Horn György: „Hiányoznak a protokollok és a feltételek az intézményi szintű problémák megoldására”

Belpol

A járvány kiélezte az oktatási rendszer problémáit, de a rendkívüli helyzet és a digitális oktatás lehetőséget is adhatna az újragondolására. Az igazi megoldás persze az iskolai autonómia növelése lenne, ehhez képest a rendszer centralizált, és a központ az ideológiai nevelésre koncentrál. Az Alternatív Közgazdasági Gimnázium pedagógiai vezetőjével beszélgettünk.

Magyar Narancs: A járványhelyzet miatt rendkívüli tanév kezdődött, a kormány későn tette közzé az amúgy is hiányos ajánlásait, az iskoláknak helyi járványügyi szabályzatokat kell kidolgozni, ráadásul több szakmabeli arra számít, hogy heteken-hónapokon belül újra lezárhatják az iskolákat. A bizonytalanság, illetve a több hónapos kényszerszünet hogyan érinti a diákokat? Átalakíthatja viszonyukat az iskolához?

Horn György: A nyáron hosszú vita után részletesen kidolgoztuk az évindítás teendőit, feltételeit, és értékeltük a tavasz tapasztalatait. Azt hiszem, hogy a tizenévesek nem érzékelik a vírus következményeit, többségük nem veszi komolyan, még influenzának sem tekinti, miközben úgy tűnik, a második hullámban a fiatalok az első számú terjesztők. A Covidtól való félelem alig jelenik meg a gyerekek között. Márciusban és áprilisban ez másképp volt, akkor sokkal komolyabban vették a karantént, a távolságtartást. Be is következett, amitől tartottunk, évindításkor egy hét alatt már két kisiskolában merült fel a közvetett Covid-érintettség. Nálunk, az Alternatív Közgazdasági Gimnáziumban (AKG) ugyanis már elindult a tanév. Egy-egy kisiskolában 50 tanuló és 4–6 tanár „lakik”, önálló lakásuk van a házban – ott nem kell maszkot viselni, de ha az épületben mozognak a gyerekek, akkor igen. Ha egy kisiskolában koronavírus-gyanú merül fel, karanténba kell menniük, és áttérünk az online oktatásra, de az nem érinti a gimnázium többi diákját. Az általános iskolai épület több bejáratát is megnyitottuk, hogy kisebb legyen a tumultus reggel.

Nekem úgy tűnik, ezzel a kérdéssel a kormány nem tud érdemben foglalkozni, hiányoznak a pontos protokollok és a feltételek az intézményi szintű problémák megoldására. Azt mondták, oldják meg az iskolák. Itt látszik igazán, hogy mennyire nem működik a centralizáció. Minden elemét megpróbálták meghatározni az oktatásnak, és az első igazi kihívásnál kihátráltak. A politika az elmúlt években maga alá gyűrte a társadalom alrendszereit, így az oktatást is, a szakmai döntések helyett a politikai szempontok dominálnak – az állam mindent maga akar megoldani, de amikor baj van, akkor menekül a felelősség elől. Szerintem, ha már ebben a kérdésben autonómiát kaptak az iskolák, éljenek vele, ne várják felülről a direktívát. Az iskolák persze tartanak attól, hogy megjelenik náluk a vírus, a vezetők félnek, hogy ők kerülnek be felelősként a sajtóba, ezért több helyen kötelezővé tennék a maszkviselést, ami 6–10 éves gyerekeknél abszurd baromság. Teljesen téves az az elképzelés, hogy a gyerekek majd egymástól távol üldögélnek és szünetben szép sorban sétálnak, mint egy börtönben – ez még a 19. századi tömegiskoláktól is távol áll. Úgy láttam egyébként, hogy a tavaszi elzártságot, kapcsolathiányt nagyon rosszul élték meg a gyerekek, többüknél depresszív tünetek jöttek elő. Úgy tűnik, az iskola szociális funkciója erőteljesebb, mint gondoltuk.

false

 

Fotó: Sióréti Gábor

MN: Milyen tapasztalatai vannak a digitális oktatással? Ez segíthet megtalálni az iskola új helyét a társadalomban?

HGY: Nem tudom pontosan, milyennek kellene lennie a jövő iskolájának. Sokszor elmondtam már, hogy az iskola alapvetően egy szörnyű hely – a polgári társadalom szétbombázta az emberi életet magánéletre, közéletre és munkahelyre. Beterelte a gyerekeket egy munkahelyre a kötelező tömegoktatással, és ezzel a gyerek szocializációjának jogát, lehetőségét elvette a családoktól. Kényszerré tette a társadalomba való beilleszkedés természetes állapotát, ami azt is jelenti, hogy nem tud jó iskola lenni, hanem csak igyekezhetünk elfogadhatóvá tenni. Úgy, mint a kórházat vagy a temetőt. A gyerek a 19. század végén került át a családtól a nagyközösség, vagyis az állam fennhatósága alá. Elképzelhető, hogy például a digitális oktatás gyorsítja ennek a modellnek az összeomlását és megújítását. A járvány idején az online oktatás nem járt az oktatási funkciók érdemi sérülésével, sőt néha kifejezetten hatékonynak bizonyult, gyorsabban tanulnak a gyerekek, amiben persze közrejátszhatott az is, hogy otthon mellettük ült a szülő, ami erős motiváció. Két-három hónap alatt nem romlott a tanulási eredményesség, az AKG-ban egy kicsit még jobbak is lettek az érettségi eredményei. Ami nálunk nem volt gond, de az oktatás egészén azért látszik, hogy a leszakadó társadalmi csoportok nem tudnak hozzájutni a szükséges eszközökhöz, és az otthoni körülmények sok esetben lehetetlenné teszik a koncentrációt, sőt magát a tanulást. Emiatt szegregáló, a társadalmi különbségeket felerősítő hatása is van a járványnak.

A teljes interjút elolvashatják a Magyar Narancs legfrissebb számában, vagy online, ha előfizetnek a lapra digitálisan!

Magyar Narancs

Kedves Olvasóink, köszönjük kérdésüket, a körülményekhez képest jól vagyunk, és reméljük, Önök is. Miközben hazánk a demokrácia érett, sőt túlérett szakaszába lép, dolgozunk. Cikkeket írunk otthon és nem otthon, laptopon, PC-n és vasalódeszkán, belföldön, külföldön és másutt, és igyekszünk okosnak és szépnek maradni. De mit hoz a jövő?

Neked ajánljuk