Hetekig nem volt melegvíz a tatabányai kórház pszichiátriáján

  • narancs.hu
  • 2024. november 18.

Belpol

A kórházi karbantartási és javítási munkákat is központosították, ezért tarthatott ennyi ideig a javítás. 

Heteken keresztül nem volt melegvíz a tatabányai megyei kórház (hivatalosan: Komárom-Esztergom Vármegyei Szent Borbála Kórház) pszichiátriai osztályán, ezért az ápolók literes vízforralókban melegített vízzel, lavórral fürdették a betegeket – írja a Válasz Online. 

Az osztályon 75 ágy van, az önmaguk ellátására kevésbé képesek a földszinten kapnak helyet, az első emeleten pedig azok, akik jobb állapotban vannak és képesek például egyedül tisztálkodni, lezuhanyozni – már ha van ehhez meleg víz.

Mint a lap rámutat, idén lépett életbe az az újabb központosítás, amelynek eredményeként a kórházak már nem maguk intézik, ha valami elromlik náluk. Ennek megfelelően a lapot az egészségügyért felelős Belügyminisztériumból előbb az Országos Kórházi Főigazgatósághoz (OKFŐ) irányította, amely viszont azt közölte, hogy a műszaki üzemeltetési kérdések megválaszolásában "sem az OKFŐ, sem a kórház nem illetékes", hanem a Pénzügyminisztérium háttérintézményeként működő Közbeszerzési és Ellátási Főigazgatóság (KEF), amely idén januártól országosan felel a belügyhöz tartozó egészségügy kórházainak műszaki üzemeltetéséért, karbantartásáért is. 

Korábban a kórházak maguk szóltak az alkalmazásukban álló, helyi műszaknak, hogy gond van, amely megjavította, ami elromlott, aztán az egészségbiztosító (NEAK) megtérítette a költségeket. Most ezzel szemben a KEF rendszerében kell jelezni a problémát egy országos központnak, amelyhez havonta húszezer bejelentés is érkezik. A lap nem kapott választ arra a kérdésére, hogy mi alapján rangsorolják a beérkező problémákat. 

A javítási munkákat ráadásul nem a KEF állománya végzi, hanem egy NER-közeli cég, a B+N Referencia Zrt. Ez a Kis-Szölgyémi Ferenc tulajdonában álló vállalat gondnoki, karbantartási és takarítási munkákat vállal, ezért a „NER kedvenc takarítócégeként” híresült el, tulajdonosa Mészáros Lőrinc és Szíjj László után a legtöbb közbeszerzést zsebelte be az elmúlt években, idén márciusban például pár napon belül a MÁV és a KEF tenderén összesen 106 milliárd forint értékben nyert. A cég árbevétele 2020-ra ugrott meg nagyon, a Transparency International összesítése szerint 2019 és 2021 között több mint 532 milliárd forint értékben nyert el megbízásokat. A B+N 2021-ben volt a csúcson 127,5 milliárdnyi árbevétellel és több mint 19 milliárdos adózott eredménnyel, ez mostanra némileg csökkent: tavaly 111,9 milliárdos árbevételre és 8,58 milliárdos nyereségre, amelyből Kis-Szölgyémi 2,35 milliárd forintnyi osztalékot vett ki.

A B+N a Válasz Online megkeresésére azt közölte, hogy a tatabányai kórházból október 30-án érkezett bejelentés a KEF-hez arról, hogy két épületben és a nővérszállón a melegvíz-ellátás akadozik. A KEF a protokollnak megfelelően értesítette a cég munkatársait, akik kivizsgálták a problémát és gépészeti hibát állapítottak meg. "A hiba elhárításához szükséges alkatrészek beszerzését és a munkálatokat megkezdték, november 8-ra a melegvíz-szolgáltatás helyreállt" – közölték, bár a melegvíz-szolgáltatás valójában október 17-én már akadozni kezdett. A lap szerint az online bejelentő rendszerekben kavarodhatott el valami, ezért csúszhatott két hetet már a hibabejelentés időpontja is. 

A kórház azt közölte, hogy ők haladéktalanul jelezték a problémát, és a KEF is azonnal felkérte a B+N-t a javításra. Azt is írták, egy olyan alkatrész cseréjére volt szükség, amely a hazai alkatrészszállítónál nem állt rendelkezésre, ezért végül egy helyettesítő alkatrészt építettek be, de így már lett melegvíz. 

Maradjanak velünk!


Ez a Narancs-cikk most véget ért – de még oly sok mindent ajánlunk Önnek! Oknyomozást, riportot, interjúkat, elemzést, okosságot – bizonyos valóságot arról, hogy nem, a nem veszett el, még ha komplett hivatalok és testületek meg súlyos tízmilliárdok dolgoznak is az eltüntetésen.

Tesszük a dolgunkat. Újságot írunk, hogy kiderítsük a tényeket. Legyen ebben a társunk, segítse a munkánkat, hogy mi is segíthessünk Önnek. Fizessen elő a Narancs digitális változatára!

Jó emberek írják jó embereknek!

Figyelmébe ajánljuk

Vérző papírhold

  • - ts -

A rendszeresen visszatérő témák veszélyesek: mindig felül kell ütni a tárgyban megfogalmazott utolsó állítást. Az ilyesmi pedig egy filmzsánerbe szorítva a lehetőségek folyamatos korlátozását hozza magával.

Szűznemzés

Jobb pillanatban nem is érkezhetett volna Guillermo del Toro új Frankenstein-adaptációja. Egy istent játszó ifjú titán gondolkodó, tanítható húsgépet alkot – mesterséges intelligenciát, ha úgy tetszik.

Bárhol, kivéve nálunk

Hajléktalan botladozik végig a városon: kukákban turkál; ott vizel, ahol nem szabad (mert a mai, modern városokban szabad még valahol, pláne ingyen?); már azzal is borzolja a kedélyeket, hogy egyáltalán van.

Brahms mint gravitáció

A kamarazenélés közben a játékosok igazán közel kerülnek egymáshoz zeneileg és emberileg is. Az alkalmazkodás, kezdeményezés és követés alapvető emberi kapcsolatokat modellez. Az idei Kamara.hu Fesztivál fókuszában Pablo Casals alakja állt.

Scooter inda Művhaus

„H-P.-t, Ferrist és Ricket, a három technoistent két sarkadi vállalkozó szellemű vállalkozó, Rácz István és Drimba Péter mikrobusszal és személyautóval hozza Sarkadra május 25-én. Ezen persze most mindenki elhűl, mert a hármuk alkotta Scooter együttes mégiscsak az európai toplista élvonalát jelenti. Hogy kerülnének éppen Magyarországra, ezen belül Sarkadra!?” – írta a Békés Megyei Népújság 1995-ben arról a buliról, amelyet legendaként emlegetnek az alig kilencezer fős határ menti kisvárosban.

Who the Fuck Is SpongyaBob?

Bizonyára nem véletlen, hogy az utóbbi években sorra születnek a legfiatalabb felnőtteket, a Z generációt a maga összetettségében megmutató színházi előadások. Elgondolkodtató, hogy ezeket rendre az eggyel idősebb nemzedék (szintén nagyon fiatal) alkotói hozzák létre.

A Mi Hazánk és a birodalom

A Fidesz főleg az orosz kapcsolat gazdasági előnyeit hangsúlyozza, Toroczkai László szélsőjobboldali pártja viszont az ideo­lógia terjesztésében vállal nagy szerepet. A párt­elnök nemrég Szocsiban találkozott Dmitrij Medvegyevvel, de egyébként is régóta jól érzi magát oroszok közt.