Dézsi Csaba András: Újra fogjuk számoltatni a szavazatokat

  • narancs.hu
  • 2024. június 11.

Belpol

Győr leszavazott polgármestere szerint Borkai Zsolton ment el a győzelme, akit az MSZP tolt be a pályára.

Interjút adott a Kisalföldnek Dézsi Csaba András. A fideszes polgármestert a vasárnapi választáson 439 szavazattal nyomta le a civilek, a Momentum és az LMP által támogatott Pintér Bence, de a nádorvárosi körzet egyéni képviselőjeként bejutott a győri közgyűlésbe.

„Először is szeretnék gratulálni Pintér Bencének, aki úgy tűnik, megnyerte ezt a polgármesteri választást. Azért mondom, hogy úgy tűnik, mert újra fogjuk számoltatni a szavazatokat, hiszen négyszáz szavazat különbség nem tűnik kevésnek, viszont 900 szavazócédulát érvénytelennek nyilvánítottak” 

– jelentette be mentőtervét Dézsi, hozzátéve, hogy ezzel együtt is valószínűleg Pintér lesz a város polgármestere a következő 4,5 évben. „Októberig még én fogom vezetni a várost és azután fogom átadni neki minden olyan fontos intéznivalóval, amit elkezdtünk és tovább kell folytatni.

Azt azért megismételte, hogy az egykori újságíró továbbra is alkalmatlan szerinte. „Sokat kell tanulnia és el kell kezdenie megtanulni a város ügyeinek intézését. Mi ebben semmiképpen nem fogjuk akadályozni, mert nekünk fontos Győr, hiszen itt élünk.”

A leszavazott polgármester elmondta, Bokai Zsolt indulása zavarta meg őket a kampányban, akit szerinte „az MSZP tolt be a palettára.” A 2019-ben még fideszes színekben indult, a szexbotrányába belebukott Borkaival kapcsolatban persze kérdéses, hogy kitől vett el szavazatokat, de pártmúltja miatt Dézsi talán nem lő nagyon mellé, amikor azt gondolja, hogy tőle. Borkai 27 százalékot kapott, tehát tényleg sokat vett el. 

 

Maradjanak velünk!


Ez a Narancs-cikk most véget ért – de még oly sok mindent ajánlunk Önnek! Oknyomozást, riportot, interjúkat, elemzést, okosságot – bizonyos valóságot arról, hogy nem, a nem veszett el, még ha komplett hivatalok és testületek meg súlyos tízmilliárdok dolgoznak is az eltüntetésen.

Tesszük a dolgunkat. Újságot írunk, hogy kiderítsük a tényeket. Legyen ebben a társunk, segítse a munkánkat, hogy mi is segíthessünk Önnek. Fizessen elő a Narancs digitális változatára!

Jó emberek írják jó embereknek!

Figyelmébe ajánljuk

Vérző papírhold

  • - ts -

A rendszeresen visszatérő témák veszélyesek: mindig felül kell ütni a tárgyban megfogalmazott utolsó állítást. Az ilyesmi pedig egy filmzsánerbe szorítva a lehetőségek folyamatos korlátozását hozza magával.

Szűznemzés

Jobb pillanatban nem is érkezhetett volna Guillermo del Toro új Frankenstein-adaptációja. Egy istent játszó ifjú titán gondolkodó, tanítható húsgépet alkot – mesterséges intelligenciát, ha úgy tetszik.

Bárhol, kivéve nálunk

Hajléktalan botladozik végig a városon: kukákban turkál; ott vizel, ahol nem szabad (mert a mai, modern városokban szabad még valahol, pláne ingyen?); már azzal is borzolja a kedélyeket, hogy egyáltalán van.

Brahms mint gravitáció

A kamarazenélés közben a játékosok igazán közel kerülnek egymáshoz zeneileg és emberileg is. Az alkalmazkodás, kezdeményezés és követés alapvető emberi kapcsolatokat modellez. Az idei Kamara.hu Fesztivál fókuszában Pablo Casals alakja állt.

Scooter inda Művhaus

„H-P.-t, Ferrist és Ricket, a három technoistent két sarkadi vállalkozó szellemű vállalkozó, Rácz István és Drimba Péter mikrobusszal és személyautóval hozza Sarkadra május 25-én. Ezen persze most mindenki elhűl, mert a hármuk alkotta Scooter együttes mégiscsak az európai toplista élvonalát jelenti. Hogy kerülnének éppen Magyarországra, ezen belül Sarkadra!?” – írta a Békés Megyei Népújság 1995-ben arról a buliról, amelyet legendaként emlegetnek az alig kilencezer fős határ menti kisvárosban.

Who the Fuck Is SpongyaBob?

Bizonyára nem véletlen, hogy az utóbbi években sorra születnek a legfiatalabb felnőtteket, a Z generációt a maga összetettségében megmutató színházi előadások. Elgondolkodtató, hogy ezeket rendre az eggyel idősebb nemzedék (szintén nagyon fiatal) alkotói hozzák létre.

Aki én vagyok

Az amerikai dokumentarista fotográfia egyik legfontosabb alakjának munkáiból először láthatunk önálló kiállítást Magyarországon. A tárlat érzékenyen és empatikusan mutat fel női sorsokat, leginkább a társadalom peremére szorult közösségek tagjainak életén keresztül. A téma végigkísérte Mark egész életművét, miközben ő maga sem nevezte magát feminista alkotónak. A művek befogadása nem könnyű élmény.

A Mi Hazánk és a birodalom

A Fidesz főleg az orosz kapcsolat gazdasági előnyeit hangsúlyozza, Toroczkai László szélsőjobboldali pártja viszont az ideo­lógia terjesztésében vállal nagy szerepet. A párt­elnök nemrég Szocsiban találkozott Dmitrij Medvegyevvel, de egyébként is régóta jól érzi magát oroszok közt.

Cserealap

Szabad jelzést adhat a XII. kerületi önkormányzat Schmidt Máriáék érdekeltségének a Városmajor melletti nagyarányú lakásépítési projektre. Cserébe a vállalat beszállna a nyilas terror áldozatai előtt tisztelgő, régóta tervezett emlékmű finanszírozásába.