Felmentő ítélet: nem rágalmazott Dezső András

  • narancs.hu
  • 2022. október 21.

Belpol

2018-ban az Indexen közölt cikket egy svédországi magyar nőről, a rendőrség hivatalból indított eljárást, a per most ért véget.

Dezső András, aki most a HVG munkatársa, 2018-ban a régi Indexen írt egy Svédországból hazatelepülő magyar nőről, aki szerepelt a közmédiában. A nő azt állította, azért kénytelen hazatelepülni, mert Svédországban a bevándorlók miatt megromlott a közbiztonság.

Dezső András a nyilvánosan elérhető információk alapján arra jutott, hogy a magyar nővel szemben Svédországban zaklatás és rágalmazás miatt jogerős bírósági ítélet született. A cikk arról szó, hogy olyan ember beszél a svéd törvényeket nem tisztelő bevándorlókról, aki bevándorlóként szintén összeütközésbe került a svéd törvényekkel. 

Miután a cikk megjelent, hivatalból indított nyomozást a BRFK, különleges személyes adattal való visszaélés gyanújával, kihallgatták Dezső Andrást. Ő azt mondta, nem követett el bűncselekményt, amit megtudott és megírt, ahhoz bárki  más is hozzáférhetett volna. A rendőrség ettől függetlenül vádemelési javaslattal zárta le a nyomozást, és az ügyészség vádat is emelt. 

Az első fokon ítélkező bíróság felmentett a különleges személyes adattal való visszaélés vádja alól az újságírót, de rágalmazásban bűnösnek találta, és arra kötelezte, térítse meg az eljárás bűnügyi költségét, amely a fordítási munkák miatt ötszázezer forint volt. Másodfokon a Fővárosi Törvényszék bűncselekmény hiányában a rágalmazás vádja alól is felmentette Dezső Andrást. Az ügyészség három nap gondolkodási idő után csütörtökön tudomásul vette az ítéletet – írja a HVG –, így az most már jogerős. 

 

 

Maradjanak velünk!


Ez a Narancs-cikk most véget ért – de még oly sok mindent ajánlunk Önnek! Oknyomozást, riportot, interjúkat, elemzést, okosságot – bizonyosságot arról, hogy nem, a valóság nem veszett el, még ha komplett hivatalok és testületek meg súlyos tízmilliárdok dolgoznak is az eltüntetésén.

Tesszük a dolgunkat. Újságot írunk, hogy kiderítsük a tényeket. Legyen ebben a társunk, segítse a munkánkat, hogy mi is segíthessünk Önnek. Fizessen elő a Narancs digitális változatára!

Jó emberek írják jó embereknek!

Figyelmébe ajánljuk

Amit csak ők tudnak

A nu metalon felnőtt generáció, azaz a mai negyvenesek visszavonhatatlanul az öregedés jelének tekinthetik, hogy kedvenc irányzatuk esetében az újat jelölő „nu” annyira indokolatlan, hogy a legfontosabb zenekarok – már amelyik még aktív – mind elmúltak 30 évesek.

Hová futnál?

  • - ts -

Az Ezüst csillag egy amerikai katonai kitüntetés, afféle vitézségi érem, nagy csaták nagy hőseinek adják, 1932 óta.

Cserbenhagyás

  • - ts -

A moziból nézve az Egyesült Államok tényleg a világ csendőre: minden korban megvannak a háborús veteránjai. De nem bánik szépen velük.

Irányított hálózatok

  • Molnár T. Eszter

A csoportterápiák általában vallomásos körrel indulnak. Valahogy így: Eszter vagyok, és hiszek a csodákban.

A klezmer szelleme

Egykor szebb volt a zsinagóga belseje, amely most Művészetek Házaként funkcionál Szekszárdon. Igaz, a kettő között volt csúnyább is. A ház 1897-ben épült a grazi építész, Hans Petschnig tervei alapján, aki a helyi Bodnár-ház és az Újvárosi templom tervezője is.