Győzelmet hirdetett erdőügyben az ellenzék

  • MTI/narancs.hu
  • 2022. augusztus 16.

Belpol

Egy miniszteri utasítás természetvédelmi területen megtiltotta a tarvágást. Az LMP és a Párbeszád szerint a kormány meghátrált.

Közleményben üdvözölték ellenzéki pártok az agrárminiszter keddi utasítását, amelynek értelmében az energiaválság miatt hozott, fakitermelést könnyítő szabályok jövő március végéig érvényesek, természetvédelmi területen pedig továbbra is tilos az őshonos fák tarvágása. Az LMP azt írta, "megvédtük a védett erdőket", míg a Párbeszéd értékelése szerint meghátrált a kormány. A főpolgármester a józan ész irányába tett lépésnek nevezte a fakivágás rendeletének módosítását.

Az LMP keddi közleményében kiemelte: a tiltakozások célt értek, "megakadályoztuk az őrületet, és megvédtük az erdőket." Hozzátették: a kormány friss utasításában - "a korábbi döntésével szembemenve" - mégis betiltotta a tarvágást természetvédelmi és Natura2000-es területeken.

Azonban az LMP szerint a kormány magától kivágta volna a védett erdőket, ezért azokat a Fidesztől kell megvédeni a következő években is. Azt is megjegyezték: a korábbinál sokkal többet kellene tenni az erdők védelméért, ha érdemben lassítani akarjuk a klímaváltozást.

Ezért az LMP addig nem nyugszik, ameddig vissza nem vonja a kormány az eredeti rendeletet. Mindennél erősebb garanciákat akarnak, ezért mind a korábban bejelentett országgyűlési határozati javaslatot, mind az alkotmánybírósági beadványt továbbviszik - írták.

Jelezték: küzdeni fognak azért, hogy a tilalom a magánkézben levő erdőkre is vonatkozzon, a védett erdők területe növekedjen és a tarvágások száma is csökkenjen.

A Párbeszéd közleményében Szabó Rebeka társelnök hangsúlyozta: a civilek és ellenzéki pártok tiltakozása ráébresztette a kormányt, hogy milyen hatalmas a közfelháborodás a nemrég megjelent "erdőgyilkos" kormányrendelet miatt.

Hozzátette: a miniszteri utasítás nem írja felül a kormányrendeletet, ezért a Párbeszéd annak hatályon kívül helyezését követeli.

Megmagyarázhatatlannak nevezte, hogy továbbra is lehetséges lesz "letermelni az állami erdőket" az idei fűtési szezon igényeinek kielégítésére, hiszen az idén kivágott fa a magas víztartalma miatt legkorábban egy év múlva lenne felhasználható, vagyis a mostani energiakrízisben semmilyen szerephez nem juthat.

A Párbeszéd szerint a "rapid módosítás" nyílt beismerése annak, hogy a magyar törvényekkel és az alkotmánnyal is ellentétes rendelet alapvető hibákat tartalmaz.

Karácsony Gergely főpolgármester a józan ész irányába tett pici lépésnek nevezte, hogy a kormány belátta a hibáját és "módosítja" a fakivágás rendeletét. Hozzátette ugyanakkor, hogy ez még nem elég, a rendeletet nem módosítani kell, hanem visszavonni.

Gálhidy László, a WWF erdőprogramjának vezetője a Telexnek előrelépésként értékelte a miniszteri utasítást, de figyelmeztetett, hogy az csak az állami erdőgazdálkodókra, azaz a hazai erdőterület 60 százalékára vonatkozik. 

 

Maradjanak velünk!


Ez a Narancs-cikk most véget ért – de még oly sok mindent ajánlunk Önnek! Oknyomozást, riportot, interjúkat, elemzést, okosságot – bizonyosságot arról, hogy nem, a valóság nem veszett el, még ha komplett hivatalok és testületek meg súlyos tízmilliárdok dolgoznak is az eltüntetésén.

Tesszük a dolgunkat. Újságot írunk, hogy kiderítsük a tényeket. Legyen ebben a társunk, segítse a munkánkat, hogy mi is segíthessünk Önnek. Fizessen elő a Narancs digitális változatára!

Jó emberek írják jó embereknek!

Figyelmébe ajánljuk

Amit csak ők tudnak

A nu metalon felnőtt generáció, azaz a mai negyvenesek visszavonhatatlanul az öregedés jelének tekinthetik, hogy kedvenc irányzatuk esetében az újat jelölő „nu” annyira indokolatlan, hogy a legfontosabb zenekarok – már amelyik még aktív – mind elmúltak 30 évesek.

Hová futnál?

  • - ts -

Az Ezüst csillag egy amerikai katonai kitüntetés, afféle vitézségi érem, nagy csaták nagy hőseinek adják, 1932 óta.

Cserbenhagyás

  • - ts -

A moziból nézve az Egyesült Államok tényleg a világ csendőre: minden korban megvannak a háborús veteránjai. De nem bánik szépen velük.

Irányított hálózatok

  • Molnár T. Eszter

A csoportterápiák általában vallomásos körrel indulnak. Valahogy így: Eszter vagyok, és hiszek a csodákban.