Gór Csaba szerint nincs köze a felesége ellen indult eljárásnak ahhoz, hogy nem ő indul a II. kerületben

  • narancs.hu
  • 2024. március 11.

Belpol

A kormánypárt nem őt, hanem Dombi Rudolf kajakozót indítja a kerületben. 

„Ócska hazugság ez az egész, nincs kétségem afelől, hogy megszüntetik a nyomozást” – nyilatkozta Gór Csaba, a Fidesz II. kerületi frakcióvezetője, budai választókerületi elnöke a 24.hu-nak azzal kapcsolatban, hogy felesége, Sebestyén Júlia, Európa-bajnok műkorcsolyázó, edző ellen kiskorú veszélyeztetése gyanújával indult eljárás. 

Érdekesség, hogy a II. kerületben a várakozásokkal ellentétben nem Gór, hanem Dombi Rudolf olimpiai bajnok kajakos lesz a Fidesz polgármester-jelöltje, de a választókerületi elnök szerint ennek nincs köze az eljáráshoz. A rendőrség október óta nyomoz Sebestyén Júlia ügyében, akit több szülő bántalmazással, valamint testszégyenítéssel vádol, ő azonban mindezt tagadta. 

Gór a portálnak azt mondta, a 2022-es országgyűlési képviselői kampány idején megfogalmazódott benne, hogy „valami más feladatra vágyik”. Két éve Tordai Bencével mérkőzött meg a parlamenti képviselői mandátumért, de 52-41 arányban alulmaradt a Párbeszéd politikusával szemben, és listán sem került be a parlamentbe. Most úgy fogalmaz: 14 év önkormányzati képviselői munka után más közéleti feladatok is foglalkoztatják, és az ügyvédi karrierje építését is folytatni szeretné.

Maradjanak velünk!


Ez a Narancs-cikk most véget ért – de még oly sok mindent ajánlunk Önnek! Oknyomozást, riportot, interjúkat, elemzést, okosságot – bizonyos valóságot arról, hogy nem, a nem veszett el, még ha komplett hivatalok és testületek meg súlyos tízmilliárdok dolgoznak is az eltüntetésen.

Tesszük a dolgunkat. Újságot írunk, hogy kiderítsük a tényeket. Legyen ebben a társunk, segítse a munkánkat, hogy mi is segíthessünk Önnek. Fizessen elő a Narancs digitális változatára!

Jó emberek írják jó embereknek!

Figyelmébe ajánljuk

Vérző papírhold

  • - ts -

A rendszeresen visszatérő témák veszélyesek: mindig felül kell ütni a tárgyban megfogalmazott utolsó állítást. Az ilyesmi pedig egy filmzsánerbe szorítva a lehetőségek folyamatos korlátozását hozza magával.

Szűznemzés

Jobb pillanatban nem is érkezhetett volna Guillermo del Toro új Frankenstein-adaptációja. Egy istent játszó ifjú titán gondolkodó, tanítható húsgépet alkot – mesterséges intelligenciát, ha úgy tetszik.

Bárhol, kivéve nálunk

Hajléktalan botladozik végig a városon: kukákban turkál; ott vizel, ahol nem szabad (mert a mai, modern városokban szabad még valahol, pláne ingyen?); már azzal is borzolja a kedélyeket, hogy egyáltalán van.

Brahms mint gravitáció

A kamarazenélés közben a játékosok igazán közel kerülnek egymáshoz zeneileg és emberileg is. Az alkalmazkodás, kezdeményezés és követés alapvető emberi kapcsolatokat modellez. Az idei Kamara.hu Fesztivál fókuszában Pablo Casals alakja állt.

Scooter inda Művhaus

„H-P.-t, Ferrist és Ricket, a három technoistent két sarkadi vállalkozó szellemű vállalkozó, Rácz István és Drimba Péter mikrobusszal és személyautóval hozza Sarkadra május 25-én. Ezen persze most mindenki elhűl, mert a hármuk alkotta Scooter együttes mégiscsak az európai toplista élvonalát jelenti. Hogy kerülnének éppen Magyarországra, ezen belül Sarkadra!?” – írta a Békés Megyei Népújság 1995-ben arról a buliról, amelyet legendaként emlegetnek az alig kilencezer fős határ menti kisvárosban.

Who the Fuck Is SpongyaBob?

Bizonyára nem véletlen, hogy az utóbbi években sorra születnek a legfiatalabb felnőtteket, a Z generációt a maga összetettségében megmutató színházi előadások. Elgondolkodtató, hogy ezeket rendre az eggyel idősebb nemzedék (szintén nagyon fiatal) alkotói hozzák létre.

A Mi Hazánk és a birodalom

A Fidesz főleg az orosz kapcsolat gazdasági előnyeit hangsúlyozza, Toroczkai László szélsőjobboldali pártja viszont az ideo­lógia terjesztésében vállal nagy szerepet. A párt­elnök nemrég Szocsiban találkozott Dmitrij Medvegyevvel, de egyébként is régóta jól érzi magát oroszok közt.