A tiltakozást „Flashmob a diktatúra ellen” szlogennel hirdették meg, s lényegében a Szabadság tériek – élükön Magyar Fruzsinával és Zoltai Andreával – szervezték, akik szerint a civilek már évek óta küzdenek a diktatúra ellen, s eddig sem maradtak csendben, de Orbán beszéde után immár nyilvánvalóan „minden demokratának tiltakoznia kell”. Szerda este hét órakor a Vértanúk terén, a Nagy Imre-szobornál az a kicsinyke tér meg is telt, becslésünk szerint körülbelül háromszázan biztosan jelen voltak.
| ||
Ébreszteni
A tüntetés egy elég világos üzenettel, az Örömódával kezdődött, majd Magyar Fruzsina – Nagy Imre mellett a hídon – arról beszélt, hogy nem annyian vannak, mint ahányan épp megjelentek, hanem sokkal többen. Szerinte viszont a nyár közepén még akár egy ekkora tömeg is csodaszámba mehet. Adódik a kérdés, hiszünk-e a csodákban?
| ||
Magyar Fruzsina azt mondta még, hogy a szabadságot nem ajándékba kapta a magyar társadalom, hanem keményen megharcolt érte, éppen ezért kell minden erővel védelmezni. „Ez már a második felvonás, ne hagyjuk, hogy legyen harmadik is” – utalt a demokratikus berendezkedés intenzív bontására. Magyar után Zoltai Andrea következett. Ő úgy látja, komoly szerepe lehet demokratikus ellenzéknek abban, hogy ha kicsit is, de változzon a következő – önkormányzati – választáson a jelenlegi helyzet, bár felvetése, miszerint „tegyenek meg mindent” inkább afféle tartózkodó kérelemnek hangzott.
| ||
A sorban az emlékmű ellen folyó szakadatlan tiltakozás ikonikus figurája, Mécs Imre következett, aki kissé megindultan állt Nagy Imre mellett, s arra emlékezett, amikor nem sok választotta el attól, hogy úgy végezze, mint az egykori miniszterelnök. Mécs hosszan és szerethetően mesélt ’56-ról, majd mikor napjainkhoz ért, kijelentette, hogy már a „végórákban vagyunk”. Véleménye szerint Orbán – akit keresetlenül csak senkiháziként emlegetett – nemcsak a demokráciát zúzza szét, de már a legeredendőbb jogelveket is kipécézte magának. „Európa közepén a jövőnk csak Európában – a liberalizmus –, a szabadság talaján képzelhető el.” Beszédét azzal zárta Mécs, hogy „fel kell ébreszteni a népünket, mert ez már tűrhetetlen”.
Ezt követően Zsolnay Júlia mondta el Heltai Jenő Szabadság című versét.
| ||
Jön Budaházy!
Az alternatív Nobel-díjas Vargha János, a Duna-kör alapítója nem fogta vissza magát, amikor lajstromba vette Orbán bűneit, egyebek mellett felidézvén egy korábbi hírhedt mondatát, ami arról szólt, hogy keresni kell valamit a liberális demokrácia helyett, mert ennek a „félázsiai népségnek” az nem lesz jó. Varga hevesen követelte, hogy „állítsuk meg Orbán Viktort”, mert nem tudhatjuk, honnan másolja majd a diktatúrát. Bár szerinte az lenne a „legjobb”, ha Ceaușescu lenne a minta, és Orbán gyorsan kiszámolná, hogy román elődje hány évvel élte túl stadionja felavatását.
A demonstráció programjában újabb szépirodalom következett, Láng Balázs mondta Fodor Ákos haikuját, az Ugyanonnan: Ugyanazt. De színre – pontosabban hídra – lépett Selmeczi Tibor humorista is, aki több-kevesebb sikerrel megpróbálta a politikai kabaré elemeit felhasználva megnevettetni a jelenlevőket, miközben kritikáját is megfogalmazta a tehetetlen baloldallal szemben. Szerinte „az ő forgatókönyvüket játsszuk”, egy durva, de érzékletes példával pedig rövidre is zárta mondandóját: „ha ma kellene sorba állni a Duna-parton, nem kellene megvárni a lövéseket, mert egymást lökdösnénk…”
| ||
A beszédeket Fodor Tamás zárta, aki „egy nagy magyar költő” két újságcikkét és egy versét olvasta fel. Miközben Fodor Adyt olvasott a helyszíntől pár méterre négy árpádsávos zászlót lengető ellentüntető a már előbb a Vértanúk terére érkező Budaházy Györggyel együtt kiabálással és fütyüléssel igyekezett hozzátenni a magáét a demokratikus hangulathoz. Nyilván nem tetszettek nekik Fodor Ady-szavai. Ám némi szolidnak mondható konfrontáció után Budaházy távozott, a demonstráció pedig lassan véget ért. A Nagy Imre szobortól a tömeg átvonult a Demokrácia terére – a parlament azon oldalára, ahol majd egyszer Zala György lovas szobra áll a nyergében gróf Andrássy Gyulával –, s mécseseket gyújtottak (megelőlegezve a diktatúra temetését).
Kóda
Egy kis csoportnyi civil kiáll nap mint nap, látszólag eredménytelenül. De jönnek holnap is – biztosan. Miért nincsenek többen? Miért csinálják? Meddig bírják? S ha ők feladják? Ha ez a néhány száz, jobb napokon néhány ezer civil belefárad, mi lesz itt?
