Gulyás Gergely: Nem is az a lényeg, amit Soros György pontosan leírt

  • narancs.hu
  • 2017. október 13.

Belpol

A Fidesz-MSZP vita második etapjában sem váltották meg a világot.

A múlt heti Németh Szilárd kontra Molnár Zsolt párbajjal kezdődött Fidesz-MSZP vitasorozat csütörtökön este újabb felvonással folytatódott az RTL Klub Magyarul Balóval című műsorában. Ezúttal Gulyás Gergely és Tóth Bertalan frakcióvezetők csaptak össze, és a bevándorlás –  kerítés – "Soros-terv" szentháromságból kilépve olyan más témákról is szó esett, mint a nyugdíj, a gazdaság vagy Paks2.

A kerítés kapcsán mindkét politikus egyet értett abban, hogy a kerítésnek állnia kell, amíg fennáll "a migrációs válság", Gulyás szerint ez pedig még évtizedekig így lesz. A "Soros-tervre" rátérve Tóth Bertalan nekiszegezte a kérdést Gulyásnak, hogy "miért kell 10 milliárdokat baráti médiavállakozásoknak eljuttatni a nemzeti konzultáció során?", holott Még Navracsics Tibor is elmondta, nem igaz az, hogy Brüsszelben téma lenne bármiféle ilyen terv végrehajtása, vagy napirendre tűzése. Gulyás erről azt mondta,

"nem az az ügy lényege, hogy mi az, amit Soros György pontosan leírt, hanem hogy hogyan állunk a bevándorláshoz."

Ezek után még hozzátette a Fidesz frakcióvezetője, hogy

  • soha nem látott béremelkedés van
  • 2010 után nőtt a nyugdíjak reálértéke
  • lassul a kivándorlás
  • és amikor már minden érv elfogyott, még mindig elő lehet venni azt, hogy Gyurcsány Ferenc tehet a közbeszéd eldurvulásáról (is).

Figyelmébe ajánljuk

A Fidesz házhoz megy

Megfelelő helyre kilopott adatbázis, telefonálgató propagandisták, aktivisták otthonát látogató Németh Balázs. Amit a Fidesz most csinál, régen a Kurucinfó munkája volt.

Mint az itatós

Szinte hihetetlen, de akad még olyan nagy múltú, híres szimfonikus zenekar, amely korábban soha nem járt Budapesten: közéjük tartozott a Tokiói Filharmonikus Zenekar is, holott erős magyar kötődésük van, hiszen Kovács János 1992 óta szerepel náluk vendégkarmesterként.

Minden meg akar ölni

  • SzSz

Andriivka aprócska falu Kelet-Ukrajnában, Donyeck megyében; 2014 óta a vitatott – értsd: az ENSZ tagországai közül egyedül Oroszország, Szíria és Észak-Korea által elismert – Donyecki Népköztársaság része.

S most reménykedünk

„Az élet távolról nézve komédia, közelről nézve tragédia” – az Arisztotelész szellemét megidéző mondást egyként tulajdonítják Charlie Chaplinnek, illetve Buster Keatonnek.