Háromszor annyi diákhitelt vettek fel 2020-ban, mint egy évvel korábban

  • narancs.hu
  • 2021. április 6.

Belpol

A járvány miatt beszűkültek a munkavállalási lehetőségek.

Rekordévet zárt a Diákhitel Központ: az egy évvel korábbinál több mint háromszor több, 42 ezer szerződést kötött a társaság, és tavaly fordult elő először, hogy a harmincmilliárd forintot is meghaladta a folyósított hitelek összege – írja a Világgazdaság.

A tavaly kötött új szerződések több mint kétharmadát a 2020. május 1-jétől elérhető szabad felhasználású, kamatmentes Diákhitel Plusz tette ki. A lehetőséggel élők 98 százaléka a maximális, félmillió forintos hitelt vette fel a maximális, ötéves törlesztési idő mellett – tájékoztatta a lapot Magyar Péter vezérigazgató.

Hozzásegített a rekordmértékű kihelyezéshez, hogy 2020 augusztusától a kormány döntése szerint a korábbi 70 ezer forintról 150 ezer forintra emelkedett a szabad felhasználású Diákhitel 1 havi maximálisan igényelhető nagysága.

A vezérigazgató szerint a koronavírus-járvány okozta munkaerőpiaci nehézségeknek – a tanulás mellett beszűkült munkavállalási lehetőségeknek – is szerepük volt abban, hogy a korábbi évekhez képest lényegesen magasabb arányban, 80 százalékban igényelték a maximális hitelt az egyetemi, főiskolai hallgatók.

Magyar Péter az idei évre újabb csúcsot vár a kihelyezésekben a szak- és felnőttképzési hitelek bevezetése nyomán.

(MTI)

Figyelmébe ajánljuk

Orbán-Magyar: Kötcsén indult be a kampány

A kötcsei piknik sokszereplős lett az idén: a Fidesz mellett a Tisza is szervezett eseményt. De vajon melyikük volt a meggyőzőbb: a Balatonőszöd vége táblától gyalogló Magyar Péter vagy a különgéppel repkedő, oroszlános képet mutogató Orbán Viktor?

Amit csak ők tudnak

A nu metalon felnőtt generáció, azaz a mai negyvenesek visszavonhatatlanul az öregedés jelének tekinthetik, hogy kedvenc irányzatuk esetében az újat jelölő „nu” annyira indokolatlan, hogy a legfontosabb zenekarok – már amelyik még aktív – mind elmúltak 30 évesek.

Hová futnál?

  • - ts -

Az Ezüst csillag egy amerikai katonai kitüntetés, afféle vitézségi érem, nagy csaták nagy hőseinek adják, 1932 óta.

Cserbenhagyás

  • - ts -

A moziból nézve az Egyesült Államok tényleg a világ csendőre: minden korban megvannak a háborús veteránjai. De nem bánik szépen velük.