Horn György: „Hiányoznak a protokollok és a feltételek az intézményi szintű problémák megoldására”

Belpol

A járvány kiélezte az oktatási rendszer problémáit, de a rendkívüli helyzet és a digitális oktatás lehetőséget is adhatna az újragondolására. Az igazi megoldás persze az iskolai autonómia növelése lenne, ehhez képest a rendszer centralizált, és a központ az ideológiai nevelésre koncentrál. Az Alternatív Közgazdasági Gimnázium pedagógiai vezetőjével beszélgettünk.

Magyar Narancs: A járványhelyzet miatt rendkívüli tanév kezdődött, a kormány későn tette közzé az amúgy is hiányos ajánlásait, az iskoláknak helyi járványügyi szabályzatokat kell kidolgozni, ráadásul több szakmabeli arra számít, hogy heteken-hónapokon belül újra lezárhatják az iskolákat. A bizonytalanság, illetve a több hónapos kényszerszünet hogyan érinti a diákokat? Átalakíthatja viszonyukat az iskolához?

Horn György: A nyáron hosszú vita után részletesen kidolgoztuk az évindítás teendőit, feltételeit, és értékeltük a tavasz tapasztalatait. Azt hiszem, hogy a tizenévesek nem érzékelik a vírus következményeit, többségük nem veszi komolyan, még influenzának sem tekinti, miközben úgy tűnik, a második hullámban a fiatalok az első számú terjesztők. A Covidtól való félelem alig jelenik meg a gyerekek között. Márciusban és áprilisban ez másképp volt, akkor sokkal komolyabban vették a karantént, a távolságtartást. Be is következett, amitől tartottunk, évindításkor egy hét alatt már két kisiskolában merült fel a közvetett Covid-érintettség. Nálunk, az Alternatív Közgazdasági Gimnáziumban (AKG) ugyanis már elindult a tanév. Egy-egy kisiskolában 50 tanuló és 4–6 tanár „lakik”, önálló lakásuk van a házban – ott nem kell maszkot viselni, de ha az épületben mozognak a gyerekek, akkor igen. Ha egy kisiskolában koronavírus-gyanú merül fel, karanténba kell menniük, és áttérünk az online oktatásra, de az nem érinti a gimnázium többi diákját. Az általános iskolai épület több bejáratát is megnyitottuk, hogy kisebb legyen a tumultus reggel.

Nekem úgy tűnik, ezzel a kérdéssel a kormány nem tud érdemben foglalkozni, hiányoznak a pontos protokollok és a feltételek az intézményi szintű problémák megoldására. Azt mondták, oldják meg az iskolák. Itt látszik igazán, hogy mennyire nem működik a centralizáció. Minden elemét megpróbálták meghatározni az oktatásnak, és az első igazi kihívásnál kihátráltak. A politika az elmúlt években maga alá gyűrte a társadalom alrendszereit, így az oktatást is, a szakmai döntések helyett a politikai szempontok dominálnak – az állam mindent maga akar megoldani, de amikor baj van, akkor menekül a felelősség elől. Szerintem, ha már ebben a kérdésben autonómiát kaptak az iskolák, éljenek vele, ne várják felülről a direktívát. Az iskolák persze tartanak attól, hogy megjelenik náluk a vírus, a vezetők félnek, hogy ők kerülnek be felelősként a sajtóba, ezért több helyen kötelezővé tennék a maszkviselést, ami 6–10 éves gyerekeknél abszurd baromság. Teljesen téves az az elképzelés, hogy a gyerekek majd egymástól távol üldögélnek és szünetben szép sorban sétálnak, mint egy börtönben – ez még a 19. századi tömegiskoláktól is távol áll. Úgy láttam egyébként, hogy a tavaszi elzártságot, kapcsolathiányt nagyon rosszul élték meg a gyerekek, többüknél depresszív tünetek jöttek elő. Úgy tűnik, az iskola szociális funkciója erőteljesebb, mint gondoltuk.

false

 

Fotó: Sióréti Gábor

MN: Milyen tapasztalatai vannak a digitális oktatással? Ez segíthet megtalálni az iskola új helyét a társadalomban?

HGY: Nem tudom pontosan, milyennek kellene lennie a jövő iskolájának. Sokszor elmondtam már, hogy az iskola alapvetően egy szörnyű hely – a polgári társadalom szétbombázta az emberi életet magánéletre, közéletre és munkahelyre. Beterelte a gyerekeket egy munkahelyre a kötelező tömegoktatással, és ezzel a gyerek szocializációjának jogát, lehetőségét elvette a családoktól. Kényszerré tette a társadalomba való beilleszkedés természetes állapotát, ami azt is jelenti, hogy nem tud jó iskola lenni, hanem csak igyekezhetünk elfogadhatóvá tenni. Úgy, mint a kórházat vagy a temetőt. A gyerek a 19. század végén került át a családtól a nagyközösség, vagyis az állam fennhatósága alá. Elképzelhető, hogy például a digitális oktatás gyorsítja ennek a modellnek az összeomlását és megújítását. A járvány idején az online oktatás nem járt az oktatási funkciók érdemi sérülésével, sőt néha kifejezetten hatékonynak bizonyult, gyorsabban tanulnak a gyerekek, amiben persze közrejátszhatott az is, hogy otthon mellettük ült a szülő, ami erős motiváció. Két-három hónap alatt nem romlott a tanulási eredményesség, az AKG-ban egy kicsit még jobbak is lettek az érettségi eredményei. Ami nálunk nem volt gond, de az oktatás egészén azért látszik, hogy a leszakadó társadalmi csoportok nem tudnak hozzájutni a szükséges eszközökhöz, és az otthoni körülmények sok esetben lehetetlenné teszik a koncentrációt, sőt magát a tanulást. Emiatt szegregáló, a társadalmi különbségeket felerősítő hatása is van a járványnak.

 

A teljes interjút elolvashatják a Magyar Narancs legfrissebb számában, vagy online, ha előfizetnek a lapra digitálisan!

Magyar Narancs

Kedves Olvasóink, köszönjük kérdésüket, a körülményekhez képest jól vagyunk, és reméljük, Önök is. Miközben hazánk a demokrácia érett, sőt túlérett szakaszába lép, dolgozunk. Cikkeket írunk otthon és nem otthon, laptopon, PC-n és vasalódeszkán, belföldön, külföldön és másutt, és igyekszünk okosnak és szépnek maradni. De mit hoz a jövő?

Figyelmébe ajánljuk

A saját határain túl

Justin Vernon egyszemélyes vállalkozásaként indult a Bon Iver, miután a zenész 2006-ban három hónapot töltött teljesen egyedül egy faházban, a világtól elzárva, egy nyugat-wisconsini faluban.

Az űr az úr

Az 1969-ben indult Hawkwind mindig a mainstream csatornák radarja alatt maradt, pedig hatása évtizedek óta megkérdőjelezhetetlen.

Pincebogarak lázadása

  • - turcsányi -

Jussi Adler-Olsen immár tíz kötetnél járó Q-ügyosztályi ciklusa a skandináv krimik népmesei vonulatába tartozik. Nem a skandináv krimik feltétlen sajátja az ilyesmi, minden szak­ágnak, műfajnak és alműfajnak van népmesei tagozata, amelyben az alsó kutyák egy csoportozata tengernyi szívás után a végére csak odasóz egy nagyot a hatalomnak, az efeletti boldogságtól remélvén boldogtalansága jobbra fordulását – hiába.

Luxusszivacsok

A Molnár Ani Galéria 2024-ben megnyitott új kiállítótere elsősorban hazai, fiatal, női alkotókra fókuszál, Benczúr viszont már a kilencvenes évek közepétől jelen van a művészeti szcénában, sőt már 1997-ben szerepelt a 2. Manifestán, illetve 1999-ben (más művészekkel) együtt a Velencei Biennálé magyar pavilonjában.

Égen, földön, vízen

Mesék a mesében: mitikus hősök, mágikus világ, megszemélyesített természet, a szó szoros értelmében varázslatos nyelv. A világ végén, tajtékos vizeken és ég alatt, regei időben mozognak a hősök, egy falu lakói.

Visszaszámlálás

A Ne csak nézd! című pályázatot a Free­szfe, az Örkény Színház, a Trafó és a Jurányi közösen hirdették meg abból a célból, hogy független alkotóknak adjanak lehetőséget új előadások létrehozására, a Freeszfére járó hallgatóknak pedig a megmutatkozásra. Tematikus megkötés nem volt, csak annyiban, hogy a társulatoknak társadalmilag fontos témákat kellett feldolgozniuk. A nyertesek közül a KV Társulat pályamunkáját az Örkény Színház fogadta be.

Mészáros Lőrinc egy történet

A Mészáros Lőrinc című történetnek az lenne a funkciója, hogy bizonyítsa, létezik frissen, ön­erejéből felemelkedett nemzeti tőkésosztály vagy legalább réteg, de ha még az sem, pár markáns nemzeti nagytőkés. Valamint bizonyítani, hogy Orbán Viktor nem foglalkozik pénzügyekkel.

„Mint a pókháló”

Diplomáját – az SZFE szétverése miatt – az Emergency Exit program keretein belül Ludwigsburgban kapta meg. Legutóbbi rendezése, a Katona József Színházban nemrég bemutatott 2031 a kultúra helyzetével és a hatalmi visszaélések természetével foglalkozik. Ehhez kapcsolódva toxikus maszkulinitásról, a #metoo hatásairól és az empátiadeficites helyzetekről beszélgettünk vele.

Nem a pénz számít

Mérföldkőhöz érkezett az Európai Unió az orosz energiahordozókhoz fűződő viszonya tekintetében: május elején az Európai Bizottság bejelentette, hogy legkésőbb 2027 végéig minden uniós tagállamnak le kell válnia az orosz olajról, földgázról és nukleáris fűtőanyagról. Ha ez megvalósul, az energiaellátás megszűnik politikai fegyverként működni az oroszok kezében. A kérdés az, hogy Magyar­ország és Szlovákia hajlandó lesz-e ebben együttműködni – az elmúlt években tanúsított magatartásuk ugyanis ennek éppen az ellenkezőjét sugallja.