Három hónapja várja egy beteg, hogy kiderüljön: daganatos, vagy sem

  • narancs.hu
  • 2023. február 25.

Belpol

Orosházán elromlott a gép, aztán hibásan vettek mintát a csomóról. 

Három hónapja várja egy Békés megyei beteg, hogy leletei alapján kiderüljön, daganatos, vagy sem. A diagnózist olyan hibák hátráltatják, amelyek jellemzőek a magyar egészségügy állapotára – derül ki Sebők Évának, a Momentum országgyűlési képviselőjének posztjából

Az ellenzéki politikus egyik hozzátartozójának a történetét osztotta meg. 

Nőről van szó, aki 2022 decemberében csomót talált a mellében. Azonnal elment Orosházára mammográfiai vizsgálatra, de a gép rossz volt, ezért egy kis türelmet kértek. A beteg decemberben többször is telefonált az intézetbe, de a gép továbbra is rossz volt. A nőgyógyász ekkor röntgen- és ultrahang-vizsgálatot rendelt el, amit el is végeztek az orosházi Dr. László Elek Kórház és Rendelőintézetben. Az eredményt a vizsgáló orvos ijesztőnek találta, azonnali mintavételt rendelt el. Két hét múlva kiderült, hogy a mintát hibásan sikerült levenni, Szegeden nem tudtak vele dolgozni, ezért meg kell ismételni a mintavételt. 

Ez január végén történt, két hónappal a csomó észlelése után. A beteg orvosa úgy döntött, a második mintát Gyulán vegyék le. Ez január 31-én lezajlott – az eredményt azóta várja a család, kétségek között.

„3 hónap rettegés után kétségbeesésükben a segítségemet kérték – írja Sebők Éva. – Átgondoltam, hogy hogyan is tudnék segíteni? Az egyik út, hogy felhívom az orosházi és a gyulai intézmények vezetőségét, ahol egy nyomatékos bemutatkozás után megérdeklődöm, hogy mi újság a hozzátartozóm mintájával. Véleményem szerint ez tankönyvi példája lenne a pozícióval való visszaélésnek, amelyre nem vagyok hajlandó. A másik lehetőség, hogy felhívom Kovács Józsefet, a gyulai választókerület fideszes egyéni képviselőjét, a gyulai kórház egykori igazgatóját, és megkérem, hogy kérdezzen utána volt kollégáitól, hogy mi történik. Egyrészt ez is nettó visszaélés lenne a pozíciómmal és az abból eredő kapcsolati hálóval, amit nem vagyok hajlandó vállalni. Másrészt ez még szívességi-adósságba is sodorna egy fideszes képviselővel szemben, amelyre végképp nem vagyok hajlandó. Meggyőződésem, hogy a jelenlegi politikai kultúra, a rendszerváltás politikai elitjének szétbogozhatatlan összefonódásai pont az ilyen »szívességekből« indultak.”

Sebők Éva a harmadik megoldást választotta: nyilvánosságra hozta az esetet. 

„Nem vagyok naiv, pontosan tudom, mi fog történni. A világ kicsi, Békés megye meg még annál is kisebb. Az orosházi kórháznak 1-2, a gyulai kórháznak 2-3 telefonjába kerül majd kideríteni, hogy melyik páciensük a hozzátartozóm. Valószínűleg ez egy kicsit megsürgeti majd az eredményt, mert mind a két intézménynek az a célja, hogy lehetőleg minél hamarabb lezáródjon az ügy, ezt viszont csak úgy tudják elérni, ha minél hamarabb eredmény van, és nekem nincs miről írnom. Nekem viszont nem (csak) az a célom, hogy a hozzátartozóm helyzete mielőbb megoldódjon, hanem az (is) a célom, hogy ilyen egyetlen Békés megyei nővel se történhessen meg.”

A politikus írásban fordul a Belügyminisztériumhoz, az orosházi és a gyulai kórházhoz, a szegedi klinikához. Többek között arra kíváncsi, milyen arányban érkezik hibásan levett, vizsgálatra alkalmatlan minta Orosházáról, és a jó mintákból átlagosan mennyi idő alatt születik meg az eredmény.  

Maradjanak velünk!


Ez a Narancs-cikk most véget ért – de még oly sok mindent ajánlunk Önnek! Oknyomozást, riportot, interjúkat, elemzést, okosságot – bizonyosságot arról, hogy nem, a valóság nem veszett el, még ha komplett hivatalok és testületek meg súlyos tízmilliárdok dolgoznak is az eltüntetésén.

Tesszük a dolgunkat. Újságot írunk, hogy kiderítsük a tényeket. Legyen ebben a társunk, segítse a munkánkat, hogy mi is segíthessünk Önnek. Fizessen elő a Narancs digitális változatára!

Jó emberek írják jó embereknek!

Figyelmébe ajánljuk

Magyar Péter-Orbán Viktor: 2:0

Állítólag kétszer annyian voltak az Andrássy úti Nemzeti Meneten, mint a Kossuth térre érkező Békemeneten, ám legalább ennyire fontos, hogy mit mondtak a vezérszónokok. Magyar Péter miszlikbe vágta Orbán Viktort egyebek mellett azzal, hogy saját szavait hozta fel ellene. Aztán megjött a Ryanair.

A béketárgyalás, ami meg sem történt

De megtörténhet még? Egyelőre elmarad a budapesti csúcs, és ez elsősorban azt mutatja, hogy Putyin és Trump nagyon nincsenek egy lapon. Az orosz diktátor hajthatatlan, az amerikai elnök viszont nem érti őt – és így újra és újra belesétál a csapdáiba.

Fél disznó

A film plakátján motoron ül egy felnőtt férfi és egy fiú. Mindketten hátranéznek. A fiú azt kutatja döbbenten, daccal, hogy mit hagytak maguk mögött, a férfi önelégülten mosolyog: „Na látod, te kis szaros lázadó, hova viszlek én?

Ketten a gombolyagok közt

Az Álmok az íróból lett filmrendező Dag Johan Haugerud trilógiájának utolsó darabja. Habár inkább az elsőnek érződik, hiszen itt az intimitás és a bimbózó szexualitás első lépé­seit viszi színre.

Dinnyék közt a gyökér

Ha van olyan, hogy kortárs operett, akkor A Répakirály mindenképpen az. Kovalik Balázs rendezése úgy nagyon mai, hogy közben komolyan veszi a klasszikus operett szabályait. Továbbírja és megőrzi, kedvesen ironizál vele, de nem neveti ki.

Az esendő ember felmutatása 5.6-os rekesszel, 28-as optikával

  • Simonyi Balázs
Az október közepén elhunyt Benkő Imre az autonóm fotóriport műfajában alkotott, a hétköznapiból metszett ki mintákat, és avatta az átlagost elemeltté. Méltóságot, figyelmet adott alanyainak, képeiről nyugalom, elfogadás és az ezredforduló évtizedeinek tömény lenyomata világlik.

Trump, a nagy béketeremtő?

Bár a gázai háborút sikerült leállítani, a Trump-féle „peace deal” valójában ott sem egy békemegállapodás, legfeljebb egy keretterv. Ukrajna esetében viszont Trump még a béketerv precíz kiszabásáig sem jutott el.