A helyszínen, a megyei rendőrkapitányság melletti Pártok Házában várta Árok Kornél a két társelnököt, Székely Sándort és Székely Tamást, valamint Kónya Gábor országos koordinátort úgy 25-30 ember társaságában. Kónya Péter nem tudott eljönni. A helyi sajtó képviselői aránylag korán távoztak a két és háromnegyed órásra nyúló eseményről, amelynek első felében Székely Tamás beszélt a mozgalom és a Gyermekétkeztetési Alapítvány közös „Éholtás” akciójáról: tegnap óta élelmiszercsomagokat osztanak az ország legszegényebb régióiban, először Borsod megyében. Szó volt még a március elsejei civil évértékelőről, amelyen Majtényi László, Petschnig Mária Zita és Tétényi Éva is felszólal majd, valamint a március 10-i tüntetésről is, de a tájékoztatás alatti feszült csend végképp világossá tette, hogy másról fog szólni ez az estébe hajló délután.
Az asztalnál Székely Sándor, Székely Tamás és Kónya Gábor
Fotó: Kovács Tibor
Párt vagy kerekasztal?
Amikor belevágtak, Székely elmondta, hogy január 28-án abban állapodtak meg a pártszervezést már hónapok óta forszírozó Árok Kornéllal vezetőtársai és a jelen lévő mintegy nyolcvan Szolidaritás-koordinátor, hogy ezt a kérdést szeptember elejéig jegelik, nem nyilatkoznak róla, utána visszatérnek rá, addigra ugyanis nagyjából kiderül majd, sikeresen megszervezhető-e a Demokratikus Ellenzéki Kerekasztal (DEKA). Árok azonban hétfő reggeli, a Klub Rádiónak adott nyilatkozatában már arról beszélt, amikor további terveiről kérdezték, hogy mihelyt a szolgálati törvény lehetővé teszi számára (tűzoltóként jelenleg a felmondási idejét tölti), jelöltetni kívánja magát valamilyen párttisztségre a Szövetség az Egységes Magyarországért (SZEM) nevű pártban, amelynek alapító tagja. Az elnökség ezt követően adta ki közleményét Árok társelnöki pozíciójának megszűnéséről. Árok és Székelyék másképp értelmezik a szakítást megelőző megállapodást. A társelnökök szerint januárban is felmerült már Árok leváltásának lehetősége pártpolitikusi ambíciói miatt, ennek elkerülésére jött létre a 28-ai kompromisszum, melyet Árok ismételten nem tartott be. Árok viszont azzal érvelt, hogy szerinte csak abban állapodtak meg, hogy szeptemberig nem indítja el politikai karrierjét, de beszélni beszélhet róla. Azt mondja, ő csak középtávú terveiről beszélt, még el sem indult semmilyen tisztségért, pláne nem választották meg. „Még csak egy lottószelvényt terveztem venni, ettől még nem leszek szükségképpen milliomos.”
Voltak olyanok is, akik szerint a konfliktus még régebbre nyúlik vissza. A mozgalom alapszabálya ugyanis nem zárja ki a párttagságot, azt azonban nem teszi lehetővé, hogy valaki vezető tisztségével párhuzamosan magas funkciókat betöltő, aktív pártpolitikus legyen. A hallgatóság soraiban üldögélő (rövid idő elteltével már inkább álldogáló) Árok a narancs.hu-nak azt nyilatkozta, hogy amennyiben megválasztása után kell lemondania, azt zokszó nélkül tudomásul vette volna. Székelyék azzal is érveltek, hogy a DEKA szervezésének nem tesz jót, ha az eseményt meghirdető, annak keretet adó mozgalom épp az egyeztetések idején jelenti be egy párt, vagyis az általa egy asztalhoz ültetni kívánt erők politikai riválisának megszervezését. Árok és hívei viszont úgy látták, hogy mozgalmakkal semmire sem lehet menni, a váltáshoz pártot kell csinálni, bár abban volt némi vita még közöttük is, hogy a SZEM „a Szolidaritás pártja” lett volna, vagy Árok tőle nagyjából független, önálló kezdeményezése.
Árok Kornél és Székely Tamás a Dél c. ujsággal
Fotó: Kovács Tibor
Törésvonalak
A vita során kirajzolódtak a napokban érezhetően komolyan elmélyülő törésvonalak: az Árok-párti kaposvári aktivisták azzal vádolták a társelnököket, hogy nem kapnak tőlük információkat „a végeken”, nem látnak bele, mi történik a vezetésben. Ennek kapcsán előkerült a Budapest–vidék ellentét is, a vád, hogy „ti ott fenn, Pesten” nem tudjátok, mennyien fordulnak majd el a Szolidaritástól a hétfői döntés miatt. Elhangzott továbbá, hogy a márciusi tüntetésre sokan nem tudnak felmenni Pestre, mert nincs miből. Székely Sándor válaszul jelezte, hogy a mozgalom hozzájárul az úthoz, ám arról, hogy miből járul hozzá, és hogyan tájékoztatják majd erről az érintetteket, szintén hosszú és meddő vita alakult ki. A jelenlévők nagyobbrészt nyugdíjazott rendvédelmi dolgozók voltak, a mozgalom nem kis részben az ő tüntetéshullámukból nőtt ki, melynek Árok és Kónya voltak a vezérfigurái, akkor még szakszervezeti vezetőként. A helyiek úgy érezték, még mindig ők jelentik az immár a rendvédelmisek érdekvédelménél messze szélesebb kört érintő célokat megfogalmazó Szolidaritás motorját, míg a civil szakszervezeteknek a Szolidaritással szimpatizáló vezetői szerintük nem csinálnak lényegében semmit. Ez a kritika elsősorban Székely Tamásnak, a Vegyipari Dolgozók Szakszervezete elnökének szólt. Az Egymillióan a Demokráciáért csoportban (EMD) is társelnök Székely Sándor és Árok viszonya még feszültebbnek látszott, az EMD-vel szemben különösen bizalmatlannak tűnt az egybegyűlt rendvédelmisek jó része. Viszont az legalább megnyugtatóan tisztázódott, hogy az azonos vezetéknevű társelnökök nem testvérek.
Hova tovább?
A haragot menetrendszerűen, visszatérően váltotta fel úgy negyedóránként a tanácstalanság. A hallgatóság szemmel láthatóan nem tudta feldolgozni, hogy „a sziámi ikrek”, akikbe minden bizalmukat vetették, akiknek közös hívására bárhová elmentek volna, akiket érdekeik egyedül hiteles képviselőinek tekintettek, Árok és Kónya végképp szakítottak egymással. Az a szimbolikus tőke, amelyet kettejük közössége jelentett, úgy tűnik, menthetetlenül elvész. Az elnökök és a helyi koordinátorok kölcsönös, riadt szomorúsággal figyelmeztették egymást arra, hogy felelőtlen viselkedésük a mozgalom szétesésével fenyeget, amit mindenáron el kéne kerülni. Az időnkénti ingerültség rendre sírhatnékba csapott át. A legszomorúbb pillanatokban Árok megismételte újabban sűrűn bevetett gyurcsányozását, célzásokat tett arra, hogy a DK tudomása szerint túlzottan is jól informált a Szolidaritás dolgairól, mire Székely Sándor széttárta a kezét, mondván, hogy ő erre nem tud mit felelni, mert nem olyan naprakész a DK ügyeiben, mint Árok. Az extárselnök azt a kérdést próbálta még feszegetni, miért fogalmazott úgy nemrég Kónya, hogy a Szolidaritás mögött nem állnak magyar politikai pártok. Külföldiek talán állnak? – kérdezte. (Nem, nem állnak azok sem – kapott felvilágosítást.) Az eseményről aztán csendben vagy hangosabban, de mindenképp letörten távoztak jó néhányan, sokan jelezték, hogy befejezték, vissza sem kívánnak jönni, bár a maradék társelnökök bíznak benne, hogy nem mindegyiküknek lesz ez az utolsó szava. Maga Árok Kornél is azt mondta a narancs.hu-nak, hogy nem kívánja elhagyni a Szolidaritást, helyben továbbra is segíti majd a munkát, bár nem túl bizakodó a történtek után e munka esélyeit illetően. Egykori társai viszont úgy hiszik, hogy már középtávon behozható, ami most elvész, pótolható lesz a vérveszteség, amelynek most a mérséklésén dolgoznak. Székely Tamás beszámolója szerint a botrány kirobbanását követően egy nap alatt 400 ember csatlakozott. Páran azok közül, akik a végsőkig kitartottak a gyűlésen, mintha egyáltalán nem akartak volna hazamenni, mintha attól féltek volna, hogy akkor végleg itt kell hagyni a Szolidaritásba ölt érzelmi energiákat és reménykedést. Mindenkivel megbeszélték, többször is, hogy azért még majd keresik egymást, újra átrágják a dolgokat. Ki tudja, talán minden dühös fogadkozásuk ellenére is csinálják tovább, helyben Árokkal, a vezetésben Kónyával. Nemigen van már hová menniük.
