Hága után: Oldalvizeken

szerző
Kerényi György
publikálva
1997/42. (10. 16.)
Twitter megosztások száma
Google +1
Egyéb megosztás

Megvolt az ítélet, értelmeztük (lásd: Egymásra ítélve, MaNcs, 1997. október 2.), tette, teszi ezt más is. A kényszerű tétlenségnek immár vége, lehet tárgyalni a 155 pont végrehajtásáról. Százmilliárdokról, a rendszerváltás szimbólumáról, lápi pócról - vagyis ökológiai pusztulásról - van szó, mit mondhatnánk mást, mint eddig: össztársadalmi, ha tetszik, nemzeti ügy még mindig a vízlépcső. Sőt: most az igazán.

Megvolt az ítélet, értelmeztük (lásd: Egymásra ítélve, MaNcs, 1997. október 2.), tette, teszi ezt más is. A kényszerű tétlenségnek immár vége, lehet tárgyalni a 155 pont végrehajtásáról. Százmilliárdokról, a rendszerváltás szimbólumáról, lápi pócról - vagyis ökológiai pusztulásról - van szó, mit mondhatnánk mást, mint eddig: össztársadalmi, ha tetszik, nemzeti ügy még mindig a vízlépcső. Sőt: most az igazán.

Májusban kiderült, hogy a hágai ítélet végrehajtásáról tárgyaló magyar küldöttséget Nemcsók János államtitkár, a miniszterelnök ökológiai tanácsadója vezeti. Szeptember 25., a hágai döntés óta az is tudható, hogy a felek voltaképp bármiben megegyezhetnek. E két tény miatt érthető, hogy azóta a vízlépcsőügy itthoni eseményei jórészt arról szólnak, mennyire lesz szabad a keze a miniszterelnöknek a szlovákokkal történő megegyezésben.

Nemzeti Bős

Horn az ítélet után egy hatpárti bizottság felállítását javasolta, ráadásul meglehetősen erős jogosítványokkal: eszerint a kormány küldöttsége (Nemcsók államtitkárék) e hatpárti bizottság javaslatai alapján dolgozná ki tárgyalási pozícióját. A beígért széles jogosítványok mára megcsappantak, immár csak konzultatív testületről, s nem a házszabály szerint működő parlamenti eseti bizottságról van szó. Egy ilyen bizottság az ellenzék szerint csak a nemzeti konszenzus deklarálását szolgálná, a tárgyalásokhoz nem sok köze lenne. A bizottság kétszer már ülésezett is, de nem sokra jutott: vagy nem jöttek el néhányan, vagy azon vitatkoztak, mik a jogosítványaik. Baráth Etele, az ad hoc s emellett a parlament "rendes" környezetvédelmi bizottságának szocialista elnöke lehetségesnek tartja, hogy a hatpárti bizottság nem is fog érdemben működni. Tehát vagy egy, a ´94 előttihez hasonló eseti bizottság jön létre, amely az egyes parlamenti bizottságok képviselőiből állna, vagy a "rendes" bizottságok foglalkoznának a házszabály szerint Bős ügyével és a tárgyaló kormány ellenőrzésével. "A kormány fenn akarja tartani kezdeményezőképességét vízlépcsőügyben", értelmezte az új bizottság megszületésének nehézségeit lapunknak Baráth Etele.

Közben született egy határozati javaslat, amely felhatalmazná a kormányt a szlovákokkal folytatandó tárgyalások megkezdésére. A javaslatot a kormány ezen a héten kívánta sürgősséggel a parlamenttel elfogadtatni, amihez négyötödös támogatás szükséges. A Fidesz azonban jelezte, hogy ehhez csak akkor járul hozzá, ha az ad hoc bizottság hivatalos parlamenti bizottsági státust kap. Pokorni Zoltán frakcióvezető szerint semmi értelme nincs annak, hogy miközben a pártok tárgyalgatnak Bősről, a miniszterelnök csapata arról tárgyal, amiről akar. Pokorni lapunknak kifejtette: vagy kapjon a parlament valós jogosítványokat, vagy a miniszterelnök mondja ki, hogy nincs szükség az ad hoc bizottság megtestesítette konszenzusra Bős ügyében. Hétfői ülésén a parlament házbizottsága végül egy héttel elhalasztotta a döntést a kormány javaslatáról, ezzel együtt az ad hoc bizottság mandátuma is függőben maradt.

Fenékküszöb

Az - információink szerint Nemcsók János által fogalmazott - kormányjavaslat sürgősségi tárgyalása a nemzetközi közvélemény és a bíróság számára demonstrálhatná jó szándékú és komoly megegyezési hajlandóságunkat. Maga a javaslat viszont a kormánynak adott általános tárgyalási felhatalmazáson kívül nem tartalmaz mást. Nincs benne szó arról, hogy a kormány - megfogadva a hágai bírák javaslatát - javasolja harmadik, semleges fél felkérését a tárgyalásokon való részvételre. Pedig nem sokkal az ítélet után a miniszterelnök ennek még nem látta akadályát, Baráth Etele lapunknak nyilatkozva szintén pártolta, a holland kormány már ajánlkozott is, Nemcsók államtitkár viszont azt mondta, hogy előbb a két félnek kellene megpróbálnia a megegyezést.

A kormányt tárgyalásokra jogosító javaslatból hiányzik annak kimondása is, hogy a kormány - addig is, amíg létre nem jön a megállapodás a hágai ítélet alapján - törekedjék a régi Duna-mederbe juttatott vízhozam növelésére. Ez pedig alapvető ökológiai érdek, és a bírósági ítéletből is következik. A bírák ugyanis jogsértőnek minősítették a C-variáns jelenlegi működését, így azt is, hogy Szlovákia csak a mindenkori vízhozam húsz százalékát engedi az Öreg-Dunába. Elemzők szerint e jogsértő helyzet megváltoztatásának követelésével a kormány a hágai ítélet iránymutatása alapján járna el.

A vízhozam növelésére érvényes kormányközi megállapodás is kötelezi a szlovákokat. Közvetlenül a Duna 1992-es elterelése után - az Európai Közösségek képviselőit is bevonva - Londonban a két kormány aláírt egy megállapodást, amelyben (az akkor még) Csehszlovákia kötelezi magát, hogy a Duna mindenkori vízhozamának minimum 95 százalékát engedi a régi mederbe. Ezt ugyan soha nem tartották be a szlovákok, de most, hogy a bíróság a szerződések betartásának elvére alapozta ítéletét, talán a szomszédok is másképp viszonyulnának a ´92. őszi megállapodáshoz. És ha már pacta sunt servanda, akkor ezt akár követelhetnénk is. Persze csak akkor, ha - ahogy ezt hágai keresetünkben képviseltük - fontosnak tartjuk a Duna elterelt vizének visszaszerzését.

Ráadásul jelenleg ez az egyetlen érvényes vízmegosztási megállapodás. 1995-ben a Horn-kormány kötött ugyan egyet a szlovákokkal - eszerint a régi medernek 400 köbméter/sec vizet kell kapnia -, de ez az úgynevezett fenékgátszerződés a hágai ítélet utáni 14. napon lejárt, így csak a londoni jegyzőkönyv van érvényben. Nem véletlen, hogy a szlovák kormány első javaslata a hágai ítélet után pontosan a fenékgátszerződés meghosszabbításáról szólt, hiszen 2000 és 400 köbméternyi víz között jelentős a különbség. A magyar kormány - bár például Szénási György, hágai képviselőnk is ezt javasolta - a múlt héten mégsem döntött a szerződés meghosszabbításáról, viszont annak sem adta jelét, hogy akkor értelemszerűen a londoni egyezményt (s vele a Dunának járó 95 százalékot) tartja érvényesnek. Baráth Etele, a környezetvédelmi és a hatpárti ad hoc bizottság vezetője szerint a kormány azért nem hosszabbította meg a fenékgátszerződést, mert azt továbbra is érvényben lévőnek tartja. A politikus a hágai bíróság első ítéletét ugyanis nem tartja még az ítéletnek, csak afféle elődöntésnek; így persze a fenékgátszerződés sem járt le október kilencedikén.

E jogértelmezés szerint tehát egye-lőre nincs mód a 400 köbméter sokszorozására, a kormány nem haragítja rögtön magára a szlovák kollégákat. Õket ugyanis kimondottan irritálja, amikor vizet kérnek tőlük. Julius Binder az ítélet után kifejtette: konstruktívabb tárgyalópartnert szeretne azoknál, akik csupán azt hajtogatják, hogy a mindenkori vízhozam felét kérik a Dunába. Milyen ideges lenne ez a szegény ember attól, ha mindjárt 95 százalékot követelnénk? Egy baráti ország érthetően nem teheti ezt egy másikkal. A szlovákoknak minden köbméter Öreg-Dunába engedett víz olyan, mint a foghúzás: az erőmű ugyan sohasem hozza be megépítésének milliárdjait, de ha a mostaninál jelentősen kevesebb áramot termel, akkor még az üzemeltetés költségeit sem. Erre persze nekünk nem kéne tekintettel lenni, már ha nem a közös üzemeltetés által nekünk járó kilowattokra, hanem a Dunába juttatott víz mennyiségének növelésére törekszünk.

Duzzasztás Bős alatt

A szlovákok azt is bejelentették, hogy bár tényleg jelezték a bíróságnak, hogy a csúcsrajáratáshoz - ha annak negatív hatásai bebizonyosodnak - nem ragaszkodnak, de azért a nagymarosi vízlépcsőről nem mondtak le. Így hát a magyar küldöttségvezető, Nemcsók János a parlament környezetvédelmi bizottságának múlt heti ülésén arról beszélt, hogy valamiféle duzzasztás szükségeltetik majd a Duna Bős alatti szakaszán is. (Igaz, mondta ezt ő korábban is.) Azt nem pontosította, hogy mire gondolt, de hogy valamit építene, az biztos. Így van ezzel a szocialista Baráth Etele is, bizottsági alelnöke, a szigetközi albizottság SZDSZ-es vezetője, Kiss Róbert viszont "egyáltalán nincs meggyőződve arról, hogy valóban duzzasztani kell az erőmű alatt". Igaz, a külön a vízlépcsőügyre létrehozott bizottságok az előző parlamentben is különálló szigetként működtek, tagjaik sokszor pártjukkal ellentétesen szavaztak. Információink szerint nemsokára várható a szigetközi albizottság megszüntetése. A környezetvédelmi bizottság elnöke lapunknak erről annyit mondott, hogy lehetségesnek tartja azt, hogy az albizottság feladatait maga a környezetvédelmi bizottság lássa el.

Egy másik szlovák javaslat szerint a magyar Országgyűlésnek meg kéne szabadulnia a kormányát gúzsba kötő korábbi parlamenti határozatoktól, amivel szintén egyetértett a magyar delegáció vezetője. Szakértők szerint viszont erre sincs szükség, egyetlen olyan határozata, törvénye nincs a magyar Országgyűlésnek, amely megakadályozná a mostani tárgyalásokat. Így vélekedik Kiss Róbert is: szerinte legfeljebb a megállapodás megszületésekor kéne a korábbi határozatok esetleges megszüntetésével foglalkozni.

A Horn-csapat tehát szabad kezet akar: sem ad hoc bizottság, sem korábbi országgyűlési határozatok formájában nem kíván parlamenti ellenőrzést maga felett. Eddigi nyilatkozatai alapján tárgyalna egy alsó duzzasztásról, és áramért és közös vízkormányzásért cserébe beszállna pénzzel a C-variánsba is; annak viszont nem adta jelét, hogy a vízmegosztást a tárgyalások fő kérdésének tekintené. Nem szólt arról sem, hogyan kíván megállapodni a szlovákokkal a hágai ítélet azon részéről, amely a nemzetközi környezetvédelmi normáknak a szerződésbe történő beépítéséről rendelkezik. Helyette arról hallhatunk/olvashatunk, hogy a környezetvédelem vereséget szenvedett Hágában. Ráadásul a szlovákokkal tárgyaló küldöttségünk székhelye információink szerint a VITUKI-ban, a vízlépcső szakmai hátterét adó vízügyi kutatóintézetben lesz.

A környezetvédelem többször hangoztatott prioritására egyelőre tehát nem sok jel utal, bár Baráth Etele szerint a bíróság által is elrendelt közös környezetvédelmi vizsgálatokra is sor kerül majd, csakhogy ez a többéves folyamat "nem akadályozhatja a jogi rendezést".

Kire száradjon rá?

A kormány tevékeny, jó szándékot és elszántságot deklarál, hiszen Horn Gyula is megmondta a parlamentben, hogy a bíróság figyeli a megegyezési hajlandóságot. Ennek dacára pártállástól függetlenül állítják szakértők és politikusok, hogy fél év alatt nincs esély a megegyezésre a szlovákokkal - még akkor sem, ha olyanok tárgyalnak, akik eddig is, peren kívüli megállapodás címszó alatt.

A hágai bíróság kiegészítő, második ítélete elkerülhetetlennek látszik, és sokak szerint nekünk jobb is lenne, ha bíróság pontosítaná, kinek mennyi jut. Ezt viszont egyik ellenzéki párt sem mondja ki, hiszen ezzel nemcsak kormányuk iránti kötelező gyanakvásukat deklarálnák, hanem a magyar pozíciókat is gyengítenék, s ezt Meciarék örömmel ki is használnák. A bíróság szerint jóhiszemű megegyezés szükséges; mit szólna Hága és a többi fontos Benelux főváros, ha kijelentenénk, nem is szeretnénk kétoldalú megegyezést. "Senki sem hülye válóperes tárgyalás előtt megrugdosni a feleségét", mondta lapunknak egy ellenzéki politikus. A második hágai ítélet meg is előzhető: a miniszterelnök már megpedzette, hogy a fél év leteltével a két ország folyamodhat együtt hosszabbításért. Ismerve Hornék eddigi megegyezési hajlandóságát, ez a megoldás sem kizárt.

Az ellenzék kivár. Nem akar asszisztálni ahhoz, hogy a nemzeti konszenzus örve alatt Hornék kedvük szerint egyezzenek meg a szlovákokkal, de olyan nagyon nincs is kifogása az ellen, ha nem keveredik túlságosan bele. Bizonytalanok abban, hogy Bős-Nagymarosnak és a hágai ítéletnek a választások előtt mekkora politikai hozadéka lehet a számukra. A népet régóta nem érdekli nemhogy az ügy környezetvédelmi része, de az egész dolog maga se; erre ráadásként jött az ítélet ügyes és átfogó médiabeli prezentálása arról, hogy mekkorát szoptunk Hágában, minderre ügyesen rápakolva a környezetvédelem kudarca és lobbistáinak felelőssége.

A kiutat a kormány képviselői sugallják: józan pragmatizmus, megszabadulva a rendszerváltás körüli indulatok sallangjaitól. Ez az imázs már az 1994-es választásokon is hatékonynak bizonyult, és most is működni látszik. Ebben a helyzetben nehéz a régi bunkókat forgatni és felhívni a figyelmet arra, hogy a "komplex megközelítés", "a nemzetközi hajózás igényeinek biztosítása" és hasonló érvek mögött az ökológia semmibevétele és a vízlépcső működtetésének lobbiérdekei állnak csupán. Horn kommunikációs stratégiája egyelőre hatékonyabb ellenzőinél, az ellenzéki pártok pedig azon gondolkodnak, hagyják-e és mennyire hagyják az egészet a fenébe. Hornék - ha finoman is - nem a 77-es szerződés aláírói, az építkezés folytatói, felgyorsítói, hanem a szerződés 92-es felmondói, a mostani ellenzék felé terelgetik a felelőst kereső, a hágai döntést vereségként értékelő figyelmet. Az SZDSZ 1994-es helyzetben érezheti magát: koalíciós partnerként lehet esélye arra, hogy figyelje a szlovákokkal egyezkedőket. Ugyanakkor az ökológia bukásának és a pragmatikus szocialista messiásvárásnak hangulatában, a választások előtt nem akar akkorát csattanni Hornnal, mint szűk egy éve, amikor deklarálta a peren kívüli megállapodást már majdnem lepacsizóknak az SZDSZ rosszallását. A helyzet fonákságát mutatja, hogy a párt frakcióvezetője is beszállt - ha distinkciókkal is - rendszerváltás körüli szövetségesei, a Duna-mozgalmak felelősségéről szóló kórusba.

Sőt: egy igazi nagyágyú, maga Moldova György, a nagy szocialista lobbik mindenkori apologétája is csatasorba állt: a vízlépcső történetét kívánja röpke két év alatt tisztába tenni. Az ősz mester, akinek egyik legemlékezetesebb munkája, a Bűn az élet az emberjogi nyavalygásoktól nem zavartatott rendőrségnek állított emlékművet, most a környezetvédőkkel kíván heti rendszerességgel leszámolni a Magyar Hírlap hasábjain.

Kerényi György

szerző
Kerényi György
publikálva
1997/42. (10. 16.)
Twitter megosztások száma
Google +1
Egyéb megosztás
Cimkék:
Ezt már olvasta?

Legfrissebb Narancs

„Nem kérünk bocsánatot”
Interjú „Tibi atyával”
Interjú Palkovics Lászlóval
Mi lesz az MTA-intézetekkel?
Évadnyitó melléklet
Jordán Adél, Carly Wijs, Pintér Béla színháza
Tartalomjegyzék Legfrissebb Narancs

best of Narancs

Narancs vélemény

Kis-Magyarország

Kultúra