A hét második felétől jelentősen megváltozhat az életünk

  • narancs.hu
  • 2021. április 5.

Belpol

Ha elérjük a 2,5 millió beoltottat, indul a fokozatos nyitás. De mit is jelent ez pontosan?

A mai adatok szerint eddig az oltást eddig 2 362 839 ember kapta meg Magyarországon, közülük 913 012-en már a második adagot is. Ami pedig az időseket illeti, a regisztrált 65 év felettiek 83 százaléka kapta meg az oltást. Ez azért fontos, mert a kormány újabban a beoltottak számához köti a járványügyi korlátozások feloldását. A márciusi végi kormányrendelet értelmében 2,5 millió beoltott elérése után számos korlátozó intézkedés változni fog, a jelenlegi számok alapján pedig az látszik, hogy ezt a határt a hét második felében érhetjük el – ha hasonló ütemben halad az oltás az elkövetkezendő napokban, mint eddig. 

A Portfolio számításai szerint előbb is elérheti Magyarország a 2,5 millió beoltottat. Most úgy tűnik, április 7-8. környékén érhető el ez a szint. Ezt említette vasárnap a miniszterelnök, amikor azt mondta, hogy húsvét után 1-2 nappal jöhet el ez a pillanat.

A 2,5 millió beoltotthoz kötött nyitással azonban több szakember sem ért egyet. „Orbán nem járványszakértő. De tudja, mit beszél. Nagy bajban lehet. Tegnap nem csak csúsztatott, szánt szándékkal hazudott. Azt állította, hogy most már nem a korlátozások állítják meg a tömeges fertőzést. Csak az oltás. Ez egyszerűen hazugság. 2 millió beoltott van, közülük legfeljebb 1 millió immunis. Ezért még semmi más nem állítja meg a vírust, csak a zárás. Ő mégis lazítani akar április közepén. 2,5 millió beoltottnál. Ez egy elmeháborodott ember kétségbeesett kapkodása. A 4. hullám biztos receptje” – állítja például Lantos Gabriella egészségügyi menedzser, a Pálinkás József-féle Új Világ Néppárt politikusa. Ferenci Tamás biostatisztikust, a Járványmatematikai Modellező és Epidemiológiai Munkacsoport tagja pedig egyenesen úgy nyilatkozott lapunknak, hogy ha az idősek átoltása után feloldjuk a korlátozásokat, azzal elszabadítjuk a járványt. 

De lássuk, hogy milyen változásokra számíthatunk, ha a kormány tényleg nyitni kezd néhány nap múlva.

Kitolódik az éjszakai kijárási tilalom időtartama, este 8 és reggel 5 helyett, este 10 és reggel 5 között lesz tilos elhagyni a lakhelyet.

Változás lesz az üzletek nyitvatartásában is: este fél tízkor zárnak majd a boltok a jelenlegi hét óra helyett.

Kinyithatnak a jelenleg kötelezően zárva tartott üzletek, például a ruhaboltok, bútorboltok és a plázában lévő üzletek is. Új elem, hogy az üzletekben ezentúl 10 négyzetméterenként csak 1 vásárló tartózkodhat bent.

Újra nyithatnak a szolgáltatások is, mint például a fodrászatok.

Fontos, hogy a vendéglátóhelyek továbbra sem nyithatnak ki hagyományos módon, csak elvitelre dolgozhatnak, még a teraszok sem nyithatnak meg.

 

Figyelmébe ajánljuk

Vérző papírhold

  • - ts -

A rendszeresen visszatérő témák veszélyesek: mindig felül kell ütni a tárgyban megfogalmazott utolsó állítást. Az ilyesmi pedig egy filmzsánerbe szorítva a lehetőségek folyamatos korlátozását hozza magával.

Szűznemzés

Jobb pillanatban nem is érkezhetett volna Guillermo del Toro új Frankenstein-adaptációja. Egy istent játszó ifjú titán gondolkodó, tanítható húsgépet alkot – mesterséges intelligenciát, ha úgy tetszik.

Bárhol, kivéve nálunk

Hajléktalan botladozik végig a városon: kukákban turkál; ott vizel, ahol nem szabad (mert a mai, modern városokban szabad még valahol, pláne ingyen?); már azzal is borzolja a kedélyeket, hogy egyáltalán van.

Brahms mint gravitáció

A kamarazenélés közben a játékosok igazán közel kerülnek egymáshoz zeneileg és emberileg is. Az alkalmazkodás, kezdeményezés és követés alapvető emberi kapcsolatokat modellez. Az idei Kamara.hu Fesztivál fókuszában Pablo Casals alakja állt.

Scooter inda Művhaus

„H-P.-t, Ferrist és Ricket, a három technoistent két sarkadi vállalkozó szellemű vállalkozó, Rácz István és Drimba Péter mikrobusszal és személyautóval hozza Sarkadra május 25-én. Ezen persze most mindenki elhűl, mert a hármuk alkotta Scooter együttes mégiscsak az európai toplista élvonalát jelenti. Hogy kerülnének éppen Magyarországra, ezen belül Sarkadra!?” – írta a Békés Megyei Népújság 1995-ben arról a buliról, amelyet legendaként emlegetnek az alig kilencezer fős határ menti kisvárosban.

Who the Fuck Is SpongyaBob?

Bizonyára nem véletlen, hogy az utóbbi években sorra születnek a legfiatalabb felnőtteket, a Z generációt a maga összetettségében megmutató színházi előadások. Elgondolkodtató, hogy ezeket rendre az eggyel idősebb nemzedék (szintén nagyon fiatal) alkotói hozzák létre.

Aki én vagyok

Az amerikai dokumentarista fotográfia egyik legfontosabb alakjának munkáiból először láthatunk önálló kiállítást Magyarországon. A tárlat érzékenyen és empatikusan mutat fel női sorsokat, leginkább a társadalom peremére szorult közösségek tagjainak életén keresztül. A téma végigkísérte Mark egész életművét, miközben ő maga sem nevezte magát feminista alkotónak. A művek befogadása nem könnyű élmény.

A Mi Hazánk és a birodalom

A Fidesz főleg az orosz kapcsolat gazdasági előnyeit hangsúlyozza, Toroczkai László szélsőjobboldali pártja viszont az ideo­lógia terjesztésében vállal nagy szerepet. A párt­elnök nemrég Szocsiban találkozott Dmitrij Medvegyevvel, de egyébként is régóta jól érzi magát oroszok közt.

Cserealap

Szabad jelzést adhat a XII. kerületi önkormányzat Schmidt Máriáék érdekeltségének a Városmajor melletti nagyarányú lakásépítési projektre. Cserébe a vállalat beszállna a nyilas terror áldozatai előtt tisztelgő, régóta tervezett emlékmű finanszírozásába.