A nagyobbik kormánypárt frakciója megvizsgálta az LMP-s Demeter Márta ügyét, amelyben „nem nyilvános adatokat tett közzé és hamisított meg politikai haszonszerzés céljával”.
A frakció álláspontja szerint ezért több bűncselekmény gyanúja is felmerülhet.
Demeter Márta egy Benkő Tibor honvédelmi miniszterhez beadott írásbeli kérdésében azt írta, iratbetekintése során kiderült, hogy a honvédség Airbus A319-esén kiképzőrepülés keretében utazott Orbán Flóra, Orbán Viktor miniszterelnök lánya Páfoszról.
A Kormányzati Tájékoztatási Központ ezzel szemben közölte: a megnevezett lány nem a kormányfő, hanem a Cipruson szolgáló egyik magyar katona gyereke.
Figyelmébe ajánljuk
A béketárgyalás, ami meg sem történt
De megtörténhet még? Egyelőre elmarad a budapesti csúcs, és ez elsősorban azt mutatja, hogy Putyin és Trump nagyon nincsenek egy lapon. Az orosz diktátor hajthatatlan, az amerikai elnök viszont nem érti őt – és így újra és újra belesétál a csapdáiba.
„A Péter azt mondta: ne féljetek. Én már nem félek” – tiszás aktivisták között Püspökladányban és Hajdúszoboszlón
Buzizás és újságosztás a piacon, nyomor a fürdőváros szélén. Hajdú-Bihar megyét elérte a változás szele, sokan kárhoztatják a Fideszt. Megnéztük a választókörzetet, ahol azt beszélik, Ruszin-Szendi Romulusz indulhat a Tisza jelöltjeként.
Fél disznó
A film plakátján motoron ül egy felnőtt férfi és egy fiú. Mindketten hátranéznek. A fiú azt kutatja döbbenten, daccal, hogy mit hagytak maguk mögött, a férfi önelégülten mosolyog: „Na látod, te kis szaros lázadó, hova viszlek én?
Ketten a gombolyagok közt
Az Álmok az íróból lett filmrendező Dag Johan Haugerud trilógiájának utolsó darabja. Habár inkább az elsőnek érződik, hiszen itt az intimitás és a bimbózó szexualitás első lépéseit viszi színre.
Kinek nevét párás üvegre írták
- - turcsányi -
Hogy Alfred Hitchcock életműve – különös tekintettel az ún. nagy műveire – hogyan öregedett, az nyilván hitviták terepe.
Dinnyék közt a gyökér
Ha van olyan, hogy kortárs operett, akkor A Répakirály mindenképpen az. Kovalik Balázs rendezése úgy nagyon mai, hogy közben komolyan veszi a klasszikus operett szabályait. Továbbírja és megőrzi, kedvesen ironizál vele, de nem neveti ki.
Az esendő ember felmutatása 5.6-os rekesszel, 28-as optikával
- Simonyi Balázs
Trump, a nagy béketeremtő?
Orbán Harcosok Klubjában mondott beszéde után a gonoszság még visszataszítóbb ideje következik
„A háború csak akkor fejeződhet be, ha Oroszország vereséget szenved”
Az AB inkább nem is vizsgálta egy kormányrendelet Alaptörvény-ellenességét
Vadászok, kergetők, árulók
Nyíltan támogatja a Magyar Önvédelmi Mozgalom a Mi Hazánk céljait – kérdés, hogy a Fideszt is kiszolgálják-e. Az utóbbi időben sokan léptek be a szervezetbe. Egyes tagok úgy vélik, hogy a mozgalomra túl nagy hatást gyakorolnak a pártok.

