Házkutatást tartott a Momentum székházában a NAV

  • narancs.hu
  • 2019. október 30.

Belpol

Valószínűleg az Állami Számvevőszék feljelentése miatt.

Szerda reggel kutatást, motozást és lefoglalást rendelt el a a Nemzeti Adó- és Vámhivatal Közép-magyarországi Bűnügyi Igazgatóságának Vizsgálati Osztálya a Momentum Múzeum körúti szákházában - közölte a párt.

A meglepetésszerű kiszállás költségvetési csalás bűntett elkövetésének gyanúja miatt folyamatban lévő büntetőügyben történt.

A pártnál azt gyanítják, hogy a nyomozást az Állami Számvevőszék korábbi feljelentése miatt rendelte el a NAV.

Az ÁSZ év elején felfüggesztette a Momentum állami támogatását, mivel a párt székhelyének megváltozása miatt nem tudta - vagy inkább nem akarta - ellenőrizni a 2018-as kampányuk elszámolását.

Elzárták a csapot

Abszurd eljárás végén vágta el állami támogatásától a Momentumot és a Párbeszédet az Állami Számvevőszék. Ha a pártok végül meg is kapják a pénzt, könnyen lehet, hogy csak az európai parlamenti és önkormányzati választások után. „A kormány kiterjedt tájékoztató kampánya többnyire megkülönböztethetetlen volt a Fidesz kampánytevékenységétől, ami utóbbinak egyértelmű versenyelőnyt jelentett a többi szereplővel szemben."

Februárra azonban mindent rendben találtak, folyósították az állami támogatást, és mint a Momentum megjegyezte, azóta sem az ÁSZ, sem a NAV nem kereste őket semmilyen problémával.

Figyelmébe ajánljuk

Buli a reggeli felfrissüléstől kifulladásig – így látják az idei Szigetet a Narancs fotósai

  • narancs.hu

Meglepő fesztiválszettek, fényes nappal is csapató bulizók, rengeteg por, a koncerten épp elénk beálló ismeretlen, neonfényekkel kivilágított ösvények, napközbeni workshopok, esti koncertek, hajnalig tartó bulik és sakk a WC-ben – a Sziget az idén is pont ugyanolyan őrült, mint a korábbi években. Mutatjuk a Narancs fotósainak legjobb képeit az idei fesztiválról! 

Pizsamapartizánok

Régen a film az életet utánozta (a vonat érkezett, a munkások a gyárból meg távoztak, csak hogy a klasszikusoknál maradjunk), ma már fordítva van: úgy akarunk viselkedni, mint kedvenc filmjeink szereplői, rájuk akarunk hasonlítani, azt akarjuk átélni, amit ők.