébként is régóta jól érzi magát oroszok közt.

Cserealap

Szabad jelzést adhat a XII. kerületi önkormányzat Schmidt Máriáék érdekeltségének a Városmajor melletti nagyarányú lakásépítési projektre. Cserébe a vállalat beszállna a nyilas terror áldozatai előtt tisztelgő, régóta tervezett emlékmű finanszírozásába.