Heller Ágnes: Ezt a szobrot bizony le fogjuk bontani!

  • Bárdos Deák Ágnes
  • 2014. május 7.

Belpol

Az Eleven emlékmű ellenállóinak legújabb, permanensnek szánt akciója mától az élőlánc, melyet a rendőrök sorfala köré kanyarítunk saját magunkból. Bárdos Deák Ágnes élménybeszámolójában Morvai Krisztina és Schiffer András is feltűnik.

„Utálok szobrot bontani, és nem fogok utcákat keresztelni se, de ezt a szobrot bizony le fogjuk bontani!” – mondja Heller, aki szerint Orbán Viktor saját teljhatalmának, azaz saját magának állít szobrot a Szabadság téren. A filozófus szerint azzal is szembe kell néznünk, hogyan jutottunk 2014 -re az ország megosztottságáig, a nacionalista, rasszista, antiszemita „eszmék” parlamenti szintű rehabilitálásáig, a nácizmus hatalmi érdekekből történő újrahasznosításáig. Heller az orbáni hazugsággyárral ellentétben nem a balsorsot és nem is a komcsikat hibáztatta, hanem az 1945-ben, majd 1989-ben elnyert szabadságunkkal való élni nem tudásunkra, a történelmi lehetőség elszalasztására fókuszált. A szabadság intézményei, mint mondta, létrejöttek, ám mi nem telítettük meg őket a szabadság szellemével a rendszerváltás óta eltelt majd negyedszázad óta.

false

 

Fotó: Zelki János

Nyitva maradtak  kérdések, volt, amelyik csak motoszkált, volt, amelyik égetett. Például: hol vannak a fiatalok a demonstrálók sorából?! Miért Bródy János zenéjére élőláncolunk? Megy az sms a szervezők egyikének, és arra a válasz egy szmájli kíséretében: hozzatok cd-t! Amit akartok. Tényleg, akarunk egyáltalán – és mit, fiatalok?!

false

 

Fotó: Németh Dániel

A Kossuth térre is kinézek, a szónok felől érdeklődöm a mellettem álló napszemüveges nőtől, aki kicsit tanárnénisen válaszol: Gaudi-Nagy Tamás parlamenti képviselő. Pedig az illető már nem az, mondhattam volna, ha nem hökkenek meg. Aki válaszolt: Morvai Krisztina. Nekem hazudik vagy magának? Odébb megy, megfáradt tagjait pihentetni egy kempingszékre ereszkedik le, tapsikol, mosolyog, a körme vörös, amúgy sminktelen. Telefonál és örül. Talán annak, hogy Gaudi-Nagy Orbánt hazaárulózza épp. Alig ötvenen lehetnek. Magyarország nem eladó, hirdeti a molinójuk egyike – csak a magyar oligarcháknak, gondolom, és mondom is Schiffer Andrásnak, aki épp akkor jön ki a Parlamentből. Gaudi-Nagy megtapsoltatja, megéljenezteti: ő nem hazaáruló, a földtörvény kapcsán kedvükre szavazott. Kérdezi Schiffer, kinek filmezek, mondom: magamnak, és hogy megyek is. Hová? Hát az emlékműhöz. A fejét csóválja lemondó mosollyal.

A Szabadság térre érve egy rég nem látott ismerősbe futok, beszélgetéssel vezetjük le a feszkót. Háromgyerekes anyuka, többszörös nagymama lévén lazán körbekérdezi az akár az unokáim is lehetnének korú rendőrfiúkat és -lányokat, hogy kire szavaztak. Fura fejek, válaszolnak is. Aki válaszol, az mind a Jobbikra.

Figyelmébe ajánljuk

Vörösben

Bohumil Hrabal novelláit Balassa Eszter, a társulattal sokat dolgozó dramaturg az Európa Kiadónál nemrégiben újra megjelent Véres történetek és legendák című gyűjteményes kötet alapján dolgozta át. Vörös a zokni, a nyakkendő, de még a hajszalag is – véres drámára jöttünk –, mégsem sorolható a horror műfajába Soós Attila rendezése. Fekete humorban gazdag sztorik elevenednek meg, groteszk stílusban feltárva a kisemberek mindennapos küzdelmeit.

Magánügyek, közügyek

A félhomályos színpadon egy női alak ül az íróasztalnál, mögötte vörös fényben füst gomolyog. Létezik egy színházi mondás: ahol egy előadásban füstgép vagy stroboszkóp jelenik meg, ott véget ér a minőség. Ám ez az előadás egy holokauszthoz kapcsolódó történetet mond el, a felszálló füstnek így óhatatlanul pluszjelentése is van.

Szintén zenész

  • - turcsányi -

Nyilván nincs új a nap alatt, mindenesetre a síkhülye gyerekrabló történetét láttuk már kétszer, s éppenséggel olvashattuk is volna, ha Evan Hunter (a számos álnéven alkotó Salvatore Albert Lombinót Ed McBainként ismerjük jobban) 1959-ben publikált regénye megjelenik magyarul, de nem jelent meg, noha a szerző távolról sem alulreprezentált alakja a magyar könyvkiadásnak, beleértve a komcsit is).

Patchwork művészportrékból

A Fuga leghátsó, ámde igen nagy méretű termében látható a művész 2012 óta futó sorozatának (Ember Embernek Embere) majdnem teljes összegzése. A magángyűjtőktől is visszakölcsönzött alkotásokkal együtt a kiállításon 34 mű szerepel – sajátos, „bogis” művészportrék a nemzetközi művészszcéna volt és jelenlegi nagyjairól. S bár G. Horváth mindenekelőtt festő, a művészi Pantheonjában szerepet kapnak szobrászok, fotósok, konceptuális alkotók és performerek is.