Már az Alkotmány utca is csaknem megtelt, negyvenezret füllent a távirati iroda, pedig háromszázezren tüntetnek - így a szervezők. Hátul nyugodt és pesszimista jobboldali szavazók, előrébb optimistább és idegesebb tüntetők állnak, táblák alatt polgári körök, vidéki kontingensek várakoznak, a téren vegyes lombú zászlóerdő hajladozik. A Csík zenekar és a házigazda Rákay Philip az évforduló alkalmából az aradi vértanúkra emlékeztet, egy református lelkész és ellenzéki képviselő kellemes orgánumával szavatolja, hogy a nép nem hagyja megfélemlíteni magát.
A Goj Motorosok Klubja összetartó, családias közösség, emléktúráikon nyaranta konvojban járják a Kárpátok bérceit, ide is testületileg érkeztek. "A zsidók Bibliája szerint minden goj hazudik, de már maga az elnevezés is faji diszkrimináció" - ez ellen gumikoptatással protestálnak azok
a keresztény és nemzeti érzésű
klubtagok, akik "kiemelt figyelemben részesítik hölgyek megjelenését, akár utasként is".
A sűrű tömeg miatt lehetetlen bejutni a térre, a kivetítőn követjük, ahogy a Magosz elnöke a gazdák erejére emlékeztetve karriertanácsokat ad Gyurcsány Ferencnek. Kisvártatva megszólalhatnak a pártelnök által idekért vekkerek, mutatós, többkilós időmérők is csörömpölnek.
Végre itt a Főnök, alig várjuk, hogy megtudjuk, miként akar Orbán Viktor kijönni a rohammal bevett zsákutcából. Mindenki atyai jó barátja az erkölcsi ébredés, a kijózanodás pillanatában szól a lebukott miniszterelnököt nyögő nemzetéhez. A múlt héten már felmutatott történelmi győzelem, vereség és lehetőség koordinátarendszerében tulajdonképpen nem kér se sokat, se keveset: a bizalmi szavazással a hazugságot magához láncoló koalíció váljék meg végre koloncától, hisz úgysem hallgatnak rá az emberek (és vice versa). Orbán egyenesen lemond az időközi választásról, de a szakértői kormány fantomját tovább hajszolja, az utat pedig tanácsos szabadon hagyni, különben zuhan a forint, híznak a devizahitelek, a befektetők spriccelnek, az egész cucc tokkal-vonóval ezermilliárdokba kerül - amivel csak egy bukott ember hatalomban maradását fizetjük meg. A pártelnök szerint a jelen lévő és megfeszülő sok százezer kar egyébként bármilyen hatalmat elsodorna, de ez nem demokrata tempó, amit a tömeg fegyelmezetten vesz tudomásul. Orbán búcsúzása előtt még megemlíti, hogy az erkölcsi rend helyreállítása és a nemzeti egyeztetés kezdetéig útjára indul egy charta és kezdődik a permanens forradalom - legalábbis ezentúl mindennap délután 5-től 6-ig itt randevúzik egymással párt és nép.
A vidékről érkezők így hat körül elbattyognak a buszok felé, "a büdös kommunista Miskolc" mellől, Szikszóról érkezett férfi csalódott a program rövidsége miatt. Arról kérdezzük a hazafelé tartó embereket, szerintük a miniszterelnök ezek után leadja-e a munkakönyvét. "Muszáj lesz neki, nemsokára rájönnek, hogy Rákosi óta ennyit nem ártott senki a baloldalnak" - véli egy higgadt középkorú házaspár, egy Árpád-sávos zászlóba csavart ötven körüli szórólapozó saját ötvenhatos emlékeire hivatkozva azonban állítja, hogy a kommunista sosem adja fel. Egy fiatal egyetemistákból álló társaság csak remél, de nem bízik, egyikük szimultánban tüntet Székesfehérváron is, ott minden este több száz ember vonul a városháza elé.
"Megjelent a Magyar Mérce" - száguld egy alkalmi rikkancs a gyorsan ürülő, kihűlő téren, s a főbérlők színpadán újra indul a Fidesz miatt felfüggesztett nagyüzem. Röpke fél óra alatt dugig lakhatunk magyar erkölccsel, ősi törvénnyel, magyarságtudattal és -szenvedéllyel; ezeket hol botladozó népszínmű, hol drámapedagógiai szeánsz formájában kínálják. "Mi a magyar? Hűűűség!" - hörög egy tragika, két szkinhed ijedten sarkon fordul. "Jönnek értem a rendőrök, lelőnek, és majd azt mondják, menekülés közben volt. Ne engedjetek!" - visít egy másik asszony a mikrofonba, orvos persze sehol.
Vasárnapra jóval kevesebb látogató jön, langyos szél kapaszkodik a zászlókba. "Mi volt?" - faggatózik izgatottan egy elkésett polgár. "Az Áder. Az úgy vádol! A Kerényi meg, ismered, milyen fantasztikus humora van!" - összegzi egy szépkorúakból álló társaság feje. Az életvidám kompánia tévénézés helyett is ide jár, örömükre csak gyermekeik politikai passzivitása vet árnyékot. Az aktuális fejleményeket rendre harmatos politikai stand up comedyben feldolgozó Philip a hangulat fokozására Lamperth Mónika területfejlesztési pénzekről szóló beszédének kiszivárgott felvételét veszi elő - a hatás nem marad el. Bayer Zsolt láttán ujjong a tér, ő pedig sose volt hálátlan szónok, most is bőkezűen adagolja a védjegyének számító kenetteljes agresszivitást, van, aki megkönnyezi a remekbe szabott beszédet. "Ha ezt eltűrjük, talpnyalók vagyunk" - nyomja bele a tócsába fejünket a megalkuvást nem ismerő publicista, előttünk gyermekek lengetik szüleikkel összemosolyogva a zászlókat. Zsebünket húzzák a szórólapok, lábunk sajog, hiába, a permanens forradalomhoz kondi is kell.
Szerencsére már itt is van a Lamperth Mónika kétségkívül érdekes beszédére reagáló rendkívüli Fidesz-sajtótájékoztató és Navracsics Tibor, akit néptribunként még nem láthattunk. Attól tartunk, nagy lesz a kabát az eddig többnyire decens frakcióvezetőre, és a sarkos megfogalmazásokra, fűszeres túlzásokra oly fogékony hallgatóságnak csalódást okoz majd az előadó- és üléstermekben edződött rétor. De láthatóan bele lehet jönni ebbe hamar, pláne, ha a helyzet történelmi, mint most, amikor 1848 után megint kell egy felelős miniszterelnök. A frakcióvezető lajstromba veszi, hogy a miniszterelnök miként játszotta ki egymás ellen a különféle társadalmi csoportokat, egy asszony a fülünkbe súgja, hogy az úszók sem kapták meg a fizetésüket. Fejünk zúg, látásunk, hallásunk gyorsan hanyatlik, hatkor szerencsére záróra, kóvályognánk hazafelé, de ekkor Usztics Mátyás késztet megtorpanásra: a kisszínpadon a Rádiókabaré legszebb hagyományait idéző magánszám következik, ahol a karakán férfiú hódolatteljes bírálattal illeti az ellenzék vezérét is, aki képes volna félúton megtorpanni. Kövér László másnap talán őt is megnyugtatja. De csalatkoznunk kell,
hétfőn,
kora este Balázs Péter kurta haknija után a választmányi elnök beszéde nem megy egy rőffel sem meszszebb, mint párttársaié. A maga bumfordi módján viszont sokkal színesebben, plasztikusabban ábrázolja a helyzetet, szereplőit és a tét nagyságát - a japán turisták is tátott szájjal bámulják. Nos, röviden arról van szó, hogy Sztálin mai elvbarátai, ezek a valóban különös anyagból gyúrt emberek uralkodnak rajtunk régóta, még a NASA is érdeklődik az iránt a különleges anyag iránt, ami Gyurcsány Ferenc arcát borítja, mert ahhoz képest az űrhajósok védőpajzsa csak tescós zacskó. A baloldali bűnszövetkezetek semmitől sem riadnak vissza, lásd egy elképzelt Lex Lamperth paragrafusának első és második pontját: választási győzelem esetén a pénzt az MSZP-s politikusok osztják a kormánypárti önkormányzatoknak; vereség esetén automatikusan az első pont lép életbe. Mi meg nem vagyunk normálisak, hogy eltűrünk például olyanokat, mint a Strabag Demokraták Szövetsége, amelyről már maga Medgyessy is lerántotta a leplet. A kérdés csak az, hogy a pártmunkásokból lett milliárdosok bandája az idővel versenyt futva mennyit bír még karmolni a kassza maradékából (gyógyszerpiac, egészségügyi szolgáltatások, állami ingatlanok, termőföld, energiaszolgáltatók maradéka), mert ha ez megvan nekik, tulajdonosként tovább regnálva még ki is kacagnak majd bennünket. "Nincs hát hova és miért hátrálni."
Kedden Semjén, Nemcsák, Jankovics. Hál' istennek, már lapzárta után.
