Olcsó rokonok – Az FKF sajátos pályázata

Belpol

Ügyfél-elégedettségi kutatást végez a Fővárosi Közterület-fenntartó Zrt. számára a debreceni Perfect Shopping Kft. A 6 milliós megbízást elnyert cég alapítójának testvére az FKF gazdasági igazgatója. A társaság ma is a család érdekeltségében van.

A Fővárosi Közterület-fenntartó (FKF) Zrt. 2013 februárjában írta ki „ügyfél-elégedettségi kutatás, szolgáltatásfejlesztéssel kapcsolatos kutatások, hatékonyságvizsgálat” című pályázatát. Mivel a szolgáltatás értékhatára nem haladta meg a 6 millió forintot, a legalkalmasabb pályázót nem kellett közbeszerzéssel kiválasztani – az FKF mégis ezt tette.

A tender nyertese a 2010. februárban alakult Perfect Shopping (PS) Kft. lett, amellyel még áprilisban szerződést kötöttek. Az Opten céginformáció szerint a PS fő tevékenysége a fodrászat és szépségápolás, továbbá az üzletviteli és egyéb tanácsadás. Jelenleg is futó álláshirdetéseiben a mystery shopping területén jártas piackutató cégként nevesíti magát. Honlapján fő tevékenységeként a próbavásárlást jelöli meg, ehhez keres próbavásárlókat. „Annak ellenére, hogy többféle szolgáltatást nyújtunk, a piackutatás területén belül kifejezetten erre szakosodtunk, így technológiánk kidolgozásának, fejlesztésének középpontjában a tesztvásárlások reprezentatív mérésének tökéletesítése áll.” Próbavásárlási szolgáltatásait a PS bankoknak, gyorsan forgó fogyasztási cikkekkel, kereskedelemmel és gyártással foglalkozó cégeknek, gyógyszergyáraknak, éttermeknek ajánlja. A közszolgáltatást nyújtó szektort, köztük a hulladékszállítást nem említik a felsorolásban.

A cég alapítói a debreceni lakhelyű Vida Sándor és Vida Károly. Vida Sándor testvére, Vida István 2011. novembertől az FKF Zrt. gazdasági igazgatója. Vida Sándor 2011 novemberében kilépett a Perfect Shopping Kft. tulajdonosi köréből, a cég azonban továbbra is a Vida család érdekeltségében van. Vida István 2011. januárban még szintén debreceni lakhellyel rendelkezett, ekkor került a Fővárosi Vízművek Zrt. igazgatóságába – e tisztétől azóta se vált meg.

Az FKF tulajdonosa 2011-től a Budapesti Városüzemeltetési Központ (BVK) Holding Zrt., amelytől azt szerettük volna megtudni, nem tartják-e a fentebb vázolt helyzetet összeférhetetlenségi problémának. A következő választ kaptuk: „A közbeszerzés értékelési szempontja a legalacsonyabb összegű ellenszolgáltatás volt, vagyis a legalacsonyabb ár alapján került kiválasztásra a győztes Perfect Shopping Kft. Az eljárás során nem készült mintafeladat, szubjektív elem nem szerepelt az értékelési szempontok között, az ajánlattevő árajánlata volt a meghatározó.”

A részletekről azt közölték, hogy az FKF és a főváros között érvényben lévő közszolgáltatási keretszerződés szerint az FKF évente egy alkalommal köteles felmérni, hogy ügyfelei milyen mértékben elégedettek a szolgáltatásaival. A szerződés szerint a „felmérést piackutató intézmény útján, reprezentatív mintán kell elvégezni, amit a szolgáltató köteles elkészülte után az önkormányzatnak átadni”.

A Perfect Shoppingnak a maga alacsony árajánlatával sikerült maga mögé utasítania az NRC Marketingkutató és Tanácsadó Kft.-t és a piac egyik kiemelkedő szereplőjét, a GfK Hungária Kft.-t. A magyarnarancs.hu birtokába került szerződés melléklete szerint a PS a kvantitatív lakossági és vállalati kutatást nem a profilját meghatározó személyes megjelenéssel, hanem online végzi. Ezen kívül szerepel a szerződésükben 300 FKF-munkavállaló megkérdezése az elégedettségükről – a megkérdezés módját a szerződés nem tartalmazza. A személyes jelenléttel elvégzett kvantitatív kutatásokért kérnek a legtöbbet. A 2×6 db, 6-8 fő részvételével felvett fókuszcsoportos beszélgetést 3 millió forintért, míg a 10 társasházi közös képviselővel készülő mélyinterjúkat 110 ezer forintért végzik.

Önmagában a közeli hozzátartozói viszony nem teremt összeférhetetlenséget – mondta a magyarnarancs.hu által megkérdezett közbeszerzési szakértő. „Az ajánlatkérői oldalnak azonban mindent meg kell tenni a verseny tisztaságáért. Ezt minden esetben az adott tényállásra tekintettel kell vizsgálni. Ebben az esetben azt, hogy az igazgatósági tag kerülhetett-e olyan helyzetbe, hogy olyan információ birtokába jusson, melyet a többi ajánlattevő nem tudhatott. Ezt az ajánlatkérőnek kell igazolni: vizsgálta-e az összeférhetetlenséget, és ha igen, milyen intézkedéseket tett, tudott-e az adott körülményről” – közölte a neve elhallgatását kérő szakértő.

Figyelmébe ajánljuk

Vérző papírhold

  • - ts -

A rendszeresen visszatérő témák veszélyesek: mindig felül kell ütni a tárgyban megfogalmazott utolsó állítást. Az ilyesmi pedig egy filmzsánerbe szorítva a lehetőségek folyamatos korlátozását hozza magával.

Szűznemzés

Jobb pillanatban nem is érkezhetett volna Guillermo del Toro új Frankenstein-adaptációja. Egy istent játszó ifjú titán gondolkodó, tanítható húsgépet alkot – mesterséges intelligenciát, ha úgy tetszik.

Bárhol, kivéve nálunk

Hajléktalan botladozik végig a városon: kukákban turkál; ott vizel, ahol nem szabad (mert a mai, modern városokban szabad még valahol, pláne ingyen?); már azzal is borzolja a kedélyeket, hogy egyáltalán van.

Brahms mint gravitáció

A kamarazenélés közben a játékosok igazán közel kerülnek egymáshoz zeneileg és emberileg is. Az alkalmazkodás, kezdeményezés és követés alapvető emberi kapcsolatokat modellez. Az idei Kamara.hu Fesztivál fókuszában Pablo Casals alakja állt.

Scooter inda Művhaus

„H-P.-t, Ferrist és Ricket, a három technoistent két sarkadi vállalkozó szellemű vállalkozó, Rácz István és Drimba Péter mikrobusszal és személyautóval hozza Sarkadra május 25-én. Ezen persze most mindenki elhűl, mert a hármuk alkotta Scooter együttes mégiscsak az európai toplista élvonalát jelenti. Hogy kerülnének éppen Magyarországra, ezen belül Sarkadra!?” – írta a Békés Megyei Népújság 1995-ben arról a buliról, amelyet legendaként emlegetnek az alig kilencezer fős határ menti kisvárosban.

Who the Fuck Is SpongyaBob?

Bizonyára nem véletlen, hogy az utóbbi években sorra születnek a legfiatalabb felnőtteket, a Z generációt a maga összetettségében megmutató színházi előadások. Elgondolkodtató, hogy ezeket rendre az eggyel idősebb nemzedék (szintén nagyon fiatal) alkotói hozzák létre.

A Mi Hazánk és a birodalom

A Fidesz főleg az orosz kapcsolat gazdasági előnyeit hangsúlyozza, Toroczkai László szélsőjobboldali pártja viszont az ideo­lógia terjesztésében vállal nagy szerepet. A párt­elnök nemrég Szocsiban találkozott Dmitrij Medvegyevvel, de egyébként is régóta jól érzi magát oroszok közt.