Felmondott a Neokohn.hu főszerkesztője

  • 2020. november 23.

Belpol

"Nem szeretnék, és nem is tudnék a jövőben egy nettó NER-projektben résztvenni" - írta Seres László.

A Facebook-oldalán jelentette be Seres László, a Neokohn.hu főszerkesztője, hogy hétfőn délelőtt benyújtotta a felmondását a lap tulajdonosainak, így december 1-től már ő a főszerkesztő.

Seres azt írta, már jó pár hete érlelődött benne a döntés, a végső lökést az adta, hogy a cég tulajdonosai megvétózták a helyettesének leváltását és egy másik kolléga kinevezését a főszerkesztő-helyettesi pozícióra.

"A tulajdonosok vétója két szempont miatt is problémás. Egyrészt főszerkesztői szuverenitásomat és szakmai tudásomat veszik ezzel semmibe. Jobban szeretem én eldönteni, kikkel dolgozom együtt, mint nem. Pláne, ha az illető inkább történész, mint újságíró, és az elmúlt hónapokban alapvető újságírói, médiaetikai szabályokkal, értékekkel kapcsolatban kell vitáznom vele. Másrészt ily módon az is kiderült számomra, hogy ha egy, a NER iránt elkötelezett beosztottam pozíciója be van betonozva, akkor sem őfelette, sem saját magam felett nem én rendelkezem.

Márpedig én nem szeretnék, és nem is tudnék a jövőben egy nettó NER-projektben résztvenni. Olyanban sem, ahol - mint az elmúlt hetekben tapasztalom - tulajdonosi elvárás a másik, neológ zsidó hitközség folyamatos támadása"

- írta Seres.

A Neokohn.hu főszerkesztő-helyettese Veszprémy László Bernát, aki rendszeresen publikál a Mandineren is, valamint a Migrációkutató Intézet munkatársa.

Seres a továbbiakban megköszönte Köves Slomónak és Bodnár Dánielnek az eddigi együttműködést és a lehetőséget, és azt írja, büszke arra, hogy az elmúlt két évben "egy valóban független konzlib portált" működtetett, "még ha pár olyan cikket is átengedtem közlésre, amit nem kellett volna".

Végül azt írta, nem tudja folytatni, elérkezett a kompromisszum-készsége határához. "Anyukám mindig azt tanította nekem, a legfontosabb az életben, hogy minden nap tudjunk tükörbe nézni. Én a továbbiakban is ehhez fogom tartani magam."

A Neokohn.hu kiadója a Köves Slomó vezette Egységes Magyarországi Izraelita Hitközséghez (EMIH) közelálló Brit Media tulajdonában van.

Figyelmébe ajánljuk

„A magyarok az internetre menekülnek a valóság elől”

  • Artner Sisso
Szokolai Róbert korábban ifjúsági szakszervezeti vezető volt, jelenleg az Eötvös10 Művelődési Ház kommunikációs vezetője. Arról kérdeztük, milyen lehetőségei vannak a fiataloknak ma Magyarországon, kire és mire számíthatnak, valamint hogyan használják az internetet, a közösségi médiát, és mire mennek vele.

Valóra vált forgatókönyv

1984-ben került a mozikba Rob Reiner első filmje, A turné (This Is Spinal Tap). Az áldokumentumfilm egyik főszereplője maga a rendező volt, aki az éppen amerikai turnén levő fiktív brit hard rock zenekar, a Spinal Tap történetét próbálta kibogozni.

Nézőpont

A filozófus-író (Denis Podaly­dès) tüdeje és mája közt apró kis foltot mutat ki az MRI-vizsgálat, de biztosítják afelől, hogy (egyelőre!) nem veszélyes a dolog.

Amikor győznek a hippik

  • - turcsányi -

Blaze Foley-nak volt egy kabátja. Ha egészen pontosak akarunk lenni, ez az egy kabátja volt neki – ez sem túl jó bőrben. Az ujját például vastag ezüstszínű ragasztószalaggal kellett megerősíteni, jól körbetekerni, mindkettőt – hogy le ne essenek.