Hajnal Gabriella: Hazugság, hogy az oktatásirányítás nem állt be a pedagógusok mögé

  • narancs.hu
  • 2020. június 27.

Belpol

Szerinte az a probléma, hogy a NAT kritikusai nem olvasták a NAT-ot.

A Klebelbersg Központ elnökét felháborítják a szakmai és érdekvédelmi szervezetek állításai, Hajnal Gabriella szerint a tanárok megkapták a segítséget és nem fordulhatott elő, hogy valaki kért és nem kapott számítógépet. Minderről a Népszavának adott interjúban beszélt.

„Lehetett ilyen véleményeket is hallani, de ezek egyáltalán nem tekinthetők általánosnak. Engem ezek az állítások felháborítanak: egyrészt az oktatásirányítás folyamatosan kézben tartotta és támogatta az eseményeket. Másrészt, akik ezt mondják, és esetleg pontosan tudták előre, hogy ez a vírus jön, akkor jó lett volna, ha szólnak“, mondta Hajnal, aki szerint „azt mondani, hogy az oktatásirányítás, a tankerületek vagy a Klebelsberg Központ nem állt be mögéjük, az egyszerűen hazugság“, mondta.

Az elnök azt is felvetette, hogy a Nemzeti Alaptanterv (NAT) ellen tiltakozók nem olvasták a NAT-ot.„Egyébként, akik tiltakoznak, már több ízben elismerték, hogy nem is olvasták a NAT-ot. Én viszont igen, és azt gondolom, hogy jó és előremutató.“

Hajnal szerint a szülők egymást hergelték a NAT ellen: „Körlevelet indítottak, amelyben a többi szülőt is tiltakozásra szólították fel. A levélben konkrétan oda volt írva, hogy bár ők nem olvasták, de elhiszik a tanároknak, hogy ez egy rossz NAT. Mégis mindenki úgy tett az országban, mintha a NAT szakértője lenne. Folyamatosan arról lehetett olvasni, a magyar tantervből kihagyták ezt, kihagyták azt, a valóság ezzel szemben az, hogy a hiányzónak vélt alkotók döntő többsége benne van…  Ez is azt mutatja, hogy a tiltakozók egy jó része nem, vagy nem kellő figyelemmel olvasta a NAT-ot. „

Arról, hogy pontosan mely írókat radírozza ki, és kiket sorol hátrébb az új NAT, itt beszélgettünk Veres András tankönyvíróval, irodalomkutatóval.

Hajnal szerint az iskolaőrséggel kapcsolatban is félreértértés, esetleg „szándékos félremagyarázás“ van a közbeszédben: "az iskolaőrség feladata a pedagógusok és a gyermekek biztonságának és az iskola rendjének a védelme, nem pedig a félelemkeltés. (..) Nem „erőből” fogják kivezényelni őket.“

Figyelmébe ajánljuk

Jön a bolond!

  • - turcsányi -

William McKinley-vel jól elbánt Hollywood. Az Egyesült Államok 25. elnöke mind ez idáig az egyetlen, aki merénylet áldozataként négy elhunyt potus közül nem kapott játékfilmet, de még csak egy részletet, epizódot sem.

Út a féktelenbe

Már a Lumière testvérek egyik első filmfelvételén, 1895-ben is egy érkező vonat látványa rémisztette halálra a párizsi közönséget.

Cica az istállóban

„Attól, hogy egy kóbor macska a Spanyol Lovasiskola istállójában szüli meg a kiscicáit, még nem lesznek lipicaiak” – imigyen szólt egy névtelen kommentelő a film rendezőjének honosítási ügyét olvasva.

A hegyek hangja

„Ez a zene nem arra való, hogy hallgassuk, hanem arra, hogy táncoljunk rá” – magyarázza a film – eredeti címén, a Sirāt – egyik szereplője a sivatagi rave-partyban eltűnt lánya után kutató Luisnak (Sergi López) a film magját alkotó technozene értelmét. Az apa fiával, Estebannal (Bruno Núñez Arjona) és kutyájukkal, Pipával érkezik a marokkói sivatag közepén rendezett illegális rave-fesztiválra, hogy elszántan, de teljesen felkészületlenül előkerítse Mart.

A jóság hímpora

Krasznahorkai László első poszt-Nobel-regénye játékos, bonyolult, színpompás mű. Főszereplője egy múzeumi lepketudós, entomológus (azaz a rovartan szakértője), akit váratlanul egy bonyolult elméleti problémával keres meg a munkájában elakadt író, bizonyos Krasznahorkai László, aki kísértetiesen emlékeztet a nyilvános fellépésekből és megnyilatkozásokból ismert Krasznahorkai Lászlóra.

A krétafelkelés

Valaki feljelentette Michal M.-et – az eset nem nálunk, hanem a távoli és egzotikus Szlovákiában történt. Nálunk ilyesmi nem fordulhat elő.

Főszerepben az Első sírásó

A november 6-án zárult igazgatói pályázaton Lipics Zsoltot hirdették ki győztesnek Darabont Mikold ellenében, azonban nagyon sok ellentmondás és fordulat jellemezte az elmúlt időszakot. A régi-új igazgató mellett csupán a NER-es lapokban folytatott sikerpropagandája szólt, pályázata egy realista, szakmaiságra építő programmal ütközött meg.

Őrült rendszer, de van benne pénz

  • Szekeres István

Amikor a tavalyi párizsi olimpián a tekvandós Márton Viviana megszerezte a hatodik – igaz, spanyol import – aranyérmünket, Orbán Viktor (noha eredetileg nyolcat várt) SMS-t küldött Schmidt Ádám sportállamtitkárnak: „Maradhat.” A kincstári humor mögül is elővillant a tény, hogy a sportélet is a miniszterelnök kezében van. Az ő kegyei éltetik, ő mozgatja a vezető személyi állomány tagjait, mint sakktáblán szokás a bábukat.