Az MKB Bank nem veszítette el köztulajdonjellegét

  • narancs.hu
  • 2016. október 19.

Belpol

Megtudhatjuk, hogy kik az MKB Bank igazi tulajdonosai, ugyanis az első fokon eljáró Fővárosi Törvényszéken pert nyertünk a jegybankkal szemben. Részletek a friss Magyar Narancsban.

Pert indítottunk annak érdekében, hogy a Matolcsy György vezette jegybanktól megtudhassuk, kik lettek az MKB Bank igazi tulajdonosai. Ez ugyanis szerintünk közérdekű adat. És nemcsak szerintünk, hanem az első fokon eljáró Fővárosi Törvényszék ítélete szerint is.

A 2014-ben állami tulajdonba került egyik legnagyobb hazai pénzintézetet a jegybank idén júniusban értékesítette szanálási eljárásban, ám máig nem szűnő spekulációk tárgya, hogy a nyertesként kihozott cégek – a Blue Robin Investments, a Minerva Tőkealap-kezelő és a Pannónia Nyugdíjpénztár – mögött valójában milyen tulajdonosi kör áll, magyarán kik a valódi tulajdonosok. (A részletekről lásd korábbi írásainkat: Titkok és remények, illetve Fedezékben) Kérdéssel fordultunk hát a jegybankhoz azt tudakolva, hogy a szanálási eljárás bizonyos időpontjaiban a megjelölt vevők milyen tulajdonosi szerkezettel rendelkeztek. Minthogy az Alaptörvény szerint közvagyon „átruházására vonatkozó szerződés csak olyan szervezettel köthető, amelynek tulajdonosi szerkezete átlátható”, a szanálási hatóságnak (az MNB-nek) a folyamat során azt is ellenőriznie kellett, hogy a fent nevezett nyertesek mögött milyen befektetői kör áll, azaz hogy kinek a megbízásából és érdekében tesznek vételi ajánlatot – azaz honnan jön a pénz? A jegybank ily módon adatokat kezel a valódi haszonhúzók, a tényleges tulajdonosok személyére vonatkozóan is, mert ezt igényli az átláthatóság kívánalma. Mivel az MNB megtagadta az adatok kiadását, a Transparency International támogatásával és a Karsai Dániel Ügyvédi Iroda közreműködésével pert indítottunk, amit első fokon megnyertünk.

Az ügyben eljáró Uzsoky Ágnesnek, a Fővárosi Törvényszék bírájának az érvelése akár precedenst is teremthet az ehhez hasonló ügyekben – az igazi persze az volna, ha ezt a másodfokú bíróság is így látná. (Kizártnak tartjuk ugyanis, hogy a jegybank ne fellebbezzen.) Az ítélet értelmezését a friss Magyar Narancsban olvashatják, magát az ítéletet pedig – teljes terjedelmében – itt.

Figyelmébe ajánljuk

A kutya mellett

A filmművészetben a Baran című, egyszerre realista és költői remekmű (Madzsid Madzsidi) jóvoltából csodálkozhatott rá a világ először az iráni afgán menekültek sorsára.

Iszony

Kegyetlen, utálatos film Veronika Franz és Severin Fiala legújabb munkája (ők a felelősek a 2014-es, hasonlóan bársonyos Jó éjt, anyu! című horrorért).

Elvis gyémánt félkrajcárja

  • - turcsányi -

Van a Hülye Járások Minisztériumának egy vígjátéki alosztálya, ott írták elő, hogy ha valaki el akarja kerülni a helyzetkomikumok – művészileg nyilván szerfelett alantas – eszköztárának használatát, hősét úgy kell járatnia (lehetőleg a medence partján), hogy a mozgása végig magán hordozza a szerepét.

Saját magány

A Comédie-Française évszázadok óta egyre bővülő, immár többezresre duzzadt repertoárjából most a klasszicista szerző modern köntösbe bújt, Guy Cassiers rendezésében újragondolt változatát hozták el Budapestre – pár hónappal a premier után.

Az én bilincsei

A Losoncról származó Koós Gábor (1986) a Képzőművészeti Egyetem grafikaszakán végzett, és még tanulmányai idején monumentális, több mint két méter magas munkáival lett ismert.