Hiller István: Magyarországon nincs igazi köztársaság

  • narancs.hu
  • 2020. május 2.

Belpol

Az MSZP alelnöke a rendszerváltás utáni első Országgyűlés 30 éves évfordulója alkalmából tartott beszédet.

Az "igazi köztársaság" hiányáról beszélt a parlament MSZP-s alelnöke szombaton Budapesten, Göncz Árpád volt köztársasági elnök szobránál abból az alkalomból, hogy 30 éve alakult meg a rendszerváltás utáni első Országgyűlés.

Magyarországon ma nincs igazi köztársaság, de "soha nem fogunk letenni arról, hogy egy új, szabad magyar köztársaságot kiáltsunk ki" – mondta Hiller István.
Felidézte, hogy 30 éve ezen napon választotta meg az új Országgyűlés Göncz Árpádot házelnöknek és egyúttal ideiglenes államfőnek, majd augusztus 3-án köztársasági elnöknek. Göncz Árpád két cikluson, tíz éven át töltötte be hivatalát, és nemcsak a köztársaság, de "az emberek, mindannyiunk elnöke volt" – fűzte hozzá.

Kunhalmi Ágnes szocialista országgyűlési képviselő a megemlékezésen elmondta: az ellenzék azért nem vett részt a parlament szombati ünnepi ülésén, mert szerintük a kormányoldal autoriter rendszert hozott létre, tagadja a demokratikus párbeszédet és a politikai váltógazdaságot.
Történelemhamisító az a politikai nyilatkozat, amelyet a népképviseleti rendszer 1990-es visszaállításáról fogadtak el az ellenzéki frakciók távollétében a "csonka" parlament ünnepi ülésén –vélekedett.

Az ellenzéki politikus szerint meg kell érteni, hogy nagyon sokan csalódtak a rendszerváltásban, de "nem szabad feladni": minden nemzetnek, társadalomnak újra és újra meg kell harcolnia a demokráciáért, a jogállamért, a sajtószabadságért, a jólétért, a munkavállalók jogaiért; vannak generációk, amelyeknek többször is.

(MTI)

Figyelmébe ajánljuk

A kutya mellett

A filmművészetben a Baran című, egyszerre realista és költői remekmű (Madzsid Madzsidi) jóvoltából csodálkozhatott rá a világ először az iráni afgán menekültek sorsára.

Iszony

Kegyetlen, utálatos film Veronika Franz és Severin Fiala legújabb munkája (ők a felelősek a 2014-es, hasonlóan bársonyos Jó éjt, anyu! című horrorért).

Elvis gyémánt félkrajcárja

  • - turcsányi -

Van a Hülye Járások Minisztériumának egy vígjátéki alosztálya, ott írták elő, hogy ha valaki el akarja kerülni a helyzetkomikumok – művészileg nyilván szerfelett alantas – eszköztárának használatát, hősét úgy kell járatnia (lehetőleg a medence partján), hogy a mozgása végig magán hordozza a szerepét.

Saját magány

A Comédie-Française évszázadok óta egyre bővülő, immár többezresre duzzadt repertoárjából most a klasszicista szerző modern köntösbe bújt, Guy Cassiers rendezésében újragondolt változatát hozták el Budapestre – pár hónappal a premier után.

Az én bilincsei

A Losoncról származó Koós Gábor (1986) a Képzőművészeti Egyetem grafikaszakán végzett, és még tanulmányai idején monumentális, több mint két méter magas munkáival lett ismert.

Kihaltunk volna

Ez az átfogó nőtörténeti mű nem Hatsepszut, az egyiptomi fáraónő, vagy Endehuanna, a sumér költőnő, és még csak nem is a vadászó férfi, gyűjtögető nő meséjével kezdődik, hanem egy mára kihalt, hüvelykujjnyi, rovarevő, tojásrakó, pocokszerű lénytől indulunk el, amely még a dinoszauruszok lába mellett osonva vadászott.

Alexandra, maradj velünk!

"Alexandra velünk marad. S velünk marad ez a gondolkodásmód, ez a tempó is. A mindenkin átgázoló gátlástalanság. Csak arra nincs garancia, hogy tényleg ilyen vicces lesz-e minden hasonló akciójuk, mint ez volt. Röhögés nélkül viszont nehéz lesz kihúzni akár csak egy évet is."