Gulyás Gergely szerint ellenzék nélkül is van nemzeti egység

  • 2020. június 18.

Belpol

És kifejtette: mindenképpen szerencsés lenne egy komoly augusztus 20-i ünnepség.

98 nap után véget ért a veszélyhelyzet, a Miniszterelnökséget vezető miniszter  a kormányinfón bejelentette, hogy eltörlik a vásárlási idősávokat.

Gulyás Gergely szerint a védekezés azért lehetett sikeres, mert nemzeti egység alakult ki, és "új fejlemény", hogy ez az ellenzék nélkül is létrejöhetett. Mint mondta, a kormány politikai egyetértést szeretett volna, de tudomásul kellett venni, hogy az ellenzék ehhez nem tudott hozzájárulni.

Hozzátette: a védekezésben részt vevők nemtelen támadása, az ország külföldi lejáratása és "kamuvideók" készítése morálisan is elfogadhatatlan, alantas cselekedet.

Közölte, a mostantól érvényes járványügyi készültséget hat hónapra hirdették ki, és háromhavonta vizsgálják felül.

false

 

Fotó: MTI

Gulyás Gergely bejelentette: mostantól eltörlik a vásárlási idősávokat, a maszkhasználat szabályai viszont maradnak. Kiemelte: úgy látják, a maszkhasználat elegendő védelmet biztosít az időseknek, ezért döntöttek így.

Azt mondta, az operatív törzs továbbra is működik, és a kórházak irányítási rendje is változatlan.
Hangsúlyozta: az Európai Bizottság azt javasolta - és a kormány álláspontja is az -, hogy mihamarabb lehetővé kell tenni a határok átjárhatóságát az uniós tagállamok között. Magyarország ennek megfelelő döntéseket hozott - fűzte hozzá.

Úgy vélte, ha lesz második hulláma a járványnak, arra a várakozások szerint szeptemberben, októberben kerülhet sor. A nyári meleg várhatóan lassítja a járvány terjedését, így azzal számolnak, hogy az aktív fertőzöttek száma összességében csökkenni fog a következő hetekben, ezért is fontos a megmaradt intézkedések betartása - közölte.

Gulyás Gergely a kormány nevében együttérzését fejezte ki Kárpáti György és Benedek Tibor elhunyt olimpiai bajnokok családjának, azt mondta, a magyar sportéletet rendkívüli veszteség érte a távozásukkal.

A Lánchíd felújításáráról azt mondta: Tarlós István korábbi főpolgármester több mint 200 milliárdos tartalékkal adta át Budapest vezetését, és csak államkötvényben mintegy 180 milliárd forint áll rendelkezésre. Ehhez képest egy fővárosi feladathoz - a korábbi megállapodásnak megfelelően - a kormány továbbra is biztosít 6+1 milliárd forintot. Nem látja, mi az oka annak, hogy nem kezdődik meg a Lánchíd felújítása, hacsak az nem, hogy Karácsony Gergely szívesebben folytat politikai vitát - fogalmazott.

Karácsony Gergely azon felvetésére, hogy a Fidesznek kilenc év sem volt elég a Lánchíd felújítására, a miniszter úgy reagált: most időszerű a híd felújítása, amelyet időben tervezett meg a korábbi fővárosi vezetés. Hozzátette: most már ugyanakkor minden késedelem jelentősen megdrágítja a beruházást.

Az augusztus 20-ai tűzijáték költségeiről azt mondta: először arról kell döntést hozni, megtartják-e. Jelezte: július közepén értékelik a járványügyi helyzetet, és ha biztonságosan megtartható a tűzijáték, akkor megrendezik. Hozzátette: ha újra akarják indítani a gazdaságot és a turizmust, akkor kifejezetten szerencsés lenne egy komoly augusztus 20-ai ünnepség, nemcsak Budapesten, hanem a megyei jogú városokban is, ami nem csak a tűzijátékra koncentrálna, hanem több napig tartó rendezvényekre.

(MTI)

Figyelmébe ajánljuk

„A magyarok az internetre menekülnek a valóság elől”

  • Artner Sisso
Szokolai Róbert korábban ifjúsági szakszervezeti vezető volt, jelenleg az Eötvös10 Művelődési Ház kommunikációs vezetője. Arról kérdeztük, milyen lehetőségei vannak a fiataloknak ma Magyarországon, kire és mire számíthatnak, valamint hogyan használják az internetet, a közösségi médiát, és mire mennek vele.

Valóra vált forgatókönyv

1984-ben került a mozikba Rob Reiner első filmje, A turné (This Is Spinal Tap). Az áldokumentumfilm egyik főszereplője maga a rendező volt, aki az éppen amerikai turnén levő fiktív brit hard rock zenekar, a Spinal Tap történetét próbálta kibogozni.

Nézőpont

A filozófus-író (Denis Podaly­dès) tüdeje és mája közt apró kis foltot mutat ki az MRI-vizsgálat, de biztosítják afelől, hogy (egyelőre!) nem veszélyes a dolog.

Amikor győznek a hippik

  • - turcsányi -

Blaze Foley-nak volt egy kabátja. Ha egészen pontosak akarunk lenni, ez az egy kabátja volt neki – ez sem túl jó bőrben. Az ujját például vastag ezüstszínű ragasztószalaggal kellett megerősíteni, jól körbetekerni, mindkettőt – hogy le ne essenek.