A nõüggyel foglalkozó szervezetek nemzetközi példákra is alapozva régóta próbáltak létrehozni olyan befogadó intézményt, amely nyitott közösségi házként mûködne, kutatásokat szervezne, hogy munkája és a közbeszéd fókuszában tartson gender- (társadalmi nem) kérdéseket. Ennek kialakítása nem volt könnyû, hiszen nemcsak az együttmûködés alapelveit kellett ki-, hanem a forrásokat is megtalálni. Elõször tavaly tavasszal tûnt úgy: megnyílhat a Nõház, sõt arról is hallani lehetett, hogy a régiókban további intézmények kezdik meg a mûködésüket. Végül semmi nem történt.
Lévai Katalin esélyegyenlõségi miniszterré válása felgyorsította a folyamatot: több helyen is nyilatkozott az intézmény fontosságáról, majd egy évvel ezelõtt
ünnepélyes keretek között
megnyitotta az intézményt. Ekkor még nem létezett a 12 szervezet által azóta megalapított Nõház Közhasznú Egyesület, így a Városligeti fasori 250 négyzetméteres alagsori iroda bérleti szerzõdését az egyik alapító, a Magyarországi Nõi Alapítvány (MONA) kötötte meg, és azt csak késõbb "írta nevére" a Nõház Közhasznú Egyesület. A feltételek jóformán azonosak voltak: ötéves idõtartam, havi egymillió forintos bérleti díj; igaz, a bérbeadó szolgáltatásai közül idõközben kimaradt a takarítás.
A mostani bezárás egyik indoka az volt, hogy az egyesület képtelen elõteremteni a havi bérleti díj fedezetét. A Narancs Dalos Rimmánál, az egyesület október közepén lemondott elnökénél érdeklõdött arról, hogy ki választotta ki az ingatlant, de õ arra hivatkozva, hogy az ügyek még nem zárultak le, nem válaszolt érdemben. Az alapító szervezetek képviselõi közül többen úgy nyilatkoztak: az ingatlan felkutatása az elnök feladata volt, és volt, aki azt is tudni vélte, hogy az irodát "erõsen ajánlották" Lévai miniszter asszony környezetébõl. ' az utóbbit a Narancsnak határozottan cáfolta: szerinte sem a szervezet megalakulásában, sem az ingatlan kiválasztásában nem volt szerepe sem a politikának, sem a pártoknak.
Dalos Rimma volt elnök egyben a Magyarországi Nõi Alapítvány kurátora; a kuratórium elnöke Zentai Violetta, aki Petõ Iván SZDSZ-es országgyûlési képviselõ felesége, s honlapjuk szerint tag például Neményi Mária (György Péter neje) és Büky Dorottya, aki 1990-98 között SZDSZ-es országgyûlési képviselõ volt. A Nõház Közhasznú Egyesület egyik tagszervezetének, a Szociális Innováció Alapítványnak ügyvezetõ igazgatója volt Talyigás Katalin, aki késõbb Lévai Katalin politikai fõ-tanácsadójaként dolgozott.
A Nõház megnyitása után egy darabig úgy tûnt, beindultak a dolgok. A költségek döntõ részét a bérleti díj vitte el. A bevételek zömét az Esélyegyenlõségi Kormányhivatal (EKH) biztosította: tavaly 5, idén 7 millió forintos támogatást nyújtottak, egy Dalos Rimma által összeállított tanulmányra további 3,4 millió forintot fordítottak. Az utolsó negyedévi bérleti díj ügyében a hivatal elnöke (jelenleg az utódminisztérium közigazgatási államtitkára) a bérbeadónak címzett levélben ígérte meg a januári fizetést. "A bérleti díjat továbbra is biztosítani tudjuk, ha lesz kivel szerzõdni" - fejtette ki Kovárik Erzsébet közigazgatási államtitkár, aki hozzátette: az EKH és a minisztérium részérõl nincs szerzõdéses elkötelezõdés a Nõház hosszú távú támogatására vagy a bérleti díj ötéves átvállalására. A támogatásokat mind egyedi kérelemre adták, de az EKH másként is segítette az egyesületet. A Nõház a támogatáshoz, mivel nem volt jogi személy, a MONA-n keresztül fért hozzá.
Egy októberi közgyûlésen derült ki, hogy a tagszervezetek jelentõs része elvesztette a bizalmát az elnökségben. Ennek a bérleti szerzõdésen kívül az is oka volt, hogy nem kaptak kellõ tájékoztatást az egyesület tevékenységérõl, anyagi helyzetérõl. Végül az egész elnökség lemondott, a közgyûlés pedig
vizsgálatot rendelt el
Arról is szó volt, hogy a Nõház egy szobát több mint félmillió forint értékben rendezett be gyerekbútorokkal és játékokkal, és júliustól a munkaügyi központ támogatásával határozott idejû, még másfél évig "ketyegõ" munkaszerzõdéssel két óvónõt is alkalmazott. Az intézmény megszûnése miatt az óvónõknek mintegy ötmillió forint a követelésük az egyesülettel szemben, melynek jogosságát most vizsgálják. (A Nõház megszüntetésével az óvónõk nem kapták meg a munkaviszonyuk felmondásáról szóló iratokat.) Átvilágította a szervezetet a szintén alapító Szociális Innováció Alapítványt képviselõ Molnár Éva szociológus, aki szerint szabálytalan, hogy nincs pénzkezelési szabályzat, az ún. pénztárkönyvet az egyik óvónõ vezette, az iktatás és a pályázati nyilvántartás is esetleges volt. "Nem átlátható, nem demokratikus, nem szervezett, hanem kaotikus, az ember bárhová nyúl, szétesik. A jelenlegi helyzet megoldására, a válságmenedzselésre sem volt koncepció" - mondta lapunknak Molnár Éva.
Az alapítók és az elnökség között egyre romlott a viszony. Kiderült: egy nyári határozatot, amely arról szólt, hogy amennyiben az egyesület anyagi helyzete megengedi, az elnök havi 300000 forint, munkatársai pedig 150000 forint, illetve megállapodás szerinti összegû tiszteletdíjban részesülnek, a vezetõség úgy értelmezett, mintha ezt az összeget járulékaival együtt havonta "kölcsönadták" volna a szervezetnek, és ennek megfelelõen könyveltetett. Novemberben a közgyûlés visszamenõleg érvénytelenítette a döntést, mert szabálytalanul hozták meg, ugyanis az érintett elnökségi tagok is szavaztak, ráadásul nem az alapszabályban elõírt titkos szavazás zajlott. Ugyanakkor a MONA képviselõje kérte, hogy a vezetõség a havi minimálbér mértékében kapjon tiszteletdíjat munkájáért, bár jelenleg úgy tûnik, erre sem lesz fedezet, mert elõször az óvónõk követelését kell kiegyenlíteni. A két vezetõ mindenesetre fenntartotta igényét a teljes összegre, a harmadik pedig késõbb bejelentette, hogy tiszteletdíja miatt bírósághoz fordul.
Nehezen érthetõ, hogy ha a Nõház vezetõsége végezte rosszul a munkáját, miért nem merült fel a leváltásuk. Wirth Judit, a Nõk a Nõkért Egyesület (NANE) munkatársa szerint mire a szervezetek világosan láttak, addigra "annyira elsüllyedt a Nõház a teljesíthetetlen kötelezettségek, a vezetõség átláthatatlan politikai kapcsolatai és a súlyos anyagi terhek ingoványában, hogy a szervezetek nem tartották orvosolhatónak a helyzetet". Molnár Éva szerint hiányzott a Nõház élérõl egy olyan ember, aki tudta volna, hogy szakmailag mit akar, és mit miért csinál. Úgy véli, Dalos a szakmai irányítás helyett egy olyan kényszerpályára került, amelyen egyetlen feladat volt: pénzt szerezni. Márpedig azt csak a hivataltól lehetett, és mivel nem volt a Nõháznak stratégiai terve, természetesen nem talált adományozót sem, aki bizonyos feladatot hajlandó lett volna finanszírozni, s amely révén a Nõház függetlenedni tudott volna az állami forrástól.
A politika is
erõsen befolyásolta a Nõház píárját, elég csak az egy évvel ezelõtti újságokat végiglapozni: mindenhonnan Lévai Katalin és a Nõház köszön vissza. Wirth szerint alapvetõen nem azzal volt a baj, hogy a minisztérium támogatta az intézményt, "és a miniszter ott részt vett különbözõ rendezvényeken. Sokkal problémásabb, hogy eközben gyakran nem lehetett érezni: a Nõház a nõügy megtestesítõje, és emiatt fontos." Szerinte a jelenlegi kormány tovább nehezíti a helyzetet, mert nem vállalja, hogy a nõügyre forrásokat kell biztosítani és a nõi jogok terén fontos társadalompolitikai döntéseket kell meghozni. Ma Magyarországon gyakorlatilag nincsenek államilag támogatott nõügyi szolgáltatások, a mûködést segítõ pályázatok, és nincs stratégia és cselekvési terv sem.
A Nõház megszüntetése után valamennyi szereplõ hangsúlyozta: az alapötlet jó, és az intézményt esetleg újjá lehet szervezni. Ehhez az eddigiek lezárása, a bizalom visszaszerzése, egy ütõképes vezetés összehozása szükséges. Az sem árt, ha a civil szolgáltatószervezet elõre tudja, mibõl tud mûködni, no meg persze egyesületi helyiségeket sem egy villában kell feltétlenül bérelni. Az intézmény fontosságát Lévai Brüsszelbõl is megerõsítette, hozzátéve, hogy ehhez "politikai akarat és pénz is kell, valamint a civil szervezetek együttmûködési hajlandósága és a téma fontosságának felismerése. Pillanatnyilag úgy látom, mindegyik hiányzik."
Virág Tamás
