Hamis szakvéleményt akart kicsikarni a kollégájából, akár le is csukhatják

  • narancs.hu
  • 2024. január 10.

Belpol

Egy szakmájában elismert osztályvezető orvos a vádlott, akit két és fél év letöltendőre ítéltek első fokon.

Két és fél év börtönre ítélt a Fővárosi Törvényszék szerdán egy igazságügyi szakértőként is tevékenykedő pszichiátert, főorvost hatósági eljárásában elkövetett vesztegetés és büntetőügyben hamis tanúzásra felhívás miatt - tudatta a bíróság sajtóosztálya közleményben. A vádlott Sófi Gyulát, aki a vádban szereplő időszakban a Heim Pál Gyermekkórház pszichiátriai osztályának vezetője volt.

Az MTI ismerteti, hogy az elsőfokú, nem jogerős ítélet szerint 2019-ben szexuális erőszak gyanúja miatt nyomozás folyt egy ügyben, amelyben a feljelentő azt állította, hogy kiskorú gyermekét annak édesanyja és ismeretlen személyek 2017-ben szexuálisan zaklatták. A feljelentéshez csatoltak egy igazságügyi orvosszakértői és gyermekpszichiáteri szakvéleményt, amelyet a vádlott, egy pszichiátriai osztályt vezető főorvos, egyben igazságügyi szakértő és szakértőtársa készített. E szakvélemény szerint a gyermekkel szemben korábban akár szexuális abúzust is elkövethettek, de határozottan nem foglalt állást. Ezután a nyomozó hatóság a gyermek pszichológiai vizsgálatára kirendelt egy másik igazságügyi pszichológus szakértőt, aki a vádlott munkatársa volt. Az új szakvélemény készítője arra jutott, hogy kizárható az abúzus.

A gyermek vizsgálatát követően a vádlott felhívta kollégáját, aki közölte, hogy a feljelentésben foglaltak szerinte nem állják meg a helyüket. Mire a vádlott megkérdezte, hogy „esetleg ki lehet-e hozni mást a történetből?” A nemleges válasz után pár nappal a vádlott megkereste kollégáját, és jelezte neki, hogy az édesapának „sokat megérne”, ha valótlan tartalmú szakvéleménnyel támasztanák alá a feljelentést, azaz, hogy a kisfiút szexuálisan zaklatták. Eközben a vádlott egy papírlapra azt írta, hogy „1-2 millió”. A felajánlott előnyre a pszichológus szakértő nem reagált, a szakvéleményen nem változtatott, de beavatta a Sófival történtekbe több hozzátartozóját, a felettesét, végül egy rendőrt is, hogy a gyerek anyját védje. Ezután a rendőrség eljárást indított.

A Fővárosi Törvényszék szerdán 2 év 6 hónap börtönt, 3 év közügyektől és 5 év szakértői tevékenységtől eltiltást szabott ki. A bíró indoklásában leszögezte: a korrupció minden formája elítélendő, a büntetőügyekben hatóság tagjaként eljáró személy által elkövetett ilyen cselekmények társadalomi veszélyessége pedig kimagasló.

Az elsőfokú ítélet ellen a vádlott és védője fellebbezett, az ügy a Fővárosi Ítélőtáblán folytatódik.

Maradjanak velünk!


Ez a Narancs-cikk most véget ért – de még oly sok mindent ajánlunk Önnek! Oknyomozást, riportot, interjúkat, elemzést, okosságot – bizonyosságot arról, hogy nem, a valóság nem veszett el, még ha komplett hivatalok és testületek meg súlyos tízmilliárdok dolgoznak is az eltüntetésén.

Tesszük a dolgunkat. Újságot írunk, hogy kiderítsük a tényeket. Legyen ebben a társunk, segítse a munkánkat, hogy mi is segíthessünk Önnek. Fizessen elő a Narancs digitális változatára!

Jó emberek írják jó embereknek!

Figyelmébe ajánljuk

Minden nap egy forradalom

A történelem nem ismétli magát, hanem rímel. Paul Thomas Anderson egy szinte anakronisztikusan posztmodern filmet rendezett; bár felismerjük őrült jelenünket, láz­álomszerűen mosódik össze a hatvanas évek baloldali radikalizmusa a nyolcvanas évek erjedt reaganizmusával és a kortárs trumpista fasisztoid giccsel.

Japán teaköltemény

A 19. század derekán, miután a Perry-expedíció négy, amerikai lobogókkal díszített „fekete hajója” megérkezett Japánba, a szigetország kénytelen volt feladni több évszázados elszigeteltségét, és ezzel együtt a kultúrája is nagyot változott.

Maximál minimál

A nyolcvannyolc éves Philip Glass életműve változatos: írt operákat, szimfóniákat, kísérleti darabokat, izgalmas kollaborációkban vett részt más műfajok képviselőivel, és népszerű filmzenéi (Kundun; Az órák; Egy botrány részletei) révén szélesebb körben is ismerik a nevét. Hipnotikus minimalista zenéje tömegeket ért el, ami ritkaság kortárs zeneszerzők esetében.

Egy józan hang

Romsics Ignác saját kétkötetes önéletírása (Hetven év. Egotörténelem 1951–2021, Helikon Kiadó) után most egy új – és az előszó állítása szerint utolsó – vaskos kötetében ismét kedves témája, a historiográfia felé fordult, és megírta az egykori sztártörténész, 1956-os elítélt, végül MTA-elnök Kosáry Domokos egész 20. századon átívelő élettörténetét.