„Minden hatalom olyan múltat konstruál magának, amilyenre szüksége van. A Kádár-rendszer ellenforradalomnak gyalázta ’56-ot. Az Orbán-rendszer az akkor még nem domináns harmadik irányzat jegyében hozza ma vissza a két világháború közötti korszak szellemét, hatalmi szisztémáját, jelképeit, miközben, meghamisítva a történelmet, önmagát kiáltja ki ’56 egyedüli örökösének.
Tanúk már nagyon kevesen vannak. Az újabb nemzedékeknek ’56 üres téridő. Az ilyen vákuumba úsznak be mindig a hamisítások, a fantomeszmék. A mai hatalom ’56 paródiáját játssza. Még a lángját is száműzte a Kossuth térről, és orientálódik a forradalom egykori moszkvai leverőihez” – olvasható Sándor Iván az Értelmiség és forradalom az idő rostáján című írásában, amely a Bibó István Társaság '56-os konferenciáján elmondott beszéd szerkesztett változata.
Mécs Imre egyetemistaként vonult fel 1956. október 23-án, a forradalom leverése után szabadságharcos csoportot szervezett. 1958-ban halálra ítélték fegyverrejtegetésért, ellenforradalmi szervezkedésért. A vele készített interjúnkban nemcsak ezeket az éveket idézi föl az 1989–90-es rendszerváltás egyik igen aktív alakja, hanem arról is beszél, miért érzi szükségét annak, hogy 83 évesen is részt vegyen tüntetéseken. Két rövid részlet a beszélgetésből:
„Magyar Narancs: Mikor érezte úgy, hogy elbukott a szabadságharc?
Mécs Imre: [1957] Január első napjaiban gyanús lett a helyzet, hogy egyáltalán nem igazak azok a prognózisok, amiket a nyugati rádiókban mondanak, és nem lesz itt semmilyen segítségnyújtás. Mindez azután nyert megerősítést, hogy az egyik tagunk kalandos úton eljutott Bécsbe, ahol a brit követség embereivel és emigráns magyar vezetőkkel is találkozott. Azzal jött haza, hogy azt üzenik: minden szervezkedést le kell zárni és be kell fejezni, mert káros, egy csomó emberáldozatot jelent, és nem lesz kifutása. Azután döntöttünk úgy, hogy mindent felszámolunk, elgereblyézünk. Ekkor már a csoport több tagját keresték is. Én azt a feladatot kaptam, hogy négyüknek segítsek átjutni a határon, akkor én is átmehettem volna, de ez eszembe sem jutott. Amikor visszatértem Pestre, sorra tartóztatták le a fiúkat, engem a házmesterünk lánya mentett meg, azzal jött ki elém az utcára, hogy várnak fent az ávósok. Egy ismerős családhoz mentem Zugligetbe, és 1957 márciusától ott laktam majdnem két hónapig. A naivitásomra jellemző, hogy onnan is bejártam az egyetemre, sőt letettem az utolsó vizsgákat, megszereztem az abszolutóriumot. Májusban találkoztam anyámmal, úgyhogy hazamentem. Másnap reggel, 1957. május 20-án, letartóztattak.
(…)
MN: Mit gondol a mostani hivatalos megemlékezéssorozatról?
MI: Orbán és társai tíz évvel ezelőtt az ötvenedik évforduló ünnepségeit tönkretették, amikor önző hatalmi érdekből támogatták a zavargásokat, pedig akkor több mint 50 államfő jött Budapestre, hogy tiszteletét tegye és ünnepelje a magyar nép hősiességét. Most hiába próbálnak egy hamis 60. évfordulót kreálni, alig lesz nemzetközi visszhangja, ráadásul az ’56-osok nagy része nincs az élők sorában. Én a fiatalabb generációhoz tartozom, de már én is 83 éves vagyok.
MN: Megkeresték-e az emlékév kapcsán Schmidt Máriáék?
MI: Nem.”
De hát miért volna szükség az egykori '56-osokra, ha egyszer az emlékévnek az a célja, hogy „el kell érnünk a fiatalokat, azt a nyelvet kell megtanulnunk, ahogy a ma fiataljai beszélnek, ezért azt várja el a bizottságtól (ti. Orbán Viktor), hogy fancy, szexi és trendi legyen”. Ezek Schmidt Máriának, az 1956-os emlékév kormánybiztosának, a Terror Háza Múzeum vezetőjének a szavai. Lapunk részletesen megvizsgálta, mit is kellene ezalatt érteni, és azt is, hogy ennek jegyében mire is megy el több milliárd forintnyi közpénz. Jegyezzük meg a tisztesség kedvéért, hogy akadtunk értelmes dolgokra is, de sajnos igen szép számmal sorjáznak a hasonló jellegű támogatások is: „(…) annak ellenére kapott kétmillió forintot a Nagy Imre és sorstársainak kihantolása és azonosítása című könyv »szellemi munkálatainak elvégzésére«, hogy a kormány ugyanerre a kötetre még tavasszal odaítélt kétmillió forintot a Kortárs Alapítványon keresztül. Több olyan magánszemély van a listán, aki arra kapott pénzt, hogy saját életét megírja.”
További részletek a csütörtökön megjelent Magyar Narancsban.
