Gyurcsány elárulta, ki lehet szerinte ellenzéki miniszterelnök-jelölt

  • narancs.hu
  • 2020. december 14.

Belpol

Mondott négy plusz három nevet.

Gyurcsány Ferenc a Telexnek adott interjújában többek között arról is beszélt, kiknek lehet reális esélye a femérések alapján ellenzéki miniszterelnök-jelöltként. Négy nevet említett: Jakab Péter Jobbik-elnökét, Márki-Zay Péter hódmezővásárhelyi polgármesterét, Karácsony Gergely budapesti főpolgármesterét és saját felesége, Dobrev Klára, a DK EP-képviselőjét.

A lap kérdésére aztán megerősítette, hogy Fekete-Győr András Momentum elnöke, illetve a két momentumos EP-képviselő, Donáth Anna és Cseh Katalin is “kitűnő teremtések”.

Azt mondta, hogy ha lesz a DK-nak kormányfőjelöltje, egyértelmű, hogy "akkor az Klára lesz, ha nem lesz, akkor azért nem lesz, mert Klára nem fogja elvállalni".

Az interjúban arról is beszél, hogy pártja nélkül nem működhet az ellenzéki összefogás. Nem tart attól, hogy a kormányoldal korábbi vitatott kormányzati szereplésével azonosítja az ellenzéket. Gyurcsány szerint ugyanis megvan már az az ellenzéki szavazó, aki nem azt nézi, hogy melyik ellenzéki párt mit képvisel, hanem hogy menjen a Fidesz, és jöjjön az ellenzék. Arról, hogy mi  az ellenzéki pártokban a közös, azt mondta, hogy "engedjük például magát is szabadon élni, és nem pofázunk bele a maga életébe, amit viszont rám bíz a közügyekből, abban meg kell próbálni tisztességesnek és hatékonynak lenni".

Elárulta, hogy „a hat pártelnök és a társelnökök nagyjából havonta egyszer találkoznak. Aztán különböző munkacsoportokban kollégáink sokasága dolgozik, ők hetente legalább egyszer összejönnek.” Ennek a körnek még egy találkozója van hátra karácsonyig. „Ott valójában a legfontosabb döntés, ami még hátravan, hogy a Jobbiknak is igent kellene mondania a közös listára. Ők ugyanis még nem hoztak hivatalos döntést erről” - mondta a DK elnöke.

Gyurcsány azt is elmondja, hogy nyitott a teljes előválasztásra, amit a momentumos Fekete-Győr András vetett fel, miszerint kidolgoznak egy szempontrendszert, hogy megfelelő képviselőjelölteket találjanak. De elmondta azt is, mekkora csalódás volt számára az illegális bitcoin-bányászattal foglalkozó DK-s önkormányzati képviselő ügye, valamint hogy mit gondol a Szájer-ügyről.

(Telex)

Figyelmébe ajánljuk

Vérző papírhold

  • - ts -

A rendszeresen visszatérő témák veszélyesek: mindig felül kell ütni a tárgyban megfogalmazott utolsó állítást. Az ilyesmi pedig egy filmzsánerbe szorítva a lehetőségek folyamatos korlátozását hozza magával.

Szűznemzés

Jobb pillanatban nem is érkezhetett volna Guillermo del Toro új Frankenstein-adaptációja. Egy istent játszó ifjú titán gondolkodó, tanítható húsgépet alkot – mesterséges intelligenciát, ha úgy tetszik.

Bárhol, kivéve nálunk

Hajléktalan botladozik végig a városon: kukákban turkál; ott vizel, ahol nem szabad (mert a mai, modern városokban szabad még valahol, pláne ingyen?); már azzal is borzolja a kedélyeket, hogy egyáltalán van.

Brahms mint gravitáció

A kamarazenélés közben a játékosok igazán közel kerülnek egymáshoz zeneileg és emberileg is. Az alkalmazkodás, kezdeményezés és követés alapvető emberi kapcsolatokat modellez. Az idei Kamara.hu Fesztivál fókuszában Pablo Casals alakja állt.

Scooter inda Művhaus

„H-P.-t, Ferrist és Ricket, a három technoistent két sarkadi vállalkozó szellemű vállalkozó, Rácz István és Drimba Péter mikrobusszal és személyautóval hozza Sarkadra május 25-én. Ezen persze most mindenki elhűl, mert a hármuk alkotta Scooter együttes mégiscsak az európai toplista élvonalát jelenti. Hogy kerülnének éppen Magyarországra, ezen belül Sarkadra!?” – írta a Békés Megyei Népújság 1995-ben arról a buliról, amelyet legendaként emlegetnek az alig kilencezer fős határ menti kisvárosban.

Who the Fuck Is SpongyaBob?

Bizonyára nem véletlen, hogy az utóbbi években sorra születnek a legfiatalabb felnőtteket, a Z generációt a maga összetettségében megmutató színházi előadások. Elgondolkodtató, hogy ezeket rendre az eggyel idősebb nemzedék (szintén nagyon fiatal) alkotói hozzák létre.

A Mi Hazánk és a birodalom

A Fidesz főleg az orosz kapcsolat gazdasági előnyeit hangsúlyozza, Toroczkai László szélsőjobboldali pártja viszont az ideo­lógia terjesztésében vállal nagy szerepet. A párt­elnök nemrég Szocsiban találkozott Dmitrij Medvegyevvel, de egyébként is régóta jól érzi magát oroszok közt.