Május 28-tól lehet lakodalmakat tartani

  • narancs.hu
  • 2021. május 13.

Belpol

Pünkösd után érhetjük el az 5 millió oltást - hangzott el a kormányinfón.

A pünkösd utáni héten fogjuk elérni az 5 millió oltást, a kormány a jövő heti ülésén dönt a korlátozó intézkedések további enyhítéséről. Május 28-tól lakodalmak megtartására is lesz lehetőség – jelentette be Gulyás Gergely a csütörtöki kormányinfón. 

Jelenleg 4,4 millió embert oltottak be, ma megkezdődik a 16-18 év közöttiek oltása. Ebből a korosztályból 90 ezren regisztráltak és foglaltak időpontot, őket Pfizer-vakcinával fogják beoltani. Ebből az oltóanyagból

144 ezer adag áll jelenleg rendelkezésre, amit keddig el fognak oltani, tehát nem csak a 16-18 évesek kapnak majd belőle, de az idősebbeknek is időpontot kell foglalniuk rá. 

A miniszter tájékoztatása szerint a külföldön élő magyar állampolgárok is kaphatnak védettségi igazolványt; ha valakit valamelyik uniós, OECD-, NATO- tagállamban, vagy Oroszországban és Kínában kap oltást, akkor a szükséges igazolások bemutatása után kaphat védettségi igazolványt. 

Gulyás szerint „jó esélyünk van az Európa-bajnokságra”; az oltások számát illetően Málta az egyetlen, akivel „küzdünk”. A 18 év feletti lakosság mintegy 56 százalékát beoltottuk, mondta Gulyás Gergely, és a hátralévő regisztráltakat is be tudják oltani. Amíg több vakcinából van elegendő, addig mindenki válogathat az oltóanyagok közül,

jó eséllyel június közepére több mint 5 millió ember megkaphatja az oltást.

A miniszter arról is tájékoztatott, hogy a kormány benyújtotta a helyreállítási tervét az Európai Uniónak. A források többségét az egészségügyre és a környezetbarát közlekedésre költenék. 

Szentkirályi Alexandra szóvivő arról is tájékoztatott, hogy június 1-től megtarthatók lesznek a táborok. Továbbá a kormány kifejlesztett egy védettségi applikációt, amivel igazolni lehet, ha valaki megkapta az oltást. 

A miniszter újságírói kérdésre válaszolva elmondta, 

  • az Európai Unió védettségi igazolványa nem fogja felülírni a magyar védettségi igazolványt, 
  • augusztusig látunk előre; ha a betegségek száma nullára csökken, akkor előbb is kivonhatjuk a védettségi igazolgányt.
  • A Ferencvárosi Önkormányzat a hatáskörébe tartozó, nemzetközi szerződést nem érintő kérdésekben írhat ki helyi népszavazást – ezt a Fudan Egyetem ügyében mondta Gulyás.
  • A hitelmoratórium meghosszabbításáról folynak tárgyalások. 
  • Azért van lassulás az oltásban, mert sokan válogatnak a vakcinák között.
  • Érelmezhető érv nincs amellett, hogy miért csatlakozzunk az Európai Ügyészséghez. 
  • A továbbfertőzés kockázatát is csökkentik a vakcinák.
  • Ha a fertőzöttség aránya elég alacsony lesz, akkor a kormány megszünteti a különbségtételt az oltottak és az oltást nem kérők között. 
  • Nagy az esély rá, hogy idén nem lesz minimálbér-emelés.
  • Ha beoltottunk minden regisztrált magyar állampolgárt, és marad vakcinánk, akkor nyitottak vagyunk arra, hogy más országoknak is segítsünk.  
  • Tervben van, hogy a koronavírus-osztályok ágyszámát csökkentsék. 
  • A temetésekre vonatkozó korlátozásokat is május végén enyhíthetik.
  • A zenés-táncos rendezvények szabályairól a jövő heti kormányülésen döntenek.
  • Azok az érettségizők, akik nem tudtak elmenni az érettségi vizsgára, mert házi karanténba voltak, pótnapon vizsgázhatnak május végén, június elején. 
  • Május 25-től a kormányablakok időpontfoglalás nélkül fogadják az ügyfeleket. 

  

 

 

 

 

Figyelmébe ajánljuk

Vérző papírhold

  • - ts -

A rendszeresen visszatérő témák veszélyesek: mindig felül kell ütni a tárgyban megfogalmazott utolsó állítást. Az ilyesmi pedig egy filmzsánerbe szorítva a lehetőségek folyamatos korlátozását hozza magával.

Szűznemzés

Jobb pillanatban nem is érkezhetett volna Guillermo del Toro új Frankenstein-adaptációja. Egy istent játszó ifjú titán gondolkodó, tanítható húsgépet alkot – mesterséges intelligenciát, ha úgy tetszik.

Bárhol, kivéve nálunk

Hajléktalan botladozik végig a városon: kukákban turkál; ott vizel, ahol nem szabad (mert a mai, modern városokban szabad még valahol, pláne ingyen?); már azzal is borzolja a kedélyeket, hogy egyáltalán van.

Brahms mint gravitáció

A kamarazenélés közben a játékosok igazán közel kerülnek egymáshoz zeneileg és emberileg is. Az alkalmazkodás, kezdeményezés és követés alapvető emberi kapcsolatokat modellez. Az idei Kamara.hu Fesztivál fókuszában Pablo Casals alakja állt.

Scooter inda Művhaus

„H-P.-t, Ferrist és Ricket, a három technoistent két sarkadi vállalkozó szellemű vállalkozó, Rácz István és Drimba Péter mikrobusszal és személyautóval hozza Sarkadra május 25-én. Ezen persze most mindenki elhűl, mert a hármuk alkotta Scooter együttes mégiscsak az európai toplista élvonalát jelenti. Hogy kerülnének éppen Magyarországra, ezen belül Sarkadra!?” – írta a Békés Megyei Népújság 1995-ben arról a buliról, amelyet legendaként emlegetnek az alig kilencezer fős határ menti kisvárosban.

Who the Fuck Is SpongyaBob?

Bizonyára nem véletlen, hogy az utóbbi években sorra születnek a legfiatalabb felnőtteket, a Z generációt a maga összetettségében megmutató színházi előadások. Elgondolkodtató, hogy ezeket rendre az eggyel idősebb nemzedék (szintén nagyon fiatal) alkotói hozzák létre.