"Hogy javuljanak a kilátásaink"
"A Debreceni Skizo (ex-Gondolatültető) című rádióműsorban viszonylag érdekes témákkal is foglalkozunk." Kapcsolatom a stencillel eddig jutott volna, ha nincs az a viszonylag, és nem kap általa egy merőben szokatlan, számomra oly kedves, önkritikus gellert az egész. Ez viszont, hogy viszonylag, teljesen felvillanyozott. "Így ez év márciusában indítványoztuk az első debreceni hegy felépítését", folytatódott a szöveg, arról értesítve a nyugtalanokat, hogy a munkálatok 1999 tavaszán meg is kezdődnek majd. "Emellett megszerveztük az
1. Nonprofit Művirág Karnevált,
de tervezünk terrorista centrumot, hajléktalan divatbemutatót is." Már a hegy is sok volt, de itt kifeküdtem, pedig közel sem volt vége még. A továbbiakban ugyanis Váradi Ferenc, a műsor szerkesztője arról tájékoztat, hogy a legfrissebb akciójuk Nyíri László Ernő munkanélküli rádióhallgató sorsának jobbra fordítását célozza meg. "A 19 éves fiatalembert végül is önkormányzati jelöltként indítottuk a debreceni helyhatósági választásokon. Nyíri úr a nyilvánosság előtt is vállalta, hogy őt kizárólag a pénz motiválja, no és persze az, hogy leendő munkahelye (a Városháza) közel van a lakásához." Végül is, csettintettem, az is munka, képviselni, no és persze, ha egyszer nincs a közelben gyár. A jelölt - biztosít mindenkit ezután a szöveg - a munkáját természetesen becsülettel elvégzi majd, programja kivitelezhető, s mellette szól az is, hogy őszinte. Mellette szól, kétségtelen. Ünneplő ruhát utoljára kisdobos korában kapott. Nyíri úr mindennek alapján bízik abban, hogy céljaival - hogy képviselői fizetéséből eltartsa hajlott korú, beteg édesanyját, valamint hogy vásároljon magának egy hat-hétezer forintos öltönyt - a lakosság azonosulni tud. Pont.
De szép nap ez, fészkelődtem, rendszeresen letanyázom, közben meg
a régió szellemi centruma
ez, tényleg, valósággal pezseg körülöttem Debrecen. Kürtszót hallék e papírból - rendben, akkor máma bűnbánatból tényfeltáró riporterbe oltott oknyomozó újságíró leszek. Hátha ezeknél a hegy mellé egy folyót is kieszközölhetek.
Két megfontolt, halk szavú, jóravaló ember - egy inasabb és egy tömzsi, ráérősen beszéltettem őket, feltárva mintegy a tényeket. Váradi Ferenc a Szól a rádió munkatársaként feszegeti hivatásszerűen a határokat. Nem akar ő semmit, mondja, főképpen nem provokálni, csak folytonosan kipróbálni, hogy az ember úgy általában meddig mehet el. Mire vevők a hallgatók, hol lép közbe a hivatal. Korábbi műsorában, mint ahogy címe is kifejezte, gondolatot kívánt elültetni, és várta a fejleményeket. A hegy esetében példának okáért a gondolat megfogant. A Hegyépítők Baráti Köre alapító okiratát 1400 potenciális hegyépítő polgár írta alá, mélyen egyetértve a szlogen eszmei tartalmával:
"Épüljön egy hegyünk, hogy javuljanak a kilátásaink!"
Siettem megnyugtatni, bár fizikai munkát utoljára 1971-ben végeztem, a kilátások ügyében folytatott tevékenység régi harcosaként magam is bármikor lapátra kapok, de lelohasztotta a munkakedvemet, hogy a főépítészi iroda tájékoztatása szerint a terv a városrendezési koncepcióval sajnos ütközik. Mert pont arra terjeszkedik a tócoskerti lakótelep. A városrendezési koncepcióval mélyen egyetértő debreceni polgármester így egyelőre csak tanácsot tud adni, nem segítséget. Azt javasolja, adják be a konkrét építési terveket, rajzokat; a méretekre vonatkozó adatokat a városkép és a statikai paramétereket a biztonság miatt, valamint közöljék egyszersmind az építés célját, a hegyre tervezett programok jellegét, költségvonzatait. "Úgy ötven méter lenne -mondja Váradi - körülbelül. És hát éppen ez az, hogy az a cél, hogy nincsen vele cél: pontosabban az a cél, hogy legyen, vagyis hát ami a szlogenben benne van." A városfejlesztési koncepció ismeretétől megfosztott holland kisváros, Epe polgármestere viszont az ottani testület nevében szíves jókívánságokkal és egy lapát helyi anyaföld sürgősségi megküldésével támogatta az ötletet. Mint ahogyan azt is nyilván megengedné, gondolja Váradi ebből kiindulva, hogy húsz önkéntes felsöpörje az epei főutcát - nem mintha nem volna viszonylag tiszta, hanem csak úgy -, itt csatolni kellett volna az engedélyért folyamodó kérelemhez írásban az elképzeléseket. Pedig rengetegen jelentkeztek, mondja, mint ahogy
a Nagytemplom
átfestésére
is számos pozitív hallgatói ötlet érkezett, talán a kockás falak terve volt köztük a legértékesebb. Az I. Nonprofit Művirág Karnevál viszont nagyon jól sikerült, annak köszönhetően, hogy bármi feldíszíthető volt, ami megy, de nem motoros - egymást múlták felül szép talicska- és tolószék-kompozíciók, nonprofit alapon.
A Gondolatültető profilját átvállaló Debreceni Skizo kezdetben éppígy tisztán politikamentes, konstruktív és jó szándékú kezdeményezésekkel jelentkezett. Megkérdezték, mit szólnának a hallgatók, ha a Kölcsey Ferenc Művelődési Központ előtti téren Lenin megüresedett helyére Zámbó Jimmy szobrát állítanák fel, mutassa ő az új irányt. Egyvalaki akadékoskodott csupán, firtatva a kiválasztás okát és szempontjait, de végül ő is elfogadta a megnyugtató magyarázatot, hogy azért, mert
tök rendes ember a Jimmy
Az azonban, hogy a szeptemberre meghirdetett nőfelszedő tréningre jelentkezők közül többen arról érdeklődtek, lesz-e politikusnő-felszedő szekció is, az előzetesen választható célcsoportok (üzletasszony, felsőoktatási hallgató, özvegy, terhes, közalkalmazott, gázszámlás, doktornő) között, a műsorszerkezet profilbővítését sürgető igénnyel vetette föl. Nyitottak hát a politikai közélet felé, és javasolták, hogy a futballisták mintájára politikusok is eladhatnák szponzoroknak a felületüket. Hirdető lett volna, mondja Váradi, dögivel, de felajánlott öltönyfelületben sajnos hiány mutatkozott, így a közbiztonság megszilárdítására tértek át, hiszen, indokol az ötletgazda, ha belegondolsz, az sem elhanyagolható. Kitalálták, építsenek Debrecen határában önerőből, lakossági összefogással egy terroristacentrumot: egy helyen robbantgasson, ne tegyen kárt másokban az a sok terrorista. De addig is, míg elkészül, gondolták, megnézik, mi van, ha valaki teljesen őszinte a politikában - és itt lép be a képbe Nyíri László Ernő, az adekvát hallgató.
A közösségi rádió eszményét komolyan vevő Szól a rádióba bárki bemehet, ha valami problémája van, és megpróbálnak élő adásban hallgatói segítséggel megoldást találni rá. Beszélgetőtársaim közül a köpcösebb avval jelentkezett, hogy segítsenek új munkahelyet keresni neki, lévén, hogy kilépett az előzőről, mert messze volt, és rosszul fizetett; egy ruha árát sem tudta félretenni néhány év alatt.
Tíz perc alatt négy konkrét ajánlat
is érkezett, az emberek segítőek voltak, izzottak a vonalak. Az első azt javasolta, legyen nála koporsókészítő, de Ernő elvetette, mert elég hullát látott a Hajdú-Bétnél, igaz, hogy pulykában, de akkor is. Legyen parkolóőr, tud egy helyet, van felvétel, mondta a második, de nem volt jó, mert állni kellett volna ott is, mint a futószalagnál. Cseréljenek helyet a stúdióban máris, ajánlotta a harmadik, legyen ő, oszt meg van oldva, a műsorvezető, de ezt Váradi vetette el, mint megoldást, ingyen csinálja ugyanis. Halló, Kábelkom?, mondta a negyedik, ám az ötödik kedves betelefonáló nemhogy gondolatot ültetett, de egyenesen szöget ütött a felüdítő oknyomozó-tényfeltáró beszámoló ezen pontján már barátaimnak nevezhető két ember fülébe. Miért nem lesz képviselő, tette fel a kérdést, itt van a sógorom: az is, már elnézést, folytatta biztatólag, egy nagy barom, oszt mégis kitűnően keres, pedig csak üldögél. Itt a tél, meleg van odabent, adnak kávét is, ásványvizet. Ez jó lesz, döntött Ernő abban a szúrásban, megtetszett neki: végül is öt percre sincs gyalog. Bementek azért a Városházát belülről is megtekinteni; kívülről szép, de mégse érje csalódás az embert, amikor majd effektíve kezd. Megadták a módját, a leendő képviselő magára erőltette egyetlen ünneplő ruháját, felkötötte a nyakkendőt, és ha már ott voltak, megérdeklődték a portán, ennél a cégnél hogy megy ez. Aztán megköszönve a felvilágosítást, két nap alatt összegyűjtötték a szükségesnél lényegesen nagyobb számú kopogtatócédulát.
A kampány rövid volt
és lényegre törő, mivel a jelölt az öltönyön és az édesanyján kívül semmit nem akar. Esetleg, mondta egy programismertető lakógyűlésen, amikor már nagyon forszírozták a szomszédai, emberbarát kukákat szeretne még látni, ha lehet, színes rajzfilmfigurákkal az oldalukon, hátha így már gyerekkorban oda dobnák a népek a szemetet. És jó lenne a kalodákat is visszaállítani, hogy elszégyelljék magukat a tolvajok, de ha nem lehet, tette hozzá, végül is az se baj: engem a fizetés motivál kizárólag, ismételte sokadszorra. A programja fogadtatását felmérő újabb rádióbeli szerepléskor elmondta még, aki rá szavaz, egészen biztosan semmit sem veszít, merthogy nem ígér az égvilágon semmit, azt viszont bizonyosan be tudja majd tartani. Legnagyobb ellenfelét a körzetében, vallotta be egy kérdésre, sajnos nem ismeri, de mivel Debrecen alpolgármestere, biztosan jól keres. Hitet merít abból, teszi hozzá, most már nekem, ahogy reagáltak az emberek: azt szűrte le, jó úton jár, van esély ezt az állást betölteni. Nem siet így a hivatal által többször pedzegetett elmeszakértői véleményt sem beszerezni, mert neki azt mondták a kedves hallgatók, nyugodjon meg, nem ő hülye, hanem a hazudós vetélytársai és leendő kollégái, a politikusok. Egyébként meg nem is érti, miért fenyegetik olyan sokan levélben meg telefonon, miért firtatja a sok ismeretlen, ki áll mögötte, milyen erő. Maximum a Feri, sandít a mellette ülőre, mire az szelíden rábólint, de hát erőnek az ötven kilójával ő se nagyon nevezhető. Hogy a Munkáspárt és a Magyarországi Örmények Szövetsége miért keresi állandóan, azt meg végképp nem sejtheti: mióta kilépett, már nem munkás, hanem munkanélküli, az pedig, hogy örmény volna, kétséges.
Keresztury Tibor
