Filmvetítés miatt hívta ki a rendőrséget a makói gumigyár

  • narancs.hu
  • 2022. november 2.

Belpol

A szakszervezet szerint a cégvezetés ismét sztrájkba hajszolja a munkavállalóit.

A Gumiipari Szakszervezeti Szövetség (GSZSZ) közleménye szerint a Continental makói gyárának vezetése kihívta a rendőrséget, megerősítette az őrséget, kocsikkal elbarikádoztatta a telephely bejáratát, és még a minisztériumot is riadóztatta azért, mert a tavalyi 84 órás sztrájkot szervező Makói Gumiipari Szakszervezet (MGSZ) a közelmúltban taggyűléssel egybekötött filmvetítést tartott a cégcsoport francia gyárának bezárásáról, az ottani szakszervezeti vezetők kiállásáról – írja a 444

A szakszervezet a GSZSZ-szel, valamint egy francia nyugdíjas mozgalmárral közösen, a makói önkormányzat támogatásával a moziteremben mutattak be egy filmet a franciaországi clairoix-i gyár bezárásáról, az ottani munkások komoly, sikeres harcáról. Az MGSZ vezetője, Hajdú Roland elmondta, amikor a gyárvezetés megtudta, hogy kik terveznek – szabadidejükben – részt venni a vetítésen, akiket csak lehetett közülük, váratlanul berendeltek szombat éjszakai munkára. A szakszervezeti elnök szerint a mozizás annyira megijesztette a gyár vezetőit,

mintha nem vetítéssel egybekötött taggyűlésre, hanem terrortámadásra készültek volna.

A közleményben az áll, hogy az eset után egy belső levélből kiderült, a cégvezetés szélsőségesnek, már-már bűnözőnek titulálta a szakszervezetiseket, és arra készül, hogy beépíti saját emberét – vagy embereit – közéjük, hogy a szakszervezet minden lépéséről időben értesüljön. Az érdekvédők levélben kérték ki maguknak, hogy a munkáltató bűnözőként kezelje őket. 

A filmvetítési program csak olaj volt a tűzre az újabb bértárgyalások közepette. A GSZSZ elnöke, Radics Gábor szerint a jelenlegi ellenséges hangulat oka egyebek között a munkáltató arroganciája: érthetetlen módon már most meg akarja kötni a jövő évi bérmegállapodást. Az MGSZ 200 ezer forint kompenzációt kért erre az évre a munkavállalók számára, mivel a cégvezető a idén is egyoldalúan úgy döntött, hogy az inflációnál alacsonyabb bérfejlesztést ad.

Mint írják, a cégvezető egyoldalúan lezárta az eredménytelen bértárgyalásokat és ezzel jogilag megteremtette a sztrájk lehetőségét. Hajdú Roland leszögezte: a szakszervezet tovább tárgyalna, de úgy tűnik, a cégvezetés szándékosan vagy egyszerűen tudatlanságból ismét sztrájkba hajszolja a munkavállalókat.

A makói gumigyár dolgozóinak tavaly tavaszi sztrájkjával ebben a cikkünkben foglalkoztunk:

Maradjanak velünk!


Ez a Narancs-cikk most véget ért – de még oly sok mindent ajánlunk Önnek! Oknyomozást, riportot, interjúkat, elemzést, okosságot – bizonyosságot arról, hogy nem, a valóság nem veszett el, még ha komplett hivatalok és testületek meg súlyos tízmilliárdok dolgoznak is az eltüntetésén.

Tesszük a dolgunkat. Újságot írunk, hogy kiderítsük a tényeket. Legyen ebben a társunk, segítse a munkánkat, hogy mi is segíthessünk Önnek. Fizessen elő a Narancs digitális változatára!

Jó emberek írják jó embereknek!

Figyelmébe ajánljuk

Vihar a buliban

  • - ts -

Márpedig, ha itt vannak, a pokol felügyelet nélkül maradt, de azért a páciensek felvétele aligha szünetel…

Az oroszlánszelídítő

Miután Danny Boyle tavaly, 22 év elteltével felvette vérfagyasztó horrorfolyamának szálát, gyorsan át is passzolta a stafétabotot Nia DaCostának (Candyman; Hedda), aki a 28 nappal később (2003) szellemében szövi tovább a történetet.

Tíz kicsi német

  • - turcsányi -

Ronda szép. Sőt, nagyon szép város Andalúziában, egyenesen egy nevezetesség, turista­célpont (jó hatvan kilométerrel Marbella fö­lött, északnyugatra, tizenegy óránál).

Megjavítod?

A cím a japán kincugi hagyományára utal. E technika a repedések eltüntetése helyett az eltört tárgy „sebeinek” felvállalására törekszik. 

Már megint hétfő van

  • Pálos György

A regény magyar kiadásának borítójáról Botticelli Vénuszának újraértelmezett portréja tekint ránk, az elmosódó lágy női arcmás igen éles tekintettel párosul: poézist és tisztánlátást sugall.