Hét településen rendeznek időközi önkormányzati választást vasárnap

  • narancs.hu
  • 2020. szeptember 6.

Belpol

A szavazatszámláló bizottságok arra kérik a választópolgárokat, hogy viseljenek maszkot.

Hét településen rendeznek vasárnap időközi önkormányzati választást, a választások között több olyan is van, amelyet a veszélyhelyzet miatt nem tudtak megtartani az eredetileg kiírt tavaszi időpontban.

  • A Csongrád-Csanád megyei Kiszomboron a települést tizennyolc éve irányító Szegvári Ernőné (független) év eleji lemondása miatt lesz időközi polgármester-választás. A polgármesteri posztért három független jelölt indul, a községben mintegy 3200-an voksolhatnak.
  • A Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Vaján azért lesz időközi polgármester-választás, mert májusban elhunyt a várost addig vezető Tisza Sándor (független). A tisztségért öt független jelölt indul, a választói névjegyzékben mintegy 2700-an szerepelnek.
  • A Békés megyei Zsadányban azért lesz időközi polgármester-választás, mert a tavaly októberben megválasztott Marton Sándor Roland (független) februárban lemondott tisztségéről. Az időközi választáson négyen indulnak: hárman függetlenként, egy jelölt pedig a Fidesz-KDNP színeiben. A névjegyzékben 1120-an szerepelnek. Az időközi választás eredetileg április 26-án lett volna, ugyanezekkel a jelöltekkel.
  • A Zala megyei Dobriban a korábbi, 2006 óta hivatalban lévő polgármester személyes indokokra hivatkozva tavaly év végi hatállyal mondott le a posztjáról. Márciusban lett volna az időközi voksolás, de jelöltek hiányában az a választás elmaradt. A mostani voksoláson három független jelölt közül választhatnak a helyiek, a voksoláson 136-an szavazhatnak.
  • A Győr-Moson-Sopron megyei Gyalókán azért lesz időközi polgármester-választás, mert a tavaly októberben megválasztott Kincse Attila (független) polgármester lemondott posztjáról. A polgármesteri tisztségért egy független jelölt indul, a választói névjegyzékben 65-en szerepelnek.
  • Nógrád megye székhelyén, Salgótarjánban a 3-as számú egyéni választókerületben önkormányzati képviselőt választanak. Az időközi választást azért kellett kiírni, mert a korábbi képviselő, Turcsány László (Fidesz-KDNP) januárban személyes okokra hivatkozva lemondott, majd kilépett a Fideszből. A vasárnapi voksoláson négyen indulnak: ketten függetlenként, egy jelölt a Magyar Munkáspárt és egy a Salgótarján, Szeretem! Egyesület-DK-Jobbik-LMP-MSZP-Párbeszéd-Tarjáni Városlakó Egyesület színeiben. A választói névjegyzékben több mint 2700-an szerepelnek.
  • A Komárom-Esztergom megyei Dunaszentmiklóson két önkormányzati képviselőt választanak, ugyanis februárban megváltozott munkahelyi körülmények miatt két képviselő lemondott, így a testület a működéshez szükséges létszám alá csökkent. A két képviselői helyért egy-egy jelölt indul, mindketten függetlenek, a településen 407 választópolgár adhatja le szavazatát az egyéni listás jelöltekre.

A helyi választási irodák a koronavírus-fertőzés terjedésének megakadályozása érdekében a szavazóhelyiségekben kézfertőtlenítőt helyeznek el, amelyet a választópolgárok a szavazóhelyiségbe érkezéskor és távozáskor is használhatnak. A szavazatszámláló bizottságok tagjai maszkot viselnek, és erre kérik a választópolgárokat is. Kérik azt is, hogy esetleges sorbanállás esetén tartsanak legalább 1,5 méter távolságot a többi várakozótól, valamint vigyenek magukkal tollat a voksoláshoz. A betegek, a mozgásukban korlátozottak – mint minden választásnál – most is mozgóurnát kérhetnek legkésőbb a szavazás napján 12 óráig a szavazatszámláló bizottságtól. (MTI)

Figyelmébe ajánljuk

Jön a bolond!

  • - turcsányi -

William McKinley-vel jól elbánt Hollywood. Az Egyesült Államok 25. elnöke mind ez idáig az egyetlen, aki merénylet áldozataként négy elhunyt potus közül nem kapott játékfilmet, de még csak egy részletet, epizódot sem.

Út a féktelenbe

Már a Lumière testvérek egyik első filmfelvételén, 1895-ben is egy érkező vonat látványa rémisztette halálra a párizsi közönséget.

Cica az istállóban

„Attól, hogy egy kóbor macska a Spanyol Lovasiskola istállójában szüli meg a kiscicáit, még nem lesznek lipicaiak” – imigyen szólt egy névtelen kommentelő a film rendezőjének honosítási ügyét olvasva.

A hegyek hangja

„Ez a zene nem arra való, hogy hallgassuk, hanem arra, hogy táncoljunk rá” – magyarázza a film – eredeti címén, a Sirāt – egyik szereplője a sivatagi rave-partyban eltűnt lánya után kutató Luisnak (Sergi López) a film magját alkotó technozene értelmét. Az apa fiával, Estebannal (Bruno Núñez Arjona) és kutyájukkal, Pipával érkezik a marokkói sivatag közepén rendezett illegális rave-fesztiválra, hogy elszántan, de teljesen felkészületlenül előkerítse Mart.

A jóság hímpora

Krasznahorkai László első poszt-Nobel-regénye játékos, bonyolult, színpompás mű. Főszereplője egy múzeumi lepketudós, entomológus (azaz a rovartan szakértője), akit váratlanul egy bonyolult elméleti problémával keres meg a munkájában elakadt író, bizonyos Krasznahorkai László, aki kísértetiesen emlékeztet a nyilvános fellépésekből és megnyilatkozásokból ismert Krasznahorkai Lászlóra.

Főszerepben az Első sírásó

A november 6-án zárult igazgatói pályázaton Lipics Zsoltot hirdették ki győztesnek Darabont Mikold ellenében, azonban nagyon sok ellentmondás és fordulat jellemezte az elmúlt időszakot. A régi-új igazgató mellett csupán a NER-es lapokban folytatott sikerpropagandája szólt, pályázata egy realista, szakmaiságra építő programmal ütközött meg.

Őrült rendszer, de van benne pénz

  • Szekeres István

Amikor a tavalyi párizsi olimpián a tekvandós Márton Viviana megszerezte a hatodik – igaz, spanyol import – aranyérmünket, Orbán Viktor (noha eredetileg nyolcat várt) SMS-t küldött Schmidt Ádám sportállamtitkárnak: „Maradhat.” A kincstári humor mögül is elővillant a tény, hogy a sportélet is a miniszterelnök kezében van.