Feloszlatta magát az újszentiváni képviselő-testület, miután a polgármestert őrizetbe vették

  • narancs.hu
  • 2022. február 9.

Belpol

Az ügyészség nagy vagyoni hátrányt okozó költségvetési csalás, valamint hűtlen kezelés bűntettével gyanúsít három férfit.

Szerdai rendkívüli ülésén feloszlásáról döntött az újszentiváni képviselő-testület. Juhász Tibor (független) alpolgármester indítványát a hétfős testület jelenlévő tagjai közül négyen támogatták, egy képviselő nemmel szavazott.

Az alpolgármester elmondta, a Nemzeti Adó- és Vámhivatal vizsgálta az önkormányzat gazdálkodását. A Csongrád-Csanád megyei települést 2006 óta vezető Putnik Lázár (független) polgármestert pedig őrizetbe vették, ezért jelenleg nem tudja ellátni feladatait.

Szentirmay Sára jegyző közölte, a jogszabályok alapján a feloszlatásról hozott döntés a veszélyhelyzet megszűnését követő naptól hatályos, majd 15 napon belül kell kitűzni az időközi választás időpontját. A községben így előreláthatólag szeptemberben tarthatnak időközi választást.

A Csongrád-Csanád Megyei Főügyészség szóvivője szerdán közölte, hogy egy munkásszálló építésével kapcsolatos, több száz millió forintos csalás miatt indult eljárás egy polgármester, egy önkormányzati dolgozó és egy vállalkozó ellen. A három férfit nagy vagyoni hátrányt okozó költségvetési csalás, valamint hűtlen kezelés bűntettével gyanúsítják. A megalapozott gyanú szerint a beruházást túlárazták, a pályázat szerint a szálló teljes költsége 371 millió forint volt, a kivitelezés azonban 258 millió forintba került. A fennmaradó 113 millió forintból a polgármester mintegy 70 millió forintot a saját vállalkozásának utaltatott, 10 millió forint egy szociális szövetkezethez került, a további összeg sorsa egyelőre ismeretlen.

A hvg.hu azt írja, hogy három évvel ezelőtt adták át az újszentiváni munkásszállót, erre 222 millió forint támogatást kapott a település a Nemzeti Foglalkoztatási Alaptól. Az újszentiváni önkormányzat a hivatalokat arról tájékoztatta, hogy a 371 millió forint költségvetésű beruházáshoz 149 milliót biztosít az önkormányzat. Szanka Ferenc tájékoztatása szerint a Szegedi Járási Ügyészség megalapozott gyanúja szerint a nem a teljes összeget költötték a beruházásra, 113 millió forint megmaradt. A polgármester ebből 70 millió forintot saját cégének utalt át, míg 10 millió forintot egy szociális szövetkezetnek adott, 33 millió forint sorsa ismeretlen. A Szegedi Járási Ügyészség három személy letartóztatását indítványozta, erről szerdán dönt a Kecskeméti Járási Bíróság.

Az ügyészség szerint azért van szükség letartóztatásukra, mert korábban már bebizonyosodott, hogy többeket hamis tanúzásra akartak rábírni. Az újszentiváni polgármestert korábban fiktív lakcímek létesítése okán már elítélték, bár próbára bocsátották, és úgy tudjuk, hogy még folyamatban van egy eljárás közmunkások fiktív foglalkoztatása miatt is.

Kedves Olvasónk!

Elindult hírlevelünk, ha szeretné, hogy önnek is elküldjük heti ajánlónkat, kattintson ide a feliratkozásért!

A Magyar Narancs független, szabad politikai és kulturális hetilap.

Jöjjön el mindennap: fontos napi híreink ingyenesen hozzáférhetők! De a nyomtatott Narancs is zsákszám tartalmaz fontos, remek cikkeket, s ezek digitálisan is előfizethetők itt.

Fizessen elő, vagy támogassa a független sajtót! Olvassa a Magyar Narancsot!

Figyelmébe ajánljuk

Az Amerika–EU-vámalku tovább nyomhatja a magyar gazdaságot

Noha sikerült megfelezni az EU-t fenyegető amerikai vám mértékét, a 15 százalékos általános teher meglehetősen súlyos csapást mérhet az európai gazdaságokra, így a magyarra is. A magyar kormány szerint Orbán Viktor persze jobb megállapodást kötött volna, de a megegyezés az orosz gázimportra is hatással lehet. 

Megjött Barba papa

A Kőszegi Várszínház méretes színpada, több száz fős nézőtere és a Rózsavölgyi Szalon intim kávéház-színháza között igen nagy a különbség. Mégis működni látszik az a modell, hogy a kőszegi nagyszínpadon nyáron bemutatott darabokat ősztől a pesti szalonban játsszák. 

Gyógyító morajlás

Noha a szerző hosszú évek óta publikál, a kötet harminckét, három ciklusba rendezett verse közül mindössze három – a Vénasszonyok nyara után, a Hidegűző és A madár mindig én voltam – jelent meg korábban. Maguk a szövegek egységes világot alkotnak. 

Elmondható

  • Pálos György

A dán szerzőnek ez a tizedik regénye, ám az első, amely magyarul is olvasható. Thorup írásainak fókuszában főként nők állnak, ez a műve is ezt a hagyományt követi. A történet 1942-ben, Dánia német megszállása után két évvel indul.

Gyulladáspont

Első ránézésre egy tipikus presztízskrimi jegyeit mutatja Dennis Lehane minisorozata: ellentétes temperamentumú nyomozópáros, sötétszürke tónusok, az Ügy, a magánélet és a lassacskán feltáruló múltbeli traumák kényelmetlen összefonódásai.

Mármint

A hullamosói szakma aránylag ritkán szerepel fiatalemberek vágyálmai közt. Először el is hányja magát Szofiane, a tanulmányait hanyagoló, ezért az idegenrendészet látókörébe kerülvén egy muszlim temetkezési cégnél munkát vállalni kénytelen arab aranyifjú.