Hadházy: Ha több politikus nem járna az ATV-be, előrébb tartanánk

  • narancs.hu
  • 2024. június 11.

Belpol

Magyar Péter miatt újra téma lett az ellenzéki, de azért a kormánynak néha kedves tévécsatorna körüli vita.

Hadházy Ákos beállt Magyar Péter mögé az ATV-ügyben: mint ismert, a politikus két perc után kisétált a stúdióból az Egyenes Beszéd felvétele alatt, miután Rónai Egon műsorvezető sarokba akarta szorítani azzal kapcsolatban, hogy a csatorna hányszor hívta meg a műsoraiba. Magyar  szerint ami a stúdióban történt, „az egy előre előkészített provokáció volt”, és egy nevek nélküli listát tett közzé, hogy az ATV dolgozói közül kik tagjai a Hit Gyülekezetének.  Erre a csatorna igazgatója perrel fenyegetőzik, Magyar pedig azt üzente erre, hogy mielőtt megtennék, konzultáljanak jogásszal.

Ehhez érkezett Hadházy, aki Facebookon mondta el, hogy ő már több, mint három éve nem jár az ATV-b, és szerinte ha több politikus is így tenne, sokkal előrébb tartanának.

„Az ATV-ről újra és újra beszélni kell, akkor is, ha megint egymillió forintos sérelemdíjért perelnek (elvesztenék megint, mint legutóbb), mert a hibrid rezsim által felépített demokrácia színház fontos díszlete ez a csatorna, még akkor is, ha a benne dolgozók közül egyáltalán nem mindenki szeretne csak szerepet játszani” – írta a független képviselő, hozzátéve, hogy „az ATV egyetlen feladata a független média látszatának fenntartása”, ahol „a királyi család ügyei például tabunak számítanak”, és „egészen biztos, hogy proaktívan, saját anyagban az ATV az Orbán család mesés gazdagságáról alig-alig tudósít”. Szerinte „teljes tévedés azt hinni, hogy az Egyenes Beszédben érvelve bármilyen választás megfordítható lenne és az ATV helyettesíteni tudja a szabad közmédiát. Ez csak a hatalom által szándékosan fenntartott látszat. Az Egyenes beszédet 100-150 ezer ember nézi. A maradék 8,5 millió választópolgár viszont nem.”

 

Maradjanak velünk!


Ez a Narancs-cikk most véget ért – de még oly sok mindent ajánlunk Önnek! Oknyomozást, riportot, interjúkat, elemzést, okosságot – bizonyosságot arról, hogy nem, a valóság nem veszett el, még ha komplett hivatalok és testületek meg súlyos tízmilliárdok dolgoznak is az eltüntetésén.

Tesszük a dolgunkat. Újságot írunk, hogy kiderítsük a tényeket. Legyen ebben a társunk, segítse a munkánkat, hogy mi is segíthessünk Önnek. Fizessen elő a Narancs digitális változatára!

Jó emberek írják jó embereknek!

Figyelmébe ajánljuk

Minden nap egy forradalom

A történelem nem ismétli magát, hanem rímel. Paul Thomas Anderson egy szinte anakronisztikusan posztmodern filmet rendezett; bár felismerjük őrült jelenünket, láz­álomszerűen mosódik össze a hatvanas évek baloldali radikalizmusa a nyolcvanas évek erjedt reaganizmusával és a kortárs trumpista fasisztoid giccsel.

Japán teaköltemény

A 19. század derekán, miután a Perry-expedíció négy, amerikai lobogókkal díszített „fekete hajója” megérkezett Japánba, a szigetország kénytelen volt feladni több évszázados elszigeteltségét, és ezzel együtt a kultúrája is nagyot változott.

Maximál minimál

A nyolcvannyolc éves Philip Glass életműve változatos: írt operákat, szimfóniákat, kísérleti darabokat, izgalmas kollaborációkban vett részt más műfajok képviselőivel, és népszerű filmzenéi (Kundun; Az órák; Egy botrány részletei) révén szélesebb körben is ismerik a nevét. Hipnotikus minimalista zenéje tömegeket ért el, ami ritkaság kortárs zeneszerzők esetében.

Egy józan hang

Romsics Ignác saját kétkötetes önéletírása (Hetven év. Egotörténelem 1951–2021, Helikon Kiadó) után most egy új – és az előszó állítása szerint utolsó – vaskos kötetében ismét kedves témája, a historiográfia felé fordult, és megírta az egykori sztártörténész, 1956-os elítélt, végül MTA-elnök Kosáry Domokos egész 20. századon átívelő élettörténetét.