Gyármentő program: a regisztrációról lemaradó vállalatok is pályázhatnak

  • Narancs.hu/MTI
  • 2022. november 3.

Belpol

Úgy tűnik, sokaknak nem volt elég 20 perc.

Lehetővé teszi a kormány a pályázat benyújtását azon vállalatok számára, amelyeknek félbeszakadt a jelentkezése az energiahatékonyságot növelő beruházások támogatására szolgáló gyármentő program keretében – jelentette be csütörtökön Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter.

A programra szerda reggel 7 óra 30 perckor nyílt meg a jelentkezés, de azt mindössze 20 perc után le is kellett zárni. Szijjártó szerint ez is azt mutatja, hogy az ukrajnai háborúra adott szankciós válaszok miatt egyre nagyobb problémát jelent az energiaárak kifizetése a cégeknek. Tájékoztatása szerint 168 vállalat összesen 200 milliárd forint támogatási igényt jelentett be mintegy 500 milliárd forintnyi beruházáshoz. További 214 társaság szintén megkezdte a regisztrációt, de azt nem tudták befejezni.

„Azonban számunkra mindenki, minden Magyarországon működő vállalat, minden magyarországi munkahely fontos” – mondta a külügyminiszter, hozzátéve, ezért ez a 214 cég is megkapja a lehetőséget pályázata benyújtására az energiahatékonysági beruházásához.

Szijjártó Péter arról számolt be, hogy az előzetes várakozásoknak megfelelően a legtöbb jelentkezés az élelmiszer- és fémiparból érkezett, illetve a járműgyártásból és a vegyiparból. „Most négy hónap áll rendelkezésére a vállalatoknak, hogy a konkrét beruházásukat bemutatva a konkrét támogatási igényüket benyújtsák” – közölte. Hozzátette: „A magunk részéről gyors döntési folyamatot tudok ígérni, hiszen jelen helyzetben minél korábban jön a támogatás, annál többet ér.” 

A kormány által első körben 150 milliárd forint értékben meghirdetett program keretében a sikerrel pályázó nagyvállalatok energiahatékonysági fejlesztéseit segítik elő, Budapesten 30 százalékos, vidéken 45 százalékos támogatásintenzitással. Azok a cégek pályázhattak, amelyek minimum 200 millió forintos fejlesztéssel bővítik energiaellátási kapacitásukat, például napelemeket telepítenek vagy más módon növelik az energiahatékonyságukat, és ezáltal csökkentik az energiaköltségeiket.

Maradjanak velünk!


Ez a Narancs-cikk most véget ért – de még oly sok mindent ajánlunk Önnek! Oknyomozást, riportot, interjúkat, elemzést, okosságot – bizonyosságot arról, hogy nem, a valóság nem veszett el, még ha komplett hivatalok és testületek meg súlyos tízmilliárdok dolgoznak is az eltüntetésén.

Tesszük a dolgunkat. Újságot írunk, hogy kiderítsük a tényeket. Legyen ebben a társunk, segítse a munkánkat, hogy mi is segíthessünk Önnek. Fizessen elő a Narancs digitális változatára!

Jó emberek írják jó embereknek!

Figyelmébe ajánljuk

Gombaszezon

Michelle a magányos vidéki nénik eseménytelen, szomorú életét éli. Egyetlen barátnőjével jár gombászni, vagy viszi őt a börtönbe, meglátogatni annak fiát, Vincent-t.

Világító árnyak

A klasszikus balett alapdarabját annak leghíresebb koreográfiájában, az 1877-es Marius Petipa-féle változatában vitte színre Albert Mirzojan, Ludwig Minkus zenéjére.

Huszein imám mártíromsága

Az Izrael és Irán között lezajlott tizenkét napos háború újra rádöbbentette a régió népeit: új közel-keleti hatalmi rend van kialakulóban. Az egyre élesebben körvonalazódó kép azonban egyre többeket tölt el félelemmel.

„A lehetőségek léteznek”

Úgy tűnik, hogy az emberi történelem és politika soha nem fog megváltozni. Kőbalta, máglyán égő „eretnekek”, százéves háborúk, gulágok… Vagy­is mi sohasem fogunk megváltozni. Reménytelen.

Taxival Auschwitzba

Idén áprilistól a francia közszolgálati televízió közel kilenc­órányi dokumentumfilm-folyamban mutatta be azt a három történelmi pert, amelyek során 1987 és 1998 között a náci kollaboráns Vichy-rezsim egykori kiszolgálóinak kellett számot adniuk bűneikről. A három film mindegyike más-más oldalról mutatja be a megszállás időszakát. A YouTube-on is hozzáférhető harmadiknak van talán a leginkább megszívlelendő tanulsága.

Lábujjhegyen

A hízelgéseknek, a geopolitikai realitásoknak és a szerencsének köszönhetően jól zárult a hágai NATO-csúcs. Azonban az, hogy a tagállamok vezetői jól tudják kezelni az Egyesült Államok elnökének egóját, nem a transzatlanti kapcsolatok legszilárdabb alapja.

Milliókat érő repedések

Évekig kell még nézniük a tátongó repedéseket és leváló csempéket azoknak a lakóknak, akik 2016-ban költöztek egy budafoki új építésű társasházba. A problémák hamar felszínre kerültek, most pedig a tulaj­donosok perben állnak a beruházóval.

Egyenlőbbek

Nyilvánosan megrótta Szeged polgármestere azokat a képviselőket – köztük saját szövetségének tagjait –, akik nem szavazták meg, hogy a júliustól érvényes fizetésemelésük inkább a szociális alapba kerüljön. E képviselők viszont azt szerették volna, hogy a polgármester és az alpolgármesterek bérnövekménye is közcélra menjen.

Pillanatnyi nehézségek

Gyors viták, vetélkedő erős emberek, ügynöközés és fele-fele arányban megosztott tagság: megpróbáltuk összerakni a szép reményekkel indult, de a 2026-os választáson a távolmaradás mellett döntő liberális párt történetét.