Feljelentést tesz egy jobbikos képviselő Dunakeszi polgármestere ellen a saját családi cégétől vett lakások miatt

  • narancs.hu
  • 2021. május 25.

Belpol

Amire CSOK-ot vett fel Dióssi Csaba, Varga Zoltán Péter szerint törvénytelenül. 

Mint arról lapunk előző nap beszámolt, tízlakásos társasházat építtetett Dunakeszin a polgármester családjának cége, hogy minden családtag kapjon egy lakást. Dióssi Csaba előbb a társaság vezetőjeként megépíttette a házat, majd kiszállt a cégből, és még a CSOK-ot is felvette, hogy a családi vállalkozástól megvehesse a lakásokat. 

Az ügyben Varga Zoltán Péter Dunakeszi jobbikos képviselője közlése szerint a mai napon büntetőfeljelentést tesz ismeretlen tettes ellen a költségvetésnek vélhetően jelentős vagyoni hátrányt okozó bűncselekmény gyanúja miatt.

A politikus úgy fogalmaz, az ügy egyesek szerint nem törvénytelen, legfeljebb etikátlan. Arról számol be, hogy a polgármester támogatói ezt is megkérdőjelezik, hisz' a fideszes Dióssi egyesek szerint csak kreatív  volt az ügyben.

„Persze vitatkozhatnánk, hogy mennyire etikus egy otthonteremtésre kitalált támogatást felvenni egy százmilliomos, otthonnal és több más ingatlannal is rendelkező személynek, miközben megannyi magyar fiatalnak nincs, vagy nincs »elég« gyereke a CSOK megigényléséhez és így esetleg nem jutnak lakáshoz” – emeli ki Varga.

jobbikos képviselő utánanézett a nyilvánosan elérhető adatok alapján, hogy valóban törvényes volt-e az ügylet. „Dióssi Csaba a lakásait a vagyonnyilatkozata szerint 2017-ben vásárolta. A családi céget – mely a társasházat építette – 2016-ban ajándékozta a fiának. Az ajándékozási szerződést Tuzson Bence korábbi irodája, a Biczi és Turi Ügyvédi Iroda jegyezte ellen, a cégmódosítást is a várost is képviselő ügyvédi iroda adta be a cégbíróságra. Ugyanekkortól a cég ügyvezetője is a polgármester fia. A kültag folyamatosan a polgármester apja volt a nyilvános cégiratok szerint”.

Kérdéses CSOK-támogatás

A politikus hozzáteszi, hogy „Az évi több mint tízmillió forintból fenntartott városi propagandalapnak, a Dunakeszi Postnak néhány nappal az ügy kirobbanása előtt adott »előremenekülő« interjújában a polgármester egyértelműen fogalmaz, kizárva a lehetőségét a későbbi mellébeszélésnek: a társasházat a családi vállalkozás »húzta fel«.”

„Az új lakások építéséhez, vásárlásához kapcsolódó lakáscélú támogatásról szóló 16/2016. (II.10.) Korm. rendelet 23. § (4) bekezdése az alábbiak szerint fogalmaz: »Az új lakás építéséhez igényelhető családi otthonteremtési kedvezményre támogatási szerződés abban az esetben köthető, ha az építési tevékenységet végző egyéni vállalkozó az igénylőnek nem közeli hozzátartozója vagy élettársa, valamint ha az igénylő az építési tevékenységet végző gazdálkodó szervezetben nem rendelkezik tulajdonnal, valamint a gazdálkodó szervezet tulajdonosa az igénylőnek nem közeli hozzátartozója vagy élettársa«” – teszi hozzá Varga Zoltán Péter, amely szabály 2016 óta folyamatosan szerepel a kormányrendeletben.

A képviselő szerint a probléma ott kezdődik, hogy „a CSOK viszont egyértelműen nem bankhitel, hanem egy állami, költségvetési támogatás, melyre fentiek alapján Dióssi Csaba – állításaival szemben – nem volt jogosult. A büntető törvénykönyv szerint aki költségvetésből származó pénzeszközök vonatkozásában mást tévedésbe ejt, tévedésben tart, valótlan tartalmú nyilatkozatot tesz, vagy a valós tényt elhallgatja és ezzel egy vagy több költségvetésnek vagyoni hátrányt okoz, bűntett miatt három évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő. Tízmillió forintos összeg esetében ez jelentős vagyoni hátránynak minősül, mely esetben a büntetés egy évtől öt évig terjedő szabadságvesztés, de más bűncselekmény gyanúja is felmerülhet" – hangsúlyozza a Jobbik képviselője.

(Facebook/Varga Zoltán Péter)

Kedves Olvasónk!

Üdvözöljük a Magyar Narancs híroldalán.

A Magyar Narancs független, szabad politikai és kulturális hetilap.

Jöjjön el mindennap: fontos napi híreink ingyenesen hozzáférhetők. De a nyomtatott Narancs is zsákszám tartalmaz fontos, remek cikkeket, s ezek digitálisan is előfizethetők itt.

Fizessen elő, vagy támogassa a független sajtót! Olvassa a Magyar Narancsot!

Figyelmébe ajánljuk

Hogy látja el a feladatát egy államigazgatási vezető, ha indul a választáson? Jó kérdés, válasz nincs

Vagy rendkívül laza, vagy egyáltalán nem létezik arra jogszabály, hogyha hivatalban lévő kormányhivatali vezetők, főigazgatók, polgármesterek, alpolgármesterek indulnak az országgyűlési választáson, akkor hivataluk ellátása és az onnan kapott fizetés milyen korlátozással vagy ideglenes felfüggesztéssel járhat. A kormánypárt oldalán legalább tizennégy ilyen érintett van, míg a Tiszáén egy bizonyosan.

Vihar a buliban

  • - ts -

Márpedig, ha itt vannak, a pokol felügyelet nélkül maradt, de azért a páciensek felvétele aligha szünetel…

Az oroszlánszelídítő

Miután Danny Boyle tavaly, 22 év elteltével felvette vérfagyasztó horrorfolyamának szálát, gyorsan át is passzolta a stafétabotot Nia DaCostának (Candyman; Hedda), aki a 28 nappal később (2003) szellemében szövi tovább a történetet.

Tíz kicsi német

  • - turcsányi -

Ronda szép. Sőt, nagyon szép város Andalúziában, egyenesen egy nevezetesség, turista­célpont (jó hatvan kilométerrel Marbella fö­lött, északnyugatra, tizenegy óránál).

Megjavítod?

A cím a japán kincugi hagyományára utal. E technika a repedések eltüntetése helyett az eltört tárgy „sebeinek” felvállalására törekszik. 

Már megint hétfő van

  • Pálos György

A regény magyar kiadásának borítójáról Botticelli Vénuszának újraértelmezett portréja tekint ránk, az elmosódó lágy női arcmás igen éles tekintettel párosul: poézist és tisztánlátást sugall.