Magyar Narancs: Az autópálya- építkezésekkel kapcsolatos leletmentési munkákról sokan úgy beszélnek, mint a magyar régészet új aranykoráról. Osztja ezt a véleményt?
Raczky Pál: Annyi igazság mindenképpen van benne, hogy óriási mennyiségű lelet kerül felszínre napjainkban. Tíz-tizenöt év alatt ennek a nagyságrendje több tízmilliós darabszámra tehető. Ez elképesztő mennyiség! Csak ahhoz lehet hasonlítani, amikor a XIX. században a nagy vasútépítkezések és folyamszabályozások történtek. Hogy mást ne mondjak, abból az időből származik a Nemzeti Múzeum anyagának jó része. A mostani talán még ezt is meghaladja, hiszen az autópályák nyomvonala voltaképpen egy óriási, tizenhat méterszer száz kilométeres kutatóárok. Ennek az anyagnak a szakmai igényű feldolgozása az elkövetkező ötven évre munkát ad a tudományos munkatársaknak. Aranykorról azonban korántsem beszélhetünk. Ez az egész nincs végiggondolva, a magyar régészetet felkészületlenül érte ez a menynyiség. A kezelésére nincs központi koncepció, és rosszul strukturált a finanszírozás.
MN: A költségek finanszírozása az autópálya építtetőit terheli.
RP: Alapjában így van. A törvény a teljes építési, bekerülési költség közel egy százalékát megelőző régészeti feltárásokra rendeli elkülöníteni. Pontosabban minimum enynyit kötelező elkülöníteni. Ez így kimondva valóban óriási pénz az állandóan forráshiánnyal küszködő múzeumoknak. A gond az, hogy mindez 19 helyre csurog, és kizárólag a feltárást finanszírozza. Bármilyen hihetetlen, ennek az óriási leletegyüttesnek a kezelésére nincs egyetlen központi szerv sem! A Nemzeti Autópálya (NA) Zrt. egyenként egyezkedik a megyei múzeumokkal, mivel még az Antall-kormány a megyei önkormányzatok kezelésébe adta a helyi múzeumi struktúrákat. A mindenkori kultuszminisztérium sem vállalta ezt a feladatot. Szégyen kimondani, de jelenleg a NA Zrt. fogja össze a feltárásokat, ha azt akarja, hogy haladjon az építkezés, ami egyszerűen szakmai nonszensz! Ennek orvoslására az MTA Régészeti Bizottsága már 2003-ban egy kidolgozott javaslatot tett az asztalra, amiben egy központi régészeti grémium felállítását szorgalmazta. Sajnos a véleményünkre igazából a kutya sem figyelt. Azóta eltelt három év, és a problémák még karakteresebbek lettek.
MN: Részletezné?
RP: Először is a megyei önkormányzatok közvetve beleszólnak a szakmai döntésekbe. Igaz ugyan, hogy a bevételt kizárólag a régészetre lehet költeni, de többször előfordult, hogy faragtak a megyei múzeumok működési költségéből, mondván, "most úgyis van pénzetek az autópálya-építkezésekből". Más esetben, például Csongrád megyében nem engedték ki saját régészeiket a feltárásra, mert úgy vélte az önkormányzat, hogy a központi állami költségvetésből kell őket fizetni, ha központi beruházáson dolgoznak. Vagyis egy közalkalmazott nem dolgozott egy állami beruházáson, mert a közigazgatási szerv nem kívánta a "saját" költségvetését terhelni. Más megyéből kellett felvenni régészeket!
Mindezeken túl elsősorban a szakmai szempontok sérülnek a jelenlegi rendszerben. Gondoljunk bele, hogy nemcsak a pénz oszlik el egyenetlenül a megyék között, hanem a feltárási terület is, hiszen nem mindenhol épül autópálya. Ez az eltérő leletmennyiség miatt a jövőben falssá teheti az eredményeket. Előfordulhat, hogy egy lelőhely két megye területére esik. A régészeti munkálatok viszont eltérő módszerekkel, néha eltérő szakmai színvonalon valósulnak meg. A mintavételi módszereket pedig megyei szintű döntések határozzák meg. Így könnyen elképzelhető, hogy egy egységes lelőhely feltárása szakmailag téves eredményre vezet. Ráadásul a lelőhely definíciójával és a leletek jogi státusával is gond van.
MN: Ez utóbbi sem rendezett?
RP: Rendezett, de nem jól. Az örökségvédelmi törvény jelenlegi definíciójában "a régészeti lelőhely" igen leszűkített értelmezésű. Gyakorlatilag csak földrajzi értelemben használja a már ismert "locusok"-ra. Viszont a föld alatt rejlő és még fel nem fedezett helyek kiesnek ebből a körből. Így az autópálya-nyomvonalon előzetesen meghatározott lelőhelyekre érvényesek a pénzügyi garanciák, a váratlanul felbukkanó leletmentésre nem - azt már a múzeumoknak kellene állniuk. Szerencsére a NA Zrt. rugalmas ebben. A problémát az olaj- vagy gázvagyon kezeléséhez hasonlóan kellene megoldani, vagyis minden ismert és még ismeretlen lelőhelyre kellene vonatkoztatni. A feltárt leletek jogi státusa sem túl megnyugtató, hiszen a megyei múzeumokon keresztül gyakorlatilag a megyei önkormányzatok tulajdonába mennek át. Egy helyen például az is felmerült, hogy értékesítsenek egyes darabokat a finanszírozási gondok orvoslására! A legnagyobb probléma jelenleg azonban a tárolás és a feldolgozás: sem infrastruktúra, sem pénz nincs elkülönítve rájuk. A múzeumok boldogulnak, ahogy tudnak, saját gyakorlatuk szerint - még a dokumentálásban is jelentős eltérések vannak megyénként. Egységes nyilvántartás hiányában viszont a későbbi tudományos kutathatóság kérdésessé válik, és óriási keveredéseket okozhat. Ha a leletek sokáig zsákokban vannak, sérülhetnek. Kis túlzással néhánynak jobb lett volna a föld alatt maradni. A hangzatos szólamok helyett ezeket csak akkor nevezzük kulturális örökségnek, ha meg tudjuk menteni, és később a közgondolkodás, a nemzeti tudás része lesznek!
MN: Ennyire rossz a helyzet?
RP: A rendszer, a struktúra rossz, azt kell helyrehozni. Hiszen valóban szenzációs leletek kerülnek felszínre, amelyek publikálása csak most kezdődik igazán. Például az újkőkorból - hogy csak a saját szakterületemről beszéljek - eddig összesen 10-15 házat ismertünk országosan, most egész falvak kerülnek felszínre. De más korokra nézve is tömegével kapjuk az ismereteinket finomító, sőt helyenként átíró anyagokat. Ha azonban nem tudjuk átmenteni az értékeinket az utókorra, inkább rakjuk őket vissza a földbe!
A Magyar Régészeti Topográfia adatai alapján 50 ezerre becsülhetjük az eddig ismertté vált lelőhelyek számát, az ismeretlenekét óvatos számítások szerint is legalább ennek a háromszorosára. Mivel a lelőhelyek sokszor fedik egymást vagy egymásba érnek, nehéz pontosítani az adatokat. Béni Gyöngyi, a NA Zrt. kommunikációs vezetője lapunknak azt mondta: csak a jelenlegi "legintenzívebb nyomvonalon", az M0-s és M6-os mentén közel húsz helyen folyamatos a régészeti munka.
Egy-egy útvonalépítés megkezdése előtt a teljes feltárásra két-három évre lenne szükség - állítja Csányi Marietta, a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Múzeumok Igazgatóságának régészeti osztályvezetője. De a régészeti folyamat így is rendkívül lassítja a sztrádaépítéseket. Közbeszerzési eljárás ugyan nincs, mivel a NA Zrt. szerződéses partnere mindenhol az illetékes múzeum, ám maguk a múzeumok már gyakran közbeszerzéses alvállalkozókat alkalmaznak a gépi és kézi földmunkákra. A légifotókkal és terepbejárásokkal felderített lelőhelyeken - kivétel nélkül mindegyiken - megelőző feltárást végeznek, ami alapján eldöntik, hogy a próba átalakul-e tényleges ásatássá.
A Nemzeti Múzeum a szerződéskötések koordinálásában az évek során kialakult forgatókönyv szerint vesz részt - tájékoztatta a Narancsot Rezi Kató Gábor, a Nemzeti Múzeum főigazgató-helyettese. A tárgyalás azután kezdődik, hogy a szakértők összeállították a feltárási terveket. A formula már minden szerződéskötésnél azonos. Fontos szempont a határidők, a terület, az összeg és az esetleges speciális elemek tisztázása (ilyen lehet például a lőszermentesítés, közműkiváltás vagy a későbbi építkezés alatti régészeti felügyelet). Az elfogadott gyakorlat szerint a terület nagysága és a "konzekvensen alkalmazott" négyzetméterár szorzata adja meg a szerződéses keretösszeget, ami a beruházás összköltségének minimum 0,9 ezreléke - ám azokon a szakaszokon, ahol sok a lelőhely, ez elérheti akár a 2 százalékot is, azaz a kilométerenkénti több tízmillió forintot is. Az NA Zrt. régészeti kiadása 2005-ben 1,4 milliárd forint volt - mondta Béni Gyöngyi.
A napjainkban felszínre kerülő anyag a régészek egyöntetű véleménye szerint valóban szenzációs. Olykor köznapi kincsek (érmék, bronztárgyak), máskor a tapasztalt jelenségek (például szarmata kori, egész falura kiterjedő füstölőrendszer) ejtik ámulatba a kutatókat - és reményeik szerint rövidesen a nagyközönséget is. Polgáron ennek elősegítésére egyenesen régészeti pihenőparkot (M3 Archeopark) létesítettek, amely egyszerre tervezi bemutatni az építkezések természetre gyakorolt hatását és a tervszerű mentés eredményeit. A szakmai publikációk és a tudományos értékelések azonban időigényesek - majd mindegyik megyei múzeum elismeri, hogy a legsúlyosabb gondjuk a megfelelő tárolás, őrzés, feldolgozás. Dugig vannak a raktárak, új épületekre pedig nincs pénz. E problémák megoldására Rezi Kató Gábor szerint elkerülhetetlen az örökségvédelmi törvény és a régészeti feltárások rendjét meghatározó miniszteri rendelet módosítása.
