A krízis nagy hatású jelenség; hirtelen, bár sohasem előzmények nélkül érkezik. Devizakrízisről definíciószerűen akkor beszélünk, amikor egy fixen tartott hivatalos árfolyamcél vagy -sáv esik el. Fix árfolyam buktájára jó példa az argentin peso és a dollár közti 1:1-es árfolyam összeomlása 2001-ben. A sávból való kilépésre példaként olyan nagy múltú és kitűnő devizát említhetünk, mint az angol font, amely 1992-ben esett ki az európai devizák egymás közti átváltását szabályozó ún. európai árfolyammechanizmusból.
A hazai deviza az érvényes szabályok szerint a 240 és 324 forint közti sávban ingadozhat az euróval szemben. Szigorú értelemben az minősülne tehát devizakrízisnek, ha az árfolyam annyira meggyengülne, hogy az euróért 324 forintnál is többet kellene adni. Ez megtörténhet úgy, hogy a forint stabilitása felett őrködő Magyar Nemzeti Banknak elfogy a devizatartaléka, és ezért nem tudja 324 forint alatt tartani az euró árfolyamát, vagy úgy, hogy a vállalhatatlan társadalmi költségek (például az eszementen magas kamatok) elkerülése érdekében inkább önként dobja be a törülközőt, és engedi az árfolyamot arra és addig menni, amerre és ameddig az akar.
Látható, hogy devizaválság nem terem minden bokor alatt, mégis érdemes megnéznünk, mitől alakul ki és mi történik addig, hiszen egy ennél kisebb változás is alapos felfordulást okozhat.
Együtt lógunk
A magyar gazdaság kétarcú. Növekedési üteme megfelelő, az infláció pedig elviselhetően alacsony. A gazdasági növekedés hosszú távú fenntarthatóságával és az elkövetkező évtizedekre vonatkozó versenyképességgel kapcsolatban vannak ugyan kérdőjelek, de ezek a deviza stabilitása szempontjából egyelőre nem releváns faktorok. Komoly probléma viszont, hogy az ország, azaz a lakosság, a vállala-tok és az állam lényegesen több jövedelmet használ fel, mint amenynyit megkeres. Leegyszerűsítve: a hazai fogyasztás meghaladja a hazai termelést, és a kettő különbségét importálni kell. Ehhez devizára van szükség, amely származhat az itt beruházni vágyó külföldi működőtőkéből, de lehet szimpla kül-földi adósságfelvétel is.
Az adósságfelvételt a köztudat leginkább az állammal és az államadóssággal társítja, pedig egy vállalat, sőt a lakosság éppúgy el tud adósodni a külföld felé, mint az állam. Az elmúlt négy év egyik legmarkánsabb folyamata éppen az volt, hogy a lakosság a bankrendszer közvetítésével felvett deviza alapú autó-, jelzálog- és egyéb hitelein keresztül lényegében a külföld felé adósodott el. Ezzel egyfelől sokat segített a fent említett finanszírozásban, viszont komoly kockázatot is vállalt azzal, hogy jövőbeli hiteltörlesztéseinek nagyságát a forint árfolyamához is kötötte. A növekvő külföldi adósságot tehát nemcsak az állam állította elő, de mi, a lakosság is; és ez a jelenlegi folyamatokat ismerve a következő években sem lesz másképp.
A rendszeres külföldi forrásigény nyomás alá helyezi az árfolyamot, hiszen forint helyett a magyar gazdaság feszt devizát szeretne vásárolni. Ha van elegendő kínálat devizából - akár úgy, hogy az országba tőke áramlik, ami helyet keres magának, akár úgy, hogy hitelből jutunk hozzá -, az árfolyam stabil. Ám ha ez a forrás időlegesen elapad, az árfolyam a márciusihoz hasonló gyengülésen megy keresztül. A forrás elapadása, vagyis a forint árfolyama nemcsak rajtunk, hanem a külföldi befektetőkön is múlik, akik ilyen vagy olyan módon, de eddig hajlandóak voltak a gazdaság devizaigényét biztosítani. Az elmúlt másfél-két évben az alapvető hazai gazdasági folyamatok lényegében változatlanok voltak, az árfolyam pedig aszerint változott, hogy a nemzetközi pénz- és tőkepiac milyen hangulatban volt.
Mi a magunk szerény módján azzal járul(hat)unk hozzá az esetleges válsághoz, hogy renitensen túlfogyasztunk. Az ilyen országok a finanszírozó számára kockázatot hordoznak: a leginkább azt, hogy fizetőeszközük leértékelődik. Ez a külföldi befektetőknek komoly veszteségeket okozhat, amit mi azzal kompenzálunk, hogy magasan tartjuk a kamataikat, remélve, hogy a többlethozam fenntartja az érdeklődést a forint iránt. Ez néha elég, néha pedig kevés ahhoz, hogy az árfolyam stabil maradjon - attól függően, hogy "odakinn" milyen a befektetői hagulat. A Magyar Nemzeti Bank irányadó kamatai annyira magasra lettek srófolva, hogy mindenféle hangulatban segítsék stabilan tartani a nemzetközi tőkepiac kedvének kiszolgáltatott árfolyamot - még akkor is, ha ez a kormánynak vagy egyes sztárvállalkozóknak nem tetszik.
Svájci kifli
A definíció szerinti valutaválság nehezen értelmezhető egy olyan deviza esetében, mint a forint, ami 30 százalékos sávban mozoghat, és jelenleg a sáv közepétől mintegy 6 százaléknyira az erős oldalon tartózkodik. Nem szabad elfelejtkezni viszont a válság vagy válságszerű jelenségek fertőzéses jellegéről sem. Az árfolyam hirtelen gyengülése a pénzügyi közvetítő rendszer egyéb szegmenseiben pánikreakciókat válthat ki, és ez válságjelenségeket idézhet elő a gazdaságban, csődöket, körbetartozást, egyéb szörnyűségeket okozva. A pénzügyi válságokban dús 90-es éveket vizsgálva az általános konklúzió az volt, hogy igazán kifejlett gazdasági krízis ott fordult elő, ahol a gyenge gazdasági fundamentumok mellett a pénzügyi közvetítő rendszer sem volt teljesen rendben. Magyarországon viszont - a szigorú helyi szabályozás és a legnagyobb bankok külföldi tulajdonosi kontrollja miatt - stabil a bankrendszer, és tudja kezelni a gyengülő árfolyam következményeit. Természetesen a meglóduló árfolyam ettől még okozhat nehézségeket. Aki például 160 forintos árfolyam mellett vett fel svájci frank alapú hitelt, annak nyilván főhet a feje, amikor 190 forintos árfolyamon kell törlesztenie. Egyes esetekben ez bizony felérhet egy személyes válsággal.
