Fizetni kellett a próbaérettségiért egy salgótarjáni iskolában

  • narancs.hu
  • 2023. január 17.

Belpol

A tankerület vizsgálatot indított. 

A salgótarjáni Madách Imre Gimnáziumban a végzős diákok próbaérettségijét egy külsős cég, a MEGAvizsga Oktatási Kft. bonyolította le, a társaság a dolgozatok összeállításáért és kijavításáért a tanulóktól fejenként 4900 forintot kért el – számolt be a Telex

Magyar nyelv és irodalomból, történelemből és matematikából írtak próbaérettségit a végzősök, előbbi kettőért 1800 forintot, utóbbiért 1300 forintot kellett fizetniük. Ez azt jelenti, hogy egy osztálynak összesen 133 ezer forintba került a próbaérettségije. Az iskola honlapján közzétett állásfoglalás szerint a diákok a szülőkkel és a tanárokkal közösen döntötték el, hogy részt vesznek a fizetős vizsgán. 

„Az összeg a dolgozat összeállítását, nyomdai előállítását és javítását fedezi. A befizetett összegből sem az iskola, azaz a pedagógusok és az igazgató, sem a tankerület nem részesült” – nyilatkozta a lapnak az iskola igazgatója. A hírportál rákérdezett az esetre a Salgótarjáni Tankerületi Központnál, ahonnan azt válaszolták, hogy a megjelent hírek alapján vizsgálatot indítottak. 

 (Címlapképünk illusztráció)

Maradjanak velünk!


Ez a Narancs-cikk most véget ért – de még oly sok mindent ajánlunk Önnek! Oknyomozást, riportot, interjúkat, elemzést, okosságot – bizonyosságot arról, hogy nem, a valóság nem veszett el, még ha komplett hivatalok és testületek meg súlyos tízmilliárdok dolgoznak is az eltüntetésén.

Tesszük a dolgunkat. Újságot írunk, hogy kiderítsük a tényeket. Legyen ebben a társunk, segítse a munkánkat, hogy mi is segíthessünk Önnek. Fizessen elő a Narancs digitális változatára!

Jó emberek írják jó embereknek!

Figyelmébe ajánljuk

„Mások érdekeit nézik” – otthagyta a fideszes roma közösséget az országos önkormányzati elnök

Úgy tűnik, valamilyen feszültség lehetett Sztojka Attila államtitkár és Aba-Horváth István, az országos roma önkormányzat elnöke között, ami miatt utóbbi kilépett a Cigány Közösségek Szövetségéből, ahonnan e szervezet elnöke is távozott. Aba-Horváth lapunknak adott nyilatkozata szerint miközben a felzárkóztatásra elkölthető milliárdok sorsáról nem kérdezik meg, az eddigi saját szövetségesei csorbították volna a hatalmát. 

Mi az üzenete a Hadházy Ákos és Perintfalvi Rita elleni támadásoknak?

Bő húsz éve elvetett mag szökkent szárba azzal, hogy egy önjelölt magyar cowboy egyszer csak úgy döntsön: erővel kell megvédenie gazdáját a betolakodótól – ha jóindulatúan szemléljük a Hadházy Ákossal történteket. Ennél valószínűleg egyszerűbb a Perintfalvi Ritával szembeni elképesztően alpári hadjárat: nem könnyű érveket hozni amellett, hogy ez valaminő egyéni ötlet szüleménye.

Mi nem akartuk!

A szerző első regénye a II. világháború front­élményeinek és háborús, illetve ostromnaplóinak inverzét mutatja meg: a hátországról, egészen konkrétan egy Németváros nevű, a Körös folyó közelében fekvő kisváros háború alatti életéről beszél.

Mit csinálsz? Vendéglátózom

Kívülről sok szakma tűnik romantikusnak. Vagy legalábbis jó megoldásnak. Egy érzékeny fotográfus meg tudja mutatni egy-egy szakma árnyékos oldalát, és ezen belül azt is, milyen azt nőként megélni. Agostini, az érzékeny, pontos és mély empátiával alkotó fiatal fotóművész az édesanyjáról készített sorozatot, aki a családi éttermükben dolgozik évtizedek óta.

Emlékév

A hatalom és a muzsikus viszonya sokféle lehet: az utcai zenész nyitott gitártokja, a homlokra csapott vagy vonóba tűzött nagycímletű bankjegy éppúgy kifejezi ezt a viszonyt, mint a Mozartot és Salierit is udvari zeneszerzővé kinevező II. József telhetetlensége.

Baljós fellegek

A múlt pénteki Trump–Putyin csúcs után kicsit fellélegeztek azok, akik a szabad, független, európai, és területi épségét visszanyerő Ukrajnának szorítanak.

A bűvös hármas

Az elmúlt évtizedekben három komoly lakáshitelválság sújtotta Magyarországot. Az első 1990-ben ütött be, amikor tarthatatlanná váltak a 80-as években mesterségesen alacsonyan, 3 százalékon tartott kamatok. A 2000-es évek elejének támogatott lakáshiteleit a 2004 utáni költségvetések sínylették meg, majd 2008 után százezrek egzisztenciáját tették tönkre a devizahitelek. Most megint a 3 százalékos fix kamatnál tartunk. Ebből sem sül ki semmi jó, és a lakhatási válság is velünk marad.