Habony embere annak ellenére kap csúcsfizetést a Szegedi Tudományegyetemen, hogy az intézményben válsággazdálkodás van érvényben

  • narancs.hu
  • 2019. április 4.

Belpol

A karokon egyébként évek óta létszámstop is van.

Pár hete mi számoltunk be róla, hogy Kobza Miklós Habony bizalmi embere állást kapott a Szegedi Tudományegyetemen. Kobza az egyetem országos sajtómegjelenéseit intézi s mindezért a professzori fizetéseket is meghaladó összeget kap „miközben a bértábla legfelső során álló professzorok 'csúcsfizetése' bruttó 587 664 forint, és egy docens alig több mint a felét kapja, addig egy adjunktus még a felét sem viszi haza – fakadt ki most a hvg.hu-nak Barát Erzsébet az egyetem egyik oktatója.

Mindez annak fényében is felháborító, hogy az intézményben évek óta létszámstop van, a nyugdíjba vonulók helyét nem lehet automatikusan feltölteni, és egy ideje válsággazdálkodás van érvényben.

Kozba jelenléte azért is érdekes, mert nagy erőkkel segít helyben a Fidesznek abban, hogy ellehetetlenítsék a szegedi ellenzéket a 2019-es őszi önkormányzati választásokon. Erről bővebben itt olvashat.

Habony emberét és a központi média egyik parancsnokát is bevetik Botka ellen Szegeden

Semmit sem bíz a véletlenre a Fidesz Szegeden: rengeteg pénzt ölnek a Botka László elleni hadjáratba, külön médiát építenek hozzá. Országosan is kipróbált kommunikációs gurukat küldtek Csongrádba. A Fidesz apait-anyait belead annak érdekében, hogy a jövő évi önkormányzati választáson jelöltjük legyőzze Botka László polgármestert. Ezért a helyi jobboldali média erősítésébe kezdtek.

Figyelmébe ajánljuk

Két óra X

Ayn Rand műveiből már több adaptáció is született, de egyik sem mutatta be olyan szemléletesen az oroszországi zsidó származású, ám Amerikában alkotó író-filozófus gondolatait, mint a tőle teljesen független Mountainhead.

Megtörtént események

  • - turcsányi -

A film elején megkapjuk az adekvát tájékoztatást: a mű megtörtént események alapján készült. Első látásra e megtörtént események a 20. század második felének délelőttjén, az ötvenes–hatvanas évek egymásba érő szakaszán játszódnak, a zömmel New York-i illetékességű italoamerikai gengsztervilág nagyra becsült köreiben.

Élet-halál pálinkaágyon

Óvodás korunktól ismerjük a „Hej, Dunáról fúj a szél…” kezdetű népdalt. Az első versszakban mintha a népi meteorológia a nehéz paraszti sors feletti búsongással forrna össze, a második strófája pedig egyfajta könnyed csúfolódásnak tűnik, mintha csak a pajkos leánykák cukkolnák a nyeszlett fiúcskákat.

Egy fölényeskedő miniszter játékszere lett a MÁV

A tavalyi és a tavalyelőtti nyári rajtokhoz hasonlóan a vasúttársaság most sem tudott mit kezdeni a kánikula, a kereslet és a körülmények kibékíthetetlen ellentétével, s a mostani hosszú hétvégén ismét katasztrofális állapotok közt találhatták magukat az utasok.