Sztrájk utáni elbocsátások a makói gumigyárban

„Kellett nektek pattogni”

Belpol

A makói gumigyári munkások tavaszi sztrájkjával buszvezetők, tanárok, börtönőrök, köztisztviselők is szolidarizáltak. A cégvezetés meghátrált, visszaállította a régi kollektív szerződést. Júliusban aztán létszámcsökkentés kezdődött, s az jellemzően azokat érintette, akik részt vettek a sztrájkban.

„Délelőttös műszakban az utolsó, 18. fűtés közben odajött a közvetlen főnököm, kérte, menjek vele. Kérdeztem, miért, de azt mondta, majd a HR-es kolléganő megmondja. Azt hittem, az ukrán srácokkal van gond, akiket betanítottam, mert az egyik emlegette korábban, hogy el akar menni, és aztán aznap már nem is jött” – idézi föl elbocsátását a negyvenes éveiben járó férfi, aki a makói gumigyár vulkanizálójában dolgozott az ezredforduló óta. „Bementünk az irodába, a főnököm azonnal leült. A HR-es meg elkezdte mondani, hogy ugye, tudom, milyen a gazdasági helyzet, emiatt döntésekre kényszerültek, ami sajnos engem is érint. Nehogy azt gondoljam, hogy a munkámmal lenne gond, mert az tényleg kiemelkedő. Odaadta a papírt, mutatta, hol kell aláírni. Néztem a kezem, ahogy remeg, a tollat sem tudtam megfogni. Megmondtam, nem írom alá, mert nagyon ideges vagyok, és a szemüvegem sincs velem, nem tudom elolvasni, mit írok alá. Rám nézett a főnököm, annyit mondott: nem én mondtam ki a neved. Leszarom, mondtam, hogy ki mondta ki a nevem, az a lényeg, hogy itt ülök, és tényleg ezt megcsináljátok velem ennyi év után. A hölgy elkezdte volna sorolni, mi van a papírban, de mondtam, hogy hagyja, mind jobban járunk, hogy ha én most hazamegyek, kidühöngöm magam, aztán majd holnap bejövök megint, hozom a szemüvegem. Azt mondták, jól van, menjél haza.”

 

Ki utazhat a vonaton?

Ez a férfi az elsők között volt, akit a gazdasági helyzetre hivatkozva elbocsátott a Magyarországon 8 ezer embert foglalkoztató Continental makói cége, az autókba gumialkatrészeket gyártó Contitech Fluid Automotive Hungária Kft. Azóta – a szakszervezet becslése szerint – mintegy száz embertől vált meg a gyár.

Tavaly nyáron a kft. akkori vezetése egyoldalúan felmondta a 23 éve érvényes kollektív szerződést arra hivatkozva, hogy az elavult. A makói üzemben működő három szakszervezet egyike, a Makói Gumiipari Szakszervezet (MGSZ) tiltakozott az egyoldalú lépés ellen: előbb kétórás figyelmeztető, majd nyolcórás, egynapos, végül nonstop sztrájkot szervezett. Nem béremelésért akcióztak, hanem a munkakörülmények javításáért, így a régebb óta ott dolgozóknak járó kedvezményekért, amelyeket a felmondott szerződés garantált – és az ellen, hogy az üzem kitolhassa a munkaidőkeretet, a cég számára a korábbiaknál sokkal kedvezőbben variálva a túlmunkát, amire a munka törvénykönyvének 2018-as módosítása, majd a tavaly áprilisi, „második rabszolgatörvényként” emlegetett kormányrendelet ad lehetőséget.

A munkabeszüntetés hírére előbb a győri Audi-gyár szakszervezete ajánlott pénzbeli támogatást a makóiaknak, majd a Continental szegedi, veszprémi telephelyén működő szakszervezetek. Sorra nyilvánították ki szolidaritásukat buszvezetők, tanárok, köztisztviselők, börtönőrök, és megannyi szakszervezet – nem így a Magyar Vegyipari, Energiaipari és Rokon Szakmákban Dolgozók Szakszervezeti Szövetsége, amelynek a tagszervezete az MGSZ. A harmadik napon a Continental abban állapodott meg a sztrájkolókkal, hogy az év végéig visszaállítják a felmondott kollektív szerződést, és tárgyalnak az új megalkotásáról (lásd: „A csapágy is szétkopik”, Magyar Narancs, 2021. április 1.).

Május elsejével új ügyvezető érkezett a kft.-hez, Szűrszabó Levente. Amikor az üzemudvaron mondott beszédében olyan hasonlatot használt, hogy „aki nem akar ezen a vonaton utazni, az le is szállhat”, azok, akik részt vettek a sztrájkban, úgy gondolták, ez nekik szóló üzenet lehet. Hajdú Roland, az MGSZ titkára azt mondja, akkor megvédte az ügyvezetőt, aki addig segítőkésznek mutatkozott a felvetett problémák megoldásában. Az MGSZ az új ügyvezetőtől időt kért a kollektív szerződésről szóló tárgyalásokra, mert épp tisztújítás zajlott. A szakszervezet jelezte, hogy szeptemberben kezdené az egyeztetést erről, ám a cég már júliusban meghívást küldött a tárgyalás folytatására. És abban a hónapban kiderült az is, hogyan kell értelmezni a vonatos hasonlatot: azok utaznak tovább, akiket a masiniszta szívesen lát fönn, és azok szállnak le, akiket leszállít.

A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Ha szeretné elolvasni, legyen ön is a Magyar Narancs előfizetője, vagy ha már előfizetett, jelentkezzen be!

Neked ajánljuk

Hurrá, itt a gyár!

Hollywood nincs jó bőrben. A Covid-járvány alatt a streamingszolgáltatók behozhatatlan előnyre tettek szert, egy rakás mozi zárt be, s az azóta is döglődő mozizási kedvet még lejjebb verte a jegyek és a popcorn egekbe szálló ára.

Profán papnők

Liane (Malou Khebizi), a fiatal influenszer vár. Kicsit úgy, mint Vladimir és Estragon: valamire, ami talán sosem jön el. A dél-franciaországi Fréjus-ben él munka nélküli anyjával és kiskamasz húgával, de másutt szeretne lenni és más szeretne lenni. A kiút talán egy reality show-ban rejlik: beküldött casting videója felkelti a producerek érdeklődését. Fiatal, éhes és ambiciózus, pont olyasvalaki, akit ez a médiagépezet keres. De a kezdeti biztatás után az ügy­nökség hallgat: Liane pedig úgy érzi, örökre Fréjus-ben ragad.

Vezető és Megvezető

Ha valaki megnézi a korabeli filmhíradókat, azt látja, hogy Hitlerért rajongtak a németek. És nem csak a németek. A múlt század harmincas éveinek a gazdasági válságból éppen csak kilábaló Európájában (korántsem csak térségünkben) sokan szerettek volna egy erőt felmutatni képes vezetőt, aki munkát ad, megélhetést, sőt jólétet, nemzeti öntudatot, egységet, nagyságot – és megnevezi azokat, akik miatt mindez hiányzik.

Viszonyítási pontok

Ez a színház ebben a formában a jövő évadtól nem létezik. Vidovszky György utolsó rendezése még betekintést enged színházigazgatói pályázatának azon fejezetébe, amelyben arról ír, hogyan és milyen módszerrel képzelte el ő és az alkotógárdája azt, hogy egy ifjúsági színház közösségi fórumként (is) működhet.

Kliséből játék

A produkció alkotói minimum két olyan elemmel is élnek, amelyek bármelyikére nagy valószínűséggel mondaná egy tapasztalt rendező, hogy „csak azt ne”. Az egyik ilyen a „színház a színházban”, ami könnyen a belterjesség érzetét kelti (ráadásul, túl sokszor láttuk már ezt a veszélyesen kézenfekvő megoldást), a másik pedig az úgynevezett „meztelenül rohangálás”, amit gyakran társítunk az amatőr előadásokhoz.

Hallják, hogy dübörgünk?

A megfelelően lezárt múlt nem szólhat vissza – ennyit gondolnak történelmünkről azok a politikai aktorok, akik országuk kacskaringós, rejtélyekben gazdag, ám forrásokban annál szegényebb előtörténetét ideológiai támaszként szeretnék használni ahhoz, hogy legitimálják jelenkori uralmi rendszerüket, amely leg­inkább valami korrupt autokrácia.

Próbaidő

Az eredetileg 2010-es kötet az első, amelyet a szerző halála óta kézbe vehettünk, immár egy lezárt, befejezett életmű felől olvasva. A mű megjelenésével a magyar nyelvű regénysorozat csaknem teljessé vált. Címe, története, egész miliője, bár az újrakezdés, újrakapcsolódás kérdéskörét járja körül, mégis mintha csak a szerzőt, vele együtt az életet, a lehetőségeket búcsúztatná.

Tudás és hatalom

Második ciklusának elején Donald Trump nekitámadt a legjelesebb amerikai egyetemeknek is. Elnöki hatalmát – amely ezen a területen erősen kérdéses, a végső szót a bíróságok mondják majd ki – immár arra is használja, hogy fél tucat elit magánegyetemet zsaroljon állami források visszatartásával és adószigorítások kilátásba helyezésével: ha nem regulázzák meg palesztinpárti tanáraikat és diákjaikat, és nem számolják fel esélyegyenlőségi programjaikat, oda a washingtoni pénz.