Június-július fordulóján a zalaegerszegi kórház negyven-egynéhány dolgozója megmakacsolta magát: nem volt hajlandó színleltnek minősíthető vállalkozói szerződését másfélére cserélni. Ezért elbocsátották őket, pontosabban: az intézmény vezetője felmondta az addigi kontraktust. Mindezek következménye a gyógyító munka megnehezülése és lelassulása, a sürgősségi betegellátás megroppanásának közvetlen eshetősége lett. Végül az érintettek átmeneti időre szerződést kötöttek a kórházzal.
Ezt követően - bár az egerszegi orvosoknak nem állt szándékukban - kibontakozott az "orvoslázadás". Először a traumatológusok tiltakoztak, kiegészítvén kívánalmaikat néhány lényeges elemmel (például a nagymérvű órabéremelés igényével). Több "sürgősségi" és más orvosi érdekképviselet csatlakozott hozzájuk, s nem maradt szótlan a Magyar Kórházszövetség sem.
A középpontban
az ügyelet mikéntje és annak díjazása állt. Fröhlich Péter, a Magyar Traumatológus Társaság alelnöke szerint "az uniós előírások teljes munkaidőnek tekintik az ügyeleti órákat, nálunk azonban nem azonos összeggel fizetik ki, hanem különböző kategóriák szerint, arra hivatkozva, hogy nem folyamatosan dolgozik az orvos, csak szükség szerint. Ez egy baleseti sebészre egyébként a legkevésbé igaz. Vagy: az Országos Egészségügyi Pénztár (OEP) által elismert költségekben van egy - évek óta csökkenő - limit, ami a sürgősségi ellátásban szintén nonszensz; annyi beteggel kell foglalkoznunk, amennyi jön, legyen a bázishoz képest százhét, száztíz vagy akárhány százaléknyi." Akadnak egyéb érvek is, például az ellátási kötelezettség, ami sürgősség esetén eleve nem tagadható meg.
Külön érdekesség, hogy 2004. május 1-jén az uniós előírásokat szem előtt tartva új szabályozás lépett hatályba az ügyeleti rendről (is). Ez egyebek mellett meghatározta, hogy egy egészségügyi dolgozó heti nyolc túlórára kötelezhető, és önként még tizenkettőt vállalhat. Ez a korlát "közfinanszírozott egészségügyi szolgáltatónál" ilyen szigorú, egyéb esetben ezen előírásoknak csak egy munkaidőkeretben (átlagban hat hónap alatt) kell teljesülniük.
Sokszor azt a megoldást választották a közkórházak (noha költségvetési összegeket "rendelt" a törvényhez az állam), ami már akkor is sok helyütt dívott: az ügyeleti feladatok ellátását vállalkozói tevékenység keretében szervezték ki. A jogszabály tehát továbbra is a megbízási-vállalkozási-szabadfoglalkozású kontraktusok felé terelte a kórházakat és orvosokat (ami egyébként hosszú távon is megoldási lehetőség, ha a törvényes keretek között alkalmazzák). Miközben már zajlott a (jogszabályokban is megtestesülő) kormányzati hadjárat a színlelt szerződésekkel szemben: az első moratórium határideje ugyanis 2004. június 30. volt. A munkaviszonyt "helyettesítő" formákat ennek dacára mindaddig használták a közszféra több szegmensében is, így a kórházakban, amíg a színlelt szerződések megszüntetésére adott utolsó türelmi időszak véget nem ért - vagyis idén június 30-ig.
Az azt követő időszakra sok közkórház nem azt az egyszerű, ám költséges ajánlatot tette a vele együtt "színlelő" egészségügyieknek, hogy az addigi számlás pénzeket július 1-jétől "bruttósítják". Az érintettek nettó jövedelme így nem csökkent volna. Alighanem ennek elmaradása a gondok gyökere.
A most legélesebben jelentkező - a színlelt szerződések felszámolásából fakadó - probléma nem pusztán az egészségügyé. Horváth Ágnes, az Egészségügyi Minisztérium államtitkára azonban a szabályokból indul ki. Hogy azokat be kell tartani. Persze, ha lehet, úgy, hogy emiatt ne szenvedjen hátrányt az orvos vagy más egészségügyi dolgozó. Azt mondja, éppen azon dolgozik a minisztérium, hogy az egészségügyiekre vonatkozó (és már létező) speciális szabályozás figyelembevételével teremtsenek megfelelő lehetőséget arra, hogy vállalkozókként, például "egyéni egészségügyi vállalkozó" tevékenységi formában ugyanolyan szabályosan dolgozhassanak a közkórházakban is orvosok és mások, mint ha munkaviszonyban tennék. A különböző szakmai szervezetek ugyanakkor egyéb követeléseket is megfogalmaztak, mégpedig az egészségügyi reform formálódásával egyidejűleg - így e két folyamat egybemosódott.
Ráadásul az egészségügy, így a kórházi ellátás átszervezésével járó feladatok nemegyszer amúgy is ütköznek a szférában dolgozók érdekeivel. Az ügyelet időtartamának törvényi korlátozásával - amelyben például a traumatológusok a leginkább érintettek közt vannak - meszszemenőkig egyetért az államtitkár, mondván, hogy ne agyonhajszolt, végletesen fáradt orvosok lássák el a betegeket.
Molnár Lajos szakminiszter mindazonáltal részben elismerte a traumatológusok követeléseinek megalapozottságát, mint ez a szeptember 8-i megbeszélésük összefoglalójából is kiderül. E dokumentumot a minisztérium valójában megállapodástervezetnek tekintette, ráadásul úgy vélte, hogy a tárgyalásokon részt vevő orvosdelegáció szintén, hiszen annak tagjai is aláírták. A kérdés az volt, hogy szakmai szervezetük közgyűlése elfogadja-e tárgyalóküldöttségük eredményeit. Nos, a Magyar Traumatológusok Társasága többórás vita után elutasította, és fönntartotta követeléseit (amelyeknek csak egyik eleme az ügyeleti díjak problémája), s ezzel együtt azt is, hogy októbertől csak a kötelező túlórákat teljesítik.
A tárca illetékesei és a közkórházak vezetői most törhetik a fejüket. Az Állami Számvevőszék az általa vizsgált egészségügyi intézmények gazdálkodását értékelve a budapesti Bajcsy-Zsilinszky Kórházat ajánlotta példának a foglalkoztatási jogviszonyok és az ezzel összefüggő gazdálkodási-szervezési kérdések szempontjából. Ott - alkalmazkodni próbálva az összes előíráshoz - 2004-ben már műszakokat szerveztek, munkaidőnek tekintve az addig ügyeletnek számító órákat, és ezzel kapcsolatosan más, készenléti jellegű változtatásokat is végrehajtottak. A főigazgató főorvos, Papp László a közrádiónak idén júliusban azt nyilatkozta: most is dolgoznak néhányan vállalkozóként a kórházban, de olyan nincs közöttük, aki ugyanazt a munkát közalkalmazottként is végezné náluk.
A vállalkozásnak amúgy már ma is van tere az egészségügyben: elég csak a háziorvosi praxisra gondolni. Ám vannak más példák is, ilyen a budaörsi Egészségügyi Központé, ahol háziorvosok, szakorvosok és más egészségügyiek dolgoznak, túlnyomó többségük vállalkozóként. Az ezt is működtető vállalkozás, az Europmed fokozatosan bővítette szolgáltatásait és működési területét.
A kaposvári Kaposi Mór Kórházban szintén évek óta bevett szokás a vállalkozóként foglalkoztatás, jelenleg több mint száz ilyen van. Repa Imre főigazgató főorvos igen határozott ez ügyben: "Nem vagyok hajlandó egyoldalúan változtatni az eddigi helyzeten. Alkotmányos joguk az embereknek, hogy dönthessenek arról, milyen tevékenységi formában kívánnak munkát végezni. Az állam feladata, hogy ennek feltételeit megteremtse. Össze kellene hangolni az egymással ütköző jogszabályokat: az alkotmányt, a munka törvénykönyvét, az egészségügyi dolgozók jogállására vonatkozó egyéb törvényeket. Ezekhez kapcsolódva kellene megállapítani és ésszerűen közelíteni egymáshoz a foglalkoztatási, munkavállalási, vállalkozási szabályozást, szükséges rendezni a vállalkozásoknál alkalmazott diplomás minimálbér ügyét, s mindezek figyelembevételével megállapítani az adózási, járulékfizetési formákat, mértékeket." Repa professzort lehetséges szakminiszterként is emlegették már, és az államreform-bizottság egészségügyért felelős tagjainak egyike.
A Csolnoky Ferenc nevét viselő Veszprém megyei kórházban egyensúlyoznak a lehetőségek és a követelések közt. Egyelőre elkerülték a kilátásba helyezett lokális orvossztrájkot. Az eddigi száztíz százalékos ügyeleti díjat
az alapóradíj duplájára
emelték fel. Így sem éri el azt a nettó összeget, amennyi mondjuk átlagos költségleírás esetén az orvosoknál maradt vállalkozóként, de így már jóval közelebb van ahhoz. Ez persze az eddigi alapórabérekhez viszonyítva igaz, nem pedig mondjuk a traumatológusok követeléseihez képest. Hogy mindez mit jelent? Szabados György aneszteziológus, a kórház orvosigazgatója az egyszerűség kedvéért - a havi átlagmunkaidőt alapul véve - százhetvennégyezer forintos alapfizetéssel számol, ily módon ezerforintos bruttó órabérrel. Egy tizenhat órás, úgynevezett "minősített" ügyeletet feltételezve az eredeti díjazás szerint tizenhétezer-hatszáz forint ügyeleti díjat kapna közalkalmazottként az orvos. A megállapodást követően ugyanennyi túlmunkáért harminckétezret.
A probléma azonban Szabados György szerint nem csupán ebben rejlik. A színlelt szerződések felszámolása együtt járt azzal is, hogy a hatvan túlóra nem csupán lehetőség, de korlát is mind a dolgozó, mind az intézet szempontjából. Vállalkozásban végzett munkánál ugyanis nem nézték, átlépi-e egy-egy orvos ezt a határt. (Az orvosigazgató alapvetően megérti kollégáit, jelezvén, hogy a legtöbb ügyeletet fiatal, pályája elején járó, viszonylag kis alapfizetésű orvos vállalja, s ez a pénz a családi költségvetés szerves része.)
A "műszakosítás" még nagyobb keresetcsökkenést okoz: a délutáni pótlék ugyanis húsz, az éjszakai negyven százalék, ráadásul ezen idő egy része nappalra esne, hiszen a folyamatosság kedvéért nyolc-, illetve tizenkét órás etapokat kellene szervezni. Átlag negyvenórai délutáni pótlékot számolva ez nyolcezret hozna a példában szereplő orvosnak, ugyanennyi éjszakai pótlékként tizenhatot, jóval kevesebbet, mint az ügyeleti pénz. Ám egyébként sem helyesli ezt a megoldást Szabados doktor, mivel csökkenti az ellátás színvonalát; a belgyógyászati szakmákban nem tudja az orvos végigvinni a diagnosztikus tervét, mindennap más kezdené újra a folyamatot. "Olyan ez, mintha egy nyomozást Derrick, Kojak, Colombo váltva, három műszakban végezne." Ugyanez igaz a műtétes szakmákra, hiszen az operáló orvos olykor napokig nem találkozna betegével, nem állna módjában folyamatosan figyelni állapotát. Mindemellett a biztonságos ellátás ez esetben több orvos alkalmazását igényelné.
A miskolci megyei kórházban nagy port kavart nyár végén a kórházvezető Csiba Gábor döntése, aki (noha érződött nyilatkozatain: ha tehetné, szolidáris lenne kollégáival) az ellátás folyamatosságának érdekében, rendkívüli esetre hivatkozva elrendelte, hogy a gyereksebészeten minden orvos köteles teljesíteni az önkéntesen vállalható - ám nem vállalt - túlmunkát. "Az osztályvezetőknek minden hónap huszadikáig el kell készíteniük a következő havi ügyeleti beosztást. Ha ez nem történik meg - miként annak idején a gyereksebészeten -, a főigazgató főorvosnak kötelező megtenni már a következő napon, tudniillik legkésőbb akkor át kell küldenie a területi ÁNTSZ-szervezetnek. Ez szabály, ami alól nem lehet kibújni. Rendkívüli eset egyébként más módon is előállhat, például ha egy orvos megbetegszik, és mást kell behívni helyette." Csiba Gábor - akinek sebész és traumatológus szakvizsgája mellett jogi, illetve közgazdászdiplomája is van, valamint egészségügyi menedzser - a továbbiakban is élni fog ezzel, más lehetőséget egyelőre nem lát. A jövedelemcsökkenést, ami elérheti az ötven százalékot is, a kórház képtelen kompenzálni. Az okokat is sorolja: "A színlelt szerződések átalakításának határideje egybeesett az egészségügyet is érintő megszorításokkal, köztük a sokat emlegetett 95 százalékos finanszírozási plafonnal. Ezenkívül egyes ellátások átsorolásából is fakad további mintegy 7 százalékos veszteség. Például egy szokásos lefolyású tüdőgyulladás meggyógyításáért hetvenezer helyett harmincezer forintot fizet az OEP. Az a pénz, amit a minisztérium ígért a sürgősségi ellátásban részt vevő orvosoknak, részben ezen megtakarításból jönne össze. Egyébként pedig eddig egy fillért sem kaptunk az ügyeleti díjak rendezésére." Az Állami Számvevőszék által lehetséges mintának tartott modell említésekor számokat sorol: "Harmincötezer orvosból tizennyolcezer Budapesten dolgozik. Tizenöt traumatológust hogyan oszszak műszakokra úgy, hogy huszonnégy órán keresztül elegendő orvos legyen az osztályon?"
Ez a hónap választ adhat arra, milyen erejű a traumatológusok és a hozzájuk csatlakozott kollégáik ellenállása, vagy hogy időközben feloldhatók-e az ellentétek. Sikerül-e megfelelő pénzügyi, jogi, szervezési megoldásokat találni a színlelt szerződések felszámolása következtében előállt problémákra. Ám nem lehet figyelmen kívül hagyni, hogy sok minden egybeesik mostanában az egészségügyben: színlelt szerződések, színlelt igazságok, csomagok, programok, reformok. És ezek szorításában nehezebben közelíthetők az érdekek.
Lapzártánk idején jó néhány kórházban egyezség született az intézmény és az orvosok között, például Budapesten a Péterfyben vagy Veszprémben. A tárgyalások máshol is zajlanak, néhol egy általános megállapodás körvonalazódik, néhol csak egyes szakágak tudják érvényesíteni akaratukat. A hétvége hírei szerint ez utóbbi a helyzet Zalaegerszegen is, ahol a traumatológusok jártak sikerrel. Itt azonban volt távozó is: a fül-orr-gégészként dolgozó Zörényi István, a nyári engedetlenek egyik szószólója - egy másik kollégájához hasonlóan - a jövőben egy osztrák tartományi kórházban gyógyít majd.
