Kivizsgáltatná a Párbeszéd a végrehajtási ügyeket is

  • narancs.hu
  • 2023. február 25.

Belpol

És Alkotmánybírósághoz fordult a végrehajtási törvény miatt.

A Párbeszéd továbbra is kezdeményezi, hogy egy bizottság vizsgálja ki az elmúlt 12 és 30 év végrehajtásait, valamint a Völner–Schadl-ügy politikai szálait. Erről a párt frakcióvezető-helyettese, Jámbor András beszélt szombati online sajtótájékoztatóján.

Jámbor András abból az alkalomból tartott tájékoztatót, hogy a büntetőügy tárgyalása elkezdődött. Az előkészítő szakasz tanulságairól azt mondta, a hatóságnak lett volna módja arra, hogy végigvigye ezt a nyomozást, de nem tette.  Dokumentumok, hangfelvételek és tanúvallomások is szólnak olyan emberek érintettségéről, akiket még tanúként sem idéztek be az ülésre – mondta Jámbor. 

Az ellenzéki politikus emlékeztet: Schadl arról beszél, hatvan-hetven képviselő is érintett lehet ebben az ügyben, Völner pedig arról, hogy két-három szék is meginoghat, ha ő megszólal. Jellemző szerinte, hogy a „Tóni–Barbara–Ádám szentháromsággal” sem kezdett semmit a nyomozás.

Jámbor szerint ennek az ügynek mégsem csak a politikai korrupció miatt fontos a végére járni, hanem azért is, mert ráirányítja a figyelmet arra, hogyan zajlik a végrehajtás Magyarországon, és arra, a jelenleg hatályos törvény lehetővé teszi, egy adott tárgyat az értékének egy százalékáért is el lehet árverezni. 

A Párbeszéd a törvény ügyében már az Alkotmánybírósághoz fordult. Azt szeretnék, ha a testület úgy határozna, hogy ezt a jogszabályt hatályon kívül kell helyezni. Jámbor szerint egy igazságos végrehajtási törvény biztosítaná például az „elsétálás jogát”, vagyis azt, hogy akinek elárverezik azt az ingatlanát, amely a hitel alapja volt, ne kelljen tovább törlesztenie.

 

Völner–Schadl-ügy: Minden eszközzel szembeszállunk a végrehajtói maffiával!

Völner–Schadl-ügy: Minden eszközzel szembeszállunk a végrehajtói maffiával! Online sajtótájékoztatóm

Posted by Jámbor András on Friday, February 24, 2023

Maradjanak velünk!


Ez a Narancs-cikk most véget ért – de még oly sok mindent ajánlunk Önnek! Oknyomozást, riportot, interjúkat, elemzést, okosságot – bizonyos valóságot arról, hogy nem, a nem veszett el, még ha komplett hivatalok és testületek meg súlyos tízmilliárdok dolgoznak is az eltüntetésen.

Tesszük a dolgunkat. Újságot írunk, hogy kiderítsük a tényeket. Legyen ebben a társunk, segítse a munkánkat, hogy mi is segíthessünk Önnek. Fizessen elő a Narancs digitális változatára!

Jó emberek írják jó embereknek!

Figyelmébe ajánljuk

Vérző papírhold

  • - ts -

A rendszeresen visszatérő témák veszélyesek: mindig felül kell ütni a tárgyban megfogalmazott utolsó állítást. Az ilyesmi pedig egy filmzsánerbe szorítva a lehetőségek folyamatos korlátozását hozza magával.

Szűznemzés

Jobb pillanatban nem is érkezhetett volna Guillermo del Toro új Frankenstein-adaptációja. Egy istent játszó ifjú titán gondolkodó, tanítható húsgépet alkot – mesterséges intelligenciát, ha úgy tetszik.

Bárhol, kivéve nálunk

Hajléktalan botladozik végig a városon: kukákban turkál; ott vizel, ahol nem szabad (mert a mai, modern városokban szabad még valahol, pláne ingyen?); már azzal is borzolja a kedélyeket, hogy egyáltalán van.

Brahms mint gravitáció

A kamarazenélés közben a játékosok igazán közel kerülnek egymáshoz zeneileg és emberileg is. Az alkalmazkodás, kezdeményezés és követés alapvető emberi kapcsolatokat modellez. Az idei Kamara.hu Fesztivál fókuszában Pablo Casals alakja állt.

Scooter inda Művhaus

„H-P.-t, Ferrist és Ricket, a három technoistent két sarkadi vállalkozó szellemű vállalkozó, Rácz István és Drimba Péter mikrobusszal és személyautóval hozza Sarkadra május 25-én. Ezen persze most mindenki elhűl, mert a hármuk alkotta Scooter együttes mégiscsak az európai toplista élvonalát jelenti. Hogy kerülnének éppen Magyarországra, ezen belül Sarkadra!?” – írta a Békés Megyei Népújság 1995-ben arról a buliról, amelyet legendaként emlegetnek az alig kilencezer fős határ menti kisvárosban.

Who the Fuck Is SpongyaBob?

Bizonyára nem véletlen, hogy az utóbbi években sorra születnek a legfiatalabb felnőtteket, a Z generációt a maga összetettségében megmutató színházi előadások. Elgondolkodtató, hogy ezeket rendre az eggyel idősebb nemzedék (szintén nagyon fiatal) alkotói hozzák létre.

A Mi Hazánk és a birodalom

A Fidesz főleg az orosz kapcsolat gazdasági előnyeit hangsúlyozza, Toroczkai László szélsőjobboldali pártja viszont az ideo­lógia terjesztésében vállal nagy szerepet. A párt­elnök nemrég Szocsiban találkozott Dmitrij Medvegyevvel, de egyébként is régóta jól érzi magát oroszok közt.