A rendőrség szerint mégsem érte terheléses támadás a népszámlálás oldalát
Sőt megállapították, hogy „a rendszer végig jól működött”.
Sőt megállapították, hogy „a rendszer végig jól működött”.
Szokásos péntek reggeli rádióinterjújában Orbán arról beszélt, hogy tudomásul veszik az amerikai szankciókat, és hogy a háborúval kapcsolatos nézetkülönbséget az amerikai-magyar barátságnak ki kell bírnia.
Egy csapat tagjaként, amivel a kormánypárt választási kampányát segítette.
Sándor-palotaként kellene majd hivatkozni Novák Katalin hivatalára.
Meglepő volt számára, hogy a magyar kormány nem volt nyitott arra, hogy máshonnan, ne Oroszországból biztosítsák a szükséges gázmennyiséget.
Csodálatos videósorozattal kedveskedett híveinek húsvét alkalmából Orbán Viktor. Mindenki megnyugodhat, miniszterelnök úr jól eszik, minden rendben van, mert kell is a kondíció, hogy a kezében tudja tartani szegény kis Magyarország dolgait.
Már több mint 4 ezren jelezték, hogy megszüntetik a jogviszonyukat, ha életbe lép a pedagógusokat megrendszabályozni kívánó törvény.