Gyurcsány: Megrepedt a kormányfő által centrális erőtérnek hívott hatalmi szerkezet

  • narancs.hu
  • 2020. március 1.

Belpol

Gyurcsány Ferenc, a Demokratikus Koalíció elnöke és a párt politikusai is a teljes ellenzéki összefogás mellett emeltek szót a DK vasárnapi, budapesti tisztújító kongresszusán.

A pártelnök beszédében úgy fogalmazott: egyszerű a képlet, ha az ellenzék összefog, akkor győzni fognak 2022-ben. Elmondta, hogy az elmúlt napokban internetes felmérést végeztek, a több mint 108 ezer válaszadó 93 százaléka azt felelte, hogy teljes ellenzéki egységre van szükség. Az emberek azt mondják, hogy egy miniszterelnök-jelölt és egy közös lista kell, valamint mindenütt közös egyéni jelölteket kell állítani - jelentette ki.

Gyurcsány Ferenc hangsúlyozta: közös akaratból közös lista, közös listából közös győzelem, közös győzelemből pedig közös Magyarország lesz.

A pártelnök kijelentette, az önkormányzati választásból leginkább azt tanulták meg, hogy működik az ellenzéki koalíció. Az azóta városokat, kerületeket vezető koalíció fenntartásáért kompromisszumra kell jutni, mert csak ott nincs vita, ahol egyszemélyi vezetés van - tette hozzá.

Kijelentette: nem a vitától kell félniük, csak vigyázniuk kell egymásra, hogy mindenki azt lássa, az ellenzék sokszínű, de képes hatékonyan vezetni a városokat, és képes lesz hatékonyan vezetni az országot is. Ha megtanulják most a koalíciós együttműködést, akkor az működni fog 2022-ben is - mondta.

Az előző évet értékelve azt mondta, a magyar kormánynak nem sikerült elérnie, hogy többségbe kerüljenek az EU-t "szétszedni" akaró erők. Megrepedt az, a kormányfő által centrális erőtérnek hívott hatalmi szerkezet is, amely az elmúlt tíz évben fenntartotta a magyarországi "rezsimet" - tette hozzá.

Átrendeződött az ellenzéki térfél is - folytatta -, korábbi, nagyobb, befolyásosabb pártok erejüket vesztették, egykoron kevesebb erőt képviselő pártok pedig mára nagyobb szavazói támogatást szereztek.

false

Gyurcsány Ferenc azt mondta: sok jel szerint a DK az ellenzék legnagyobb pártja. Az ellenzék vezető ereje azonban nem egyik vagy másik párt, hanem az a közös szándék, hogy az országot újra európai köztársasággá és demokráciává tegyék.

A koronavírus-járványról szólva hangsúlyozta, hogy egy ilyen kihívás esetén egyszerre van szükség nemzetközi együttműködésre és hatékony helyi cselekvésre. Ez a mentalitás azonban szemben áll azzal, amit a magyar kormány képvisel - közölte. Véleménye szerint a polgárok jelentős része elveszítette a bizalmát, hogy a kormány helyesen tudja kezelni a kérdést.

Gyurcsány Ferenc amellett érvelt, hogy több pénzt kell fordítani a védekezésre és kevesebbet az állami propagandára, mert a kórházak a férőhely- és személyzethiány nem képesek megvizsgálni azokat az embereket, akik fertőzésre gyanakodva jelentkeznek, de még nem jelentek meg rajtuk a tünetek.

A kormány nem tud elegendő szájmaszkot és kézfertőtlenítőt adni a saját polgárainak - mondta, hozzátéve, a kabinet bejelentette, hogy van 1,2 millió szájmaszk, de egy hagyományos szájmaszk "három órára elegendő", ami azt jelenti, hogy "Magyarországon nincsen szájmaszk".

A pártelnök a DK nevében azt javasolta a kormánynak, hogy a védekezéshez szükséges eszközökre vezessen be hatósági árat, amely nem lehet magasabb a tavaly decemberi kereskedelmi árnál.

Azt is kérte, hogy ha valakit karanténba kell vinni, akkor az állam egy kártérítési alapból kompenzálja a kieső jövedelmét és erre az időszakra mentesítse a számlák időben befizetésének kötelezettsége alól.

Újabb témára áttérve Gyurcsány Ferenc azt mondta, hogy a kormányfő klímavédelmi fordulatát nem érzi őszintének. Azt javasolta, hogy Orbán Viktor hozza létre a környezet- és klímavédelmi minisztériumot, valamint állítson fel környezet- és klímavédelmi nemzeti tanácsot.

A menekülthelyzetet úgy értékelte, hogy az elmúlt napokban a szíriai kormány Orbán Viktor egyik szövetségesének, Vlagyimir Putyin orosz elnöknek a támogatásával megtámadta Orbán Viktor másik szövetségesét, Recep Tayyip Erdogan török elnököt, aki "ebbéli felháborodásában ráengedi a menekülteket Európára". (MTI)

Figyelmébe ajánljuk

„A harmincas-negyvenesek gyakran megkérdezik maguktól, hogy miért élünk még mindig itt”

Soltész Béla Osztatlan közös című második novelláskötetének szereplői átlagos emberek, akik a 2020-as évek rossz közhangulata ellenére, a polikrízis közepette próbálnak boldogulni. Generációs tapasztalatokról és az élet minden területére beférkőző politikáról is beszélgettünk a szerzővel, aki társadalomtudósként a migráció hatásait kutatja, dél-amerikai kalandjairól pedig útleírásaiban számolt be.

Köszönjük meg a Fidesznek a sok-sok leleplezést!

A Fidesz számára úgy kell a titkos terveket szövő ellenség leleplezése, mint a levegő: egyszerre mutat rá az ellenség vélt szándékaira, és tereli el a figyelmet önmaga alkalmatlanságáról. De hogyan lehet leleplezni hetente valamit, amit már mindenki tud? Hányféle leleplezés van? És hogy jön ide a konyhában ügyködő Magyar Péter? Ezt fejtettük meg.

Nemcsak költségvetési biztost, hanem ÁSZ-vizsgálatot és büntetést is kapott Orosháza

Nincs elég baja Békés megye egykor virágzó ipari centrumának, Orosházának, amhova nemrégiben költségvetési biztost neveztek ki. Állami számvevőszéki vizsgálat is folyik az önkormányzatnál, a korábbi fideszes vezetés miatt súlyos visszafizetési kötelezettségek terhelik, ráadásul kormánypárti településekkel ellentétben egyelőre nem kap pótlólagos forrásokat a működésére.

Tej

Némi hajnali bevezetés után egy erősen szimbolikus képpel indul a film. Tejet mér egy asszonykéz egyre idősebb gyerekei csupraiba. A kezek egyre nagyobbak, és egyre feljebb tartják a változatlan méretű csuprokat. Aztán szótlanul reggelizik a család. Nyolc gyerek, húsztól egyévesig.

Dal a korbácsolásról

„Elégedetlen vagy a családoddal? (…) Rendelj NUKLEÁRIS CSALÁDOT az EMU-ról! Hagyományos értékek! Az apa férfi, az anya nő! Háromtól húsz gyerme­kig bővíthető, szja-mentesség, vidéki csok! Bővített csomagunkban: nagymama a vármegyében! Emelt díjas ajánlatunk: főállású anya és informatikus apa – hűséges társ, szenvedélye a család!”

Sötét és szenvedélyes séta

Volt már korábban egy emlékezetes sétálószínházi előadása az Anyaszínháznak az RS9-ben: a Budapest fölött az ég. Ott az indokolta a mozgást, hogy a történet a város különböző pontjain játszódik. Itt a vár hét titkot rejtő terme kínálja magát a vándorláshoz. Az RS9 helyszínei, a boltozatos pincehelyiségek, az odavezető meredek lépcső, ez a föld alatti világ hangulatában nagyon is illik a darabhoz.