Háromféle módon is megbüntetné a főváros a Deák téren pénzt szóró influenszereket

  • narancs.hu
  • 2024. április 18.

Belpol

Illegális közterület-használatért milliós bírságot szabnak ki. A letaposott virágágyásokat közösségi ültetéssel hoznák rendbe. 

Három eljárást is a nyakába kap a Mobilfox a szombati botrányos PR-akciója miatt – erről is beszélt Kiss Ambrus általános főpolgármester-helyettes csütörtök délután egy háttérbeszélgetésen a Világgazdaság beszámolója szerint.

Múlt hétvégén ugyanis fiatalok verekedtek egymással ezresekért Budapesten a Deák téren, miután Szépréthy Roland, a telefontokokat gyártó Mobilfox influenszere, valamint az alapító Diller Kevin kétmillió forintot szórt szét ezres címletekben a cég irodájának tetejéről, majd aztán a téren vonulva. A megjelent fiatalok egymást lökdösték, volt, aki rosszul lett, mentőt és rendőrt is kellett hívni, Karácsony Gergely főpolgármester pedig arról posztolt, hogy az ezresekért tülekedő tömeg a márciusban kiültetett árvácskákat is letaposta.

A Főpolgármesteri Hivatal már szerdán jelezte, hogy felelősségre fogja vonni az esemény miatt a szervezőket, csütörtökön pedig Kiss Ambrus részletesen is elmondta, mi lesz a következménye a cég reklámfogásának.

Kiss elmondása szerint mivel a Mobilfox nem kért előzetesen hozzájárulást a rendezvény megtartásához, illegális közterület-használat miatt rövid úton bírságot szabnak ki, és bár a pontos összeget nem közölte, azt mondta, milliós összegről lesz szó. "Nem tudom, lesz-e bátorsága az influenszereknek bíróságra menni ezek után. Remélem, bocsánatot kérnek, és kifizetik" – fogalmazott.

Emellett a Budapesti Közművek is ki fogja számlázni a tönkretett virágágyások helyreállításának költségéta főváros pedig a kormányhivatalhoz fordult, hogy jogosulatlan reklámtevékenység miatt indítson eljárást a Mobilfox ellen. "Tragédia lehetett volna belőle, legalább minimális felelősségérzete legyen már annak, aki kivisz gyerekeket az utcára" – tette hozzá Kiss Ambrus.

Karácsony Gergely szerdán azt írta a Facebookon, hogy mivel sokan jelezték neki, hogy szívesen segítenének közösen rendbe rakni a letaposott virágágyást, ezért közösségi ültetést szerveznek április 28-ára, amikor a Főkert üvegházaiban nevelt virágokat fogják kiültetni. 

Maradjanak velünk!


Ez a Narancs-cikk most véget ért – de még oly sok mindent ajánlunk Önnek! Oknyomozást, riportot, interjúkat, elemzést, okosságot – bizonyosságot arról, hogy nem, a valóság nem veszett el, még ha komplett hivatalok és testületek meg súlyos tízmilliárdok dolgoznak is az eltüntetésén.

Tesszük a dolgunkat. Újságot írunk, hogy kiderítsük a tényeket. Legyen ebben a társunk, segítse a munkánkat, hogy mi is segíthessünk Önnek. Fizessen elő a Narancs digitális változatára!

Jó emberek írják jó embereknek!

Figyelmébe ajánljuk

Hurrá, itt a gyár!

Hollywood nincs jó bőrben. A Covid-járvány alatt a streamingszolgáltatók behozhatatlan előnyre tettek szert, egy rakás mozi zárt be, s az azóta is döglődő mozizási kedvet még lejjebb verte a jegyek és a popcorn egekbe szálló ára.

Profán papnők

Liane (Malou Khebizi), a fiatal influenszer vár. Kicsit úgy, mint Vladimir és Estragon: valamire, ami talán sosem jön el. A dél-franciaországi Fréjus-ben él munka nélküli anyjával és kiskamasz húgával, de másutt szeretne lenni és más szeretne lenni. A kiút talán egy reality show-ban rejlik: beküldött casting videója felkelti a producerek érdeklődését. Fiatal, éhes és ambiciózus, pont olyasvalaki, akit ez a médiagépezet keres. De a kezdeti biztatás után az ügy­nökség hallgat: Liane pedig úgy érzi, örökre Fréjus-ben ragad.

Viszonyítási pontok

Ez a színház ebben a formában a jövő évadtól nem létezik. Vidovszky György utolsó rendezése még betekintést enged színházigazgatói pályázatának azon fejezetébe, amelyben arról ír, hogyan és milyen módszerrel képzelte el ő és az alkotógárdája azt, hogy egy ifjúsági színház közösségi fórumként (is) működhet.

Kliséből játék

A produkció alkotói minimum két olyan elemmel is élnek, amelyek bármelyikére nagy valószínűséggel mondaná egy tapasztalt rendező, hogy „csak azt ne”. Az egyik ilyen a „színház a színházban”, ami könnyen a belterjesség érzetét kelti (ráadásul, túl sokszor láttuk már ezt a veszélyesen kézenfekvő megoldást), a másik pedig az úgynevezett „meztelenül rohangálás”, amit gyakran társítunk az amatőr előadásokhoz.