Interjú

Veres András az új NAT-ról: „Az eredmény tragikomikus”

Könyv

Kiradírozták Kassákot, Ottlikot, az angol romantikát, és hátrébb sorolták Móriczot, hogy legyen hely Herczeg Ferencnek vagy Nyirő Józsefnek. Koncepció nem olvasható ki, politikai szándék annál inkább a friss alaptantervből.

Magyar Narancs: Az új NAT jelentős változtatásokat hoz azon az irodalomtanítási keretrendszeren, amelyet nagyrészt az önök által az 1970-es években bevezetett tanterv- és tankönyvreform határozott meg. Reformtankönyveiket 1998-ban újra kiadták, ma is elérhetők az interneten. Mi az első benyomása a változtatásokról?

Veres András: Akkoriban a pártállam az MTA-hoz fordult és hallgatott a tudósokra. Az irodalomtörténészekből és pedagógusokból álló csapatunk is zsúfolt tantervet tett le az asztalra javaslatként, de egyúttal a magyar­órák számának növelését is feltételként jelölte meg. A mostani NAT rádupláz erre, hiszen a képtelenül zsúfolt tantervet az órák számának csökkentése mellett tervezi.

A mi elképzelésünk is részben utópisztikus volt, de több fronton sikerült áttörést elérni. Nagy újdonság volt, hogy a magyar irodalmat világirodalmi kontextusban tárgyaltuk, tulajdonképpen ezt fordítja vissza a mostani NAT. Az általunk képviselt koncepció a modern kultúra két alappilléreként tekintett a felvilágosodásra és a romantikára, a mostani tanterv gyakorlatilag eltünteti az angol romantikát.

Az 1970-es évek gimnáziumi reformjának volt köszönhető, hogy bekerült a tananyagba a Biblia és a 20. századi világirodalom színe-java, beleértve a környező országok irodalmát is, akkor kapta meg az őt megillető helyet az első Nyugat-nemzedék is, Babits, Kosztolányi, Krúdy és a magyar avantgárd vezére, Kassák Lajos is. Tankönyvünkben önálló fejezetet kapott Szabó Dezső, igaz, az ő szövegei csak ajánlott olvasmányok voltak.

false

 

Fotó: Németh Dániel

 

Az akkori tanterv tudatosan arra törekedett, hogy esztétikai szempontokat kövessen, ne ideológiaiakat. Szemben álltunk azzal, hogy az irodalom bárminek is a szolgálólánya lenne. A mostani tantervben más az elképzelés, például szerepel olyan cím, hogy „a 20. századi történelem a magyar irodalomban” – ez legfeljebb történelemóra tárgya lehetne, de akkor az irodalmi szöveget dokumentumként kezeljük.

MN: Hogyan kezelték a tanterv összeállításánál az írók életét mint történelmi eseményt és az írók közéleti-politikai szerepvállalását?

VA: Más dolog, hogy egy írónak milyen politikai nézetei vannak és megint más, hogy a tanterv vagy a tankönyv szerzőjének milyen. Az utóbbit jobb zárójelbe tenni, az írók politikai nézeteit viszont nem kell letagadni. József Attila például az illegális kommunista párt tagja volt, ami átmenetileg befolyásolta költészetét is, de ez nem dönti el a művészi teljesítményét. Korántsem volt naiv költő, komoly elméleti stúdiumokat folytatott, ami hasznára volt a költészetének.

Bár eltávolodott a párttól, élete végéig marxista maradt, méghozzá ellenzéki marxista, ami csak érdekesebbé teszi a gondolkodását. Herczeg Ferenc nem a politikai-ideológiai nézetei miatt maradt ki a korábbi tantervből, hanem a művei minősége okán. Ne felejtsük el, minden irodalmi tanterv többé-kevésbé zsúfolt, mert minél több irodalmi értékkel szeretne megismertetni szükségképpen korlátozott idő alatt.

Az összeállításnál nem csupán az irodalom szeretete vagy az irodalomtörténészi presztízs vezeti a tantervírót, hanem annak tudata is, hogy nagyobb a tét: végül is a magyar lakosság jelentős része az általános és középfokú iskolában tesz szert az irodalmi műveltségére. Az új NAT kapcsán sokan gondolnak politikai és ideológiai megfontolások érvényesítésére. Én e tekintetben sem látok koherens álláspontot.

Herczeg Ferenc és Nyirő József nem árult egy gyékényen. Her­czeg Ferenc az úri középosztály kedvence volt, Tisza István barátja, Horthy Miklós tisztelője, Nyirő viszont a kormányzó szélsőjobboldali ellenzékéhez tartozott. Herczeg nem volt fasiszta, mélyen megvetette a nyilasokat és nem rajongott a nácikért. Mussolinit becsülte ugyan, de nem a fasiszta eszményeiért, hanem azért, mert az olasz diktátor igazságtalannak tartotta a trianoni békediktátumot. Magyarországon sokan voltak ezért hálásak Mussolininek.

Herczeg Ferenc író (1939)

Herczeg Ferenc író (1939)

Fotó: Fortepan

 

Nekem az a benyomásom, hogy az új NAT-nak valójában nincs egységes koncepciója, hanem a hagyományos értékrendet képviselő tantervet igyekszik fellazítani úgy, hogy itt-ott beemel egy-két egyáltalán oda nem illő szerzőt. A végletes zsúfoltsága éppen ebből ered: nem igazán mer hozzányúlni a konszenzus övezte szerzőkhöz, viszont hozzáadja a maga nézeteihez közel állókat. Az eredmény persze tragikomikus.

A legmagasabbra értékelt, „életműveikkel” szereplő alkotók sorába, Petőfi, Ady, Kosztolányi mellé bekerül Herczeg és nem kap helyet Móricz. Már maga az elnevezés is nevetséges, írói életműveket még a bölcsészkaron sincs elegendő idő tanítani.

A második helyen szereplő, szerényebb „portré” jobban megfelelne a valóságos helyzetnek. Nemcsak Herczeg, hanem Szabó Magda szerepeltetése is el van túlozva, mert bár ő kitűnő szerző, külföldön is népszerű, Abigél című regénye nem mérkőzhet Ottlik Iskola a határon című regényével, amelyet viszont a mostani NAT elhagy.

MN: Ha koherens koncepció nem is olvasható ki belőle, de szándék igen?

VA: Szándék igen, de az nem esztétikai szempontú. Nagyon meglepett az is, hogy nemcsak Móricz került hátrébb, hanem az egész népi mozgalom. A Puszták népe korábban kötelező olvasmány volt, ma elmarad. Tehát a Horthy-korszak népi ellenzéke is ki lett ebrudalva. Nyirő József csak a peremén volt ennek, de legalább képviselt valamifajta színvonalat. Wass Albertről nem jut eszembe ilyesmi. De ha Illyés Gyulát, Németh Lászlót kiszorítják, akkor Nyirőnek sem juthat hely. Végül is csaknem minden az arányokon múlik.

Nyírő József szobra Székelyudvarhelyen

Nyírő József szobra Székelyudvarhelyen

Fotó: Wikipédia

 

MN: Wasst nevezhetjük nemzetilektűr-írónak?

VA: Igen, de csak politikai szándékok révén emelkedhet a klasszikus művek közé az Adjátok vissza a hegyeimet! Ez valóban könnyen olvasható, közérthető óhaj, de nem ismerek irodalmi érveket Wass tanítása mellett. Irodalmon kívüli szempontok vezetik az irodalmi tantervet, és ez hatalmas visszalépés a korábbiakhoz képest. Más kérdés, hogy illeszkedik a Horthy-rendszert felülértékelő emlékezetpolitikai tendenciákba.

MN: Annak idején, a reformtanterv és -tankönyv megírásakor hogyan döntötték el, hogy milyen írókat és műveket emelnek be vagy hagynak ki?

VA: Tantervet nem lehet készíteni népszavazás útján. Jó esetben az állam megbíz szakembereket a legkülönbözőbb területekről. Bár a mostani NAT-ban közreműködő Takaró Mihály irodalomtörténésznek nevezi magát, értékelhető irodalomtörténeti munkássága nem ismeretes. Úgy tudom, a korábbi NAT-változat fölött szakértők is bábáskodtak, majd az igazi szakértők Takaró jöttével mentek is. Tehát jó esetben a felkért szakértők a tudományban és a pedagógiában kialakult konszenzus alapján kijelölik a válogatás szempontjait, és javaslatot tesznek egy kerettantervre.

Sokféle szempont létezik, például az érthetőség és a reprezentativitás egyaránt fontos feltétel. A most elhagyott Iskola a határon nyilván nehezebb szöveg, mint Szabó Magda regénye, de egy kiváló nevelődési regény, amelynek példaértéke lehet a negyedik osztályos gimnazisták számára. Az már csak hab a tortán, hogy egy egész írónemzedék nőtt fel rajta. Magától értetődik, hogy ezek a szempontok is változnak az idők folyamán. Igen hosszú időn át Jókai regényei nem okoztak értési nehézséget, ma viszont igen, így már kevésbé népszerűek és alkalmasak, mint voltak. Mindezt körültekintően figyelembe kell venni, jó tantervet készíteni emberpróbáló feladat.

MN: Az új NAT-ban a Nyugat köre veszíteni látszik súlyából, amit Takaró Mihály előszeretettel indokol azzal, hogy a Nyugatot kevesen olvasták, ellenben Herczeg folyóiratát, az Új Időket sokan.

VA: Vajon Baudelaire verseskötete, A romlás virágai hány példányban jelent meg? És mekkora lett a hatása! A Nyugat ezer példány alatt volt, ez igaz, de ebből mire lehet következtetni? Ki emlékszik ma arra, hogy mi jelent meg az Új Időkben? A maga korában valóban népszerű Új Időkről tudni kell, hogy azért jelenhetett meg közel 30 ezer példányban, mert nem irodalmi folyóirat volt, hanem A Héthez hasonló magazin, társasági rovattal, és sikeresen célozta meg a fizetőképes középosztályt.

A szűk körű, elitista Nyugat viszont radikálisan szembement a hivatalos normákkal és irányzatokkal. A Nyugat példányszáma tulajdonképpen tiszteletre méltó volt, mert meg kellett teremtenie a maga közönségét, s hogy ez sikerült neki, szemben a korábbi hasonló lapalapítási kísérletekkel, már az is hatalmas teljesítmény volt. Ráadásul politikai ellenszélben, és a háború idején még nemtelenebb támadásokat kellett elviselnie. Úgy látszik, ma egy újabb hullám van kialakulóban, bár nem igazán tartok attól, hogy átütő ereje lenne.

Más kérdés, hogy a kultúra plurális szerkezetéhez hozzátartozik a különböző irányzatok versengése, a művészeknek nem kell feltétlenül kedvelniük egymást, minden jelentős alkotó a maga útját járja. A Nyugat a századelőn vívta meg a maga forradalmát, s nem fogadta be Kassákot és az avantgárdot. De 1920 után az akkor jelentkező népi irodalmat már elfogadta, és Kassák regénye, az Egy ember élete a Nyugatban jelent meg. Minden jelentős irányzatnak helye van a kulturális emlékezetben, így a tankönyvekben is. A kérdés éppen az, hogy kulturális emlékezésről van-e szó, vagy valami másról.

Neked ajánljuk