„Fennáll a visszaélés veszélye”

Magyar Narancs: Március 11-én azt írták az intézet Facebook-oldalán, hogy a kormány nem indokolta meg kellőképpen a különleges jogrend, a veszélyhelyzet bevezetését, a koronavírus-járvány kezeléséhez szükséges intézkedéseket pedig az egészségügyi törvény is lehetővé tenné. Ezt ma is fenntartják?

Majtényi László: A közlemény az aktuális helyzetre reagált, de ma is igaz, hogy az egészségügyi törvény járvány idején egy csomó mindenre felhatalmazást ad különleges jogrend bevezetése nélkül is. Lehetőség van a betegek elkülönítésére, el lehet rendelni karantént tüneteket nem produkáló, pozitív teszteredménnyel még nem rendelkező személyek esetében is, szüneteltetni lehet az óvodák, iskolák, egyetemek – vagy bármely intézmény – működését, korlátozni lehet a lakosság mozgásszabadságát, a személyi közlekedést, le lehet zárni területeket, megtilthatók a nyilvános és nem nyilvános rendezvények. Természetesen azzal a feltétellel, hogy az intézkedések ténylegesen gátolni tudják a járvány terjedését. Ezek nagyon széles körű szabadságkorlátozó intézkedések, de megvan az az előnyük, hogy nem igényelnek különleges jogrendet – a különleges jogrend ugyanis gyakorlatilag a jog morális rétegének, az alapvető jogoknak a felfüggesztését jelenti. A különleges jogrend tehát eufemizmus, nagyrészt a jogrend hiányáról van szó.

MN: Az Alaptörvény csak az elemi csapást és az ipari szerencsétlenséget sorolja fel a veszélyhelyzet elrendelési okaiként, a katasztrófavédelmi törvény emeli be e különleges jogrendbe a járványveszélyt. Alkotmányjogi szempontból rendben van, hogy a jogi hierarchia alacsonyabb szintjén álló törvény bővíti ki az alkotmányos definíciót?

ML: Ez alkotmányosan erősen vitatható. Magának az Alaptörvénynek a szövege is rendkívül trehány és átgondolatlan, a katasztrófavédelemről szóló törvény pedig példálózó – tehát lényegében szabadon bővíthető – felsorolást ad a természeti és ipari, illetve „egyéb” katasztrófákról, utóbbi körben említve a járványokat.

MN: Tordai Csaba alkotmányjogász szerint is alkotmányellenes ez a helyzet, de az Átlátszón publikált cikkében ő amellett érvel, hogy amúgy is lehetetlen előre látni minden, különleges jogrendre okot adó körülményt. Mondhatjuk például, hogy az alkotmányozó nem készülhetett fel rá, hogy egy járvány ilyen komoly intézkedéseket tesz majd szükségessé.

ML: A különleges jogrendet valószínűleg más szabályozási filozófia alapján kellett volna kodifikálni. Önmagában illogikus és nagyon veszélyes, hogy az Alaptörvény az összes különleges jogrendhez ugyanazokat a jogkorlátozó következményeket fűzi. Az ország elleni fegyveres támadás vagy egy járvány esetén ugyanúgy felfüggeszthető az alapjogok gyakorlása, bizonyos minimális kivételekkel – mint az emberi élethez és méltósághoz, a tisztességes eljáráshoz való jog, a kínzás vagy embertelen bánásmód tilalma –, holott nyilvánvalóan belátható, hogy ezek nagyon különböző helyzetek, és eltérő kormányzati lépéseket követelnek meg. Az pedig abszolút alkotmányellenes, hogy a legsúlyosabb jogkorlátozásokat megengedő jogrend okaira egy törvény példálózó felsorolást ad. Tordai Csabával ellentétben azt sem gondolom, hogy egy átgondolt jogi szabályozás ne tudna az életben potenciálisan előforduló tényállásokhoz jól definiált alkotmányos tényállásokat illeszteni.

MN: Azt mondta az imént, az iskolákat az egészségügyi törvény alapján is be lehetett volna zárni. De az oktatásért felelős miniszter csak veszélyhelyzet esetén alkothat azonnali hatályú, egyedi rendeletet, ami a mi esetünkben a digitális munkarend elrendelése volt.

ML: Ha már egyszer jogszerűen bezárták az iskolákat, a különleges munkarend, digitális képzés, illetve távoktatás elrendeléséhez egyáltalán nincs szükség ilyen szigorú alkotmányos alapokra. De belátom, az egészségügyi törvénybe foglalt jogkörök lehetnek elégtelenek, ezt mindig végig kell gondolni. Ugyanakkor arra is lett volna lehetőség, hogy az Országgyűlés különleges jogrend elrendelése nélkül, akár törvényalkotás útján hozzon azonnal bevezethető további intézkedéseket.

MN: A kormány legfrissebb rendelete a határok lezárásáról, a nem magyar állampolgárok beutazásának megtiltásáról szól. Ehhez már feltétlenül szükséges volt a különleges jogrend?

ML: Az egészségügyi törvény egyes területek lezárását engedi meg, értelmezés kérdése, hogy ebbe mi férne bele, felhatalmazást ad-e a beutazás teljes megtiltására. Egyébként indokoltnak tartom ezt is és az iskolák bezárását is, és van abban igazság, hogy korábban kellett volna meglépni ezeket a radikálisabb lépéseket. Persze az is igaz, hogy a világ kormányai általában késésben vannak, közös EU-s válaszok pedig a láthatáron sincsenek, így érdemes méltányosnak maradni a kritikák megfogalmazásánál.

MN: Az nem lehet érv a különleges jogrend mellett, hogy mivel az emberek drasztikus változásként érzékelik a különböző korlátozásokat, elővigyázatossági intézkedéseket, hajlamosabbak lesznek betartani azokat?

ML: Teljesen rendben van, ha egy miniszterelnök drámai szózatot intéz a néphez, de ennek nem kell különleges jogrenddel párosulnia. Az pedig nem a következetes, szabálykövető magatartást erősíti, amikor a miniszterelnök reggel még az iskolák bezárása ellen érvel, este meg korábbi szavait feledve bejelenti, hogy be kell zárni az összeset.

MN: Mit gondol arról, hogy két város – Komló és Szekszárd – fideszes polgármestere a veszélyhelyzetre hivatkozva megkerülte települése képviselő-testületét, és saját hatáskörben fogadta el az önkormányzat költségvetését?

ML: Ez mutatja, mennyire veszélyes a különleges jogrend. Ha megengedjük az alapvető szabadságok korlátozását, mindig fennáll a hatalmi visszaélés veszélye. Két olyan városról beszélünk, amelynek fideszes a polgármestere, de ellenzéki többségű a képviselő-testülete. A demokráciát megcsúfoló lépés, hogy a veszélyhelyzetre hivatkozva egy személyben döntöttek az éves költségvetés elfogadásáról, sőt egyikük a polgármesteri fizetés változatlanul hagyása mellett még a képviselők juttatását is megszüntette. Itt emlékeztetnék arra, hogy a parlament 2016 óta nyílt törvénysértéssel úgy tartja életben a tömeges bevándorlás okozta válsághelyzetet, hogy az elrendelésének törvényi feltételei egyáltalán nem teljesülnek. Ez ugyan nem különleges jogrend, de egy ahhoz nagyon hasonló jogintézmény, amely szintén komoly jogkorlátozásokat tesz lehetővé – olyasmit is például, hogy a rendőr csak úgy besétáljon a lakásunkba ellenőrizni. A bevándorlási válsághelyzet visszaélésszerű alkalmazása és a két fideszes polgármester magatartása mindenképp óvatosságra kellene, hogy intsen a különleges jogrendeket illetően.

MN: Személy szerint tart attól, hogy a különleges jogrendet a kormány indokolatlan jogkorlátozásra használja majd?

ML: Épp’ az imént hallottam az autóban, hogy a szabad sajtó maradék orgánumait már folyamatosan rémhírterjesztéssel vádolja az állami rádió. A Magyar Távirati Iroda volt vezérigazgatója nyilvános Facebook-posztjában a cenzúra bevezetésére tett javaslatot. Ha a sajtó közvetlen korlátozását nehezen is tudom elképzelni, azt hiszem, okunk van félteni kommunikációs jogainkat, az információszabadságot, az állam működésének átláthatóságát és a szólásszabadságot. Az állam titkolózása már most tetten érthető, gondoljunk csak a maszkokkal és az egészségügyi dolgozók védőruházatával kapcsolatos ködösítésre, vagy arra, ahogyan a független kritikai megnyilvánulásokat megbélyegzik. A nemzetközi tapasztalatok szerint ez járványügyi szempontból is borzasztó hozzáállás: bár a két járvány jellegében nyilván távol áll egymástól, tény, hogy az Európát az első világháború utolsó szakaszában megtizedelő spanyolnátha terjedésében nagyon nagy szerepet játszott az állami cenzúra. A valódi álhírekkel szemben fel kell lépni, az információs jogok korlátozása azonban kifejezetten gátolja a járvány elleni hatékony védekezést.

MN: Pedig úgy tűnik, a kormány, illetve az Operatív Törzs sajtótájékoztatói egyre kevésbé informatívak.

ML: A kormányzati revolversajtón keresztül pedig hamis állítások jutnak el tömegekhez. Tényszerű hazugság, hogy a koronavírust a menekültek terjesztik, ezzel szemben a mindenfele röpködő gazdag és középgazdag turisták és az állami hivatalnokok hordták szét a világ országaiban. Az a megjegyzés pedig igen korlátozott bölcsességre mutat, hogy a koronavírus külföldről érkezett; minthogy egy kínai nagyváros piacáról indult, Kínán kívül a világ összes országába külföldről hozták be. A politikai hazugságok sokat ártanak a tisztánlátásnak, a bizalomnak és a hatékony járványellenes fellépésnek.

Mi az a rémhír?

Egyes kormányközeli médiumok és megmondóemberek retorikáját figyelve valószínűleg sokakban felmerül az aggodalom: nem használhatja-e ki a kormány a március 11-én elrendelt veszélyhelyzetet arra, hogy fellépjen a független sajtó munkatársai vagy az egészségügyi és járványügyi rendszert kritizáló szakértők ellen?

Nos, a büntető törvénykönyv – a különleges jogrendtől függetlenül – két olyan tényállást tartalmaz, amely potenciálisan alkalmazható a koronavírussal kapcsolatos (ál)hírekre. A közveszéllyel fenyegetés 3, súlyosabb esetben 5 év szabadságvesztéssel büntethető, és az követi el, „aki a köznyugalom megzavarására alkalmas olyan valótlan tényt állít, híresztel, vagy azt a látszatot kelti, hogy közveszéllyel járó esemény bekövetkezése fenyeget”. A rendőrség február 8-i közleménye szerint közveszéllyel fenyegetés bűntettével gyanúsított meg egy férfit és egy nőt, akik kattintásvadász oldalakat üzemeltettek, és azokra a koronavírussal kapcsolatos álhíreket posztoltak. Ezek egyértelmű, klasszikus álhírek voltak, az egyik például arról szólt, hogy egy 37 éves nő koronavírus-fertőzés miatt összeesett és meghalt a Nyugatinál.

Szintén közveszéllyel fenyegetés miatt nyomoznak a 30 éves budapesti youtuber, J. Szabolcs ellen. A rendőrség szerint az ő csatornáján jelent meg először – március 10-én – az a híresztelés, hogy az Operatív Törzs Budapest lezárására készül. Ennek a közösségi médiában széles körben elterjedt információnak a megítélése nyilván egy fokkal nehezebb kérdés – ki tudhatná biztosan, miről nem beszélt az Operatív Törzs –, mint a kitalált halotté, az Index szerint azonban álhírjellegét erősíti, hogy nagyon rossz minőségű, csevegőüzenetekről készült képfájlokat mellékeltek hozzá, és az állítólagos forrásokat is csak elnagyoltan jelölték meg.

Érdekesebb kérdés, hogy a rendőrség itt miért nem a rémhírterjesztés tényállásához nyúlt. A 3 évig terjedő szabadságvesztéssel büntethető rémhírterjesztést az követi el, „aki közveszély színhelyén nagy nyilvánosság előtt olyan valótlan tényt vagy való tényt oly módon elferdítve állít vagy híresztel, amely a közveszély színhelyén alkalmas az emberek nagyobb csoportjában zavar vagy nyugtalanság keltésére”. Ez a definíció jobban illene a Budapest lezárásáról szóló hírre, hiszen az nem magáról a közveszélyről, hanem a valóban létező közveszély nyomán tervezett állítólagos intézkedésről szólt. A rémhírterjesztés annyiban az elrendelt veszélyhelyzethez is kapcsolódik, hogy mivel a veszélyhelyzet elrendelése után definíció szerint az egész ország közveszélynek van kitéve, egy büntetőperben az ügyészségnek a tényállás első felét valószínűleg nem különösebben kellene bizonyítania.

A legújabb hír, hogy a notórius feljelentő, volt fideszes önkormányzati képviselő Tényi István rémhírterjesztés gyanújával feljelentette a Magyar Orvosi Kamara (MOK) elnökségét a szervezet koronavírus-járvánnyal kapcsolatos közleménye miatt. Az nem egyértelmű, hogy Tényi szerint a MOK a megbetegedések várható számára vonatkozó prognózisával vagy az egészségügyi infrastruktúra felkészültségét kimondatlanul is bíráló javaslataival valósította meg a rémhírterjesztést, mindenesetre a rendőrség lapzártánkkor még nem ismert reakciója jó indikátora lehet annak, mennyire kell félnünk a jog visszaélésszerű alkalmazásától a járvány idején.