Hogy került Zaid Naffa tegnap a parlamentbe? Ja, meghívták

  • narancs.hu
  • 2018. május 9.

Belpol

Bár a nemzetbiztonsági átvilágításon többször is megbukott, de a külügy meghívta.

Bár tegnap az Országgyűlés alakuló ülését még az újságíróktól is jól megvédték, a kormánypárt barátait nem szűrték meg olyan szigorúan. A tegnapi fotók szerint ugyanis Zaid Naffa is páholyból nézhette végig a kormányalakítást.

A sajtóirodát a Népszava kérdezte meg arról, hogy ugyan mit is keresett a nemzetbiztonsági átvilágításon kétszer is fennakadt Naffa ezen a jeles eseményen a Parlamentben. A lap azt a tájékoztatást kapta, hogy

Naffát maga a a Külgazdasági és Külügyminisztérium (KKM) hívta meg,

és a diplomáciai testület tagjaként, Jordánia képviseletében vett részt az alakuló ülésen.

Ja, ha meghívták, akkor oké.

Figyelmébe ajánljuk

Klasszissal jobban

  • - minek -

Az utóbbi évtizedek egyik legnagyszerűbb poptörténeti fejleménye volt a Saint Etienne 1990-es létrejötte, no meg három és fél évtizedes, nagyjából töretlen, egyenletesen magas színvonalú pályafutása – mindez azonban most lezárulni tűnik.

Közös térben, külön utakon

A gesztusfestészetet helyezi fókuszba a hajdani Corvin Áruház épületében működő Apollo Gallery legújabb kiállítása, amely három figyelemre méltó kortárs absztrakt művész világát hozza össze.

Anyu vigyázó tekintete

Kamasz lánynak lenni sosem könnyű, de talán még nehezebb egy Himalájában fekvő bentlakásos iskolában a 90-es években. Mira (Preeti Panigrahi) eminens tanuló: egyenszoknyája mindig megfelelő hosszúságú (szigo­rúan térd alá ér), jegyei példásak, gondolatait tanulmányai és sikeresnek ígérkező jövője töltik ki.

Éden délen

  • - turcsányi -

Egy évvel a The Highwaymen együttes megalakítása után, 1986-ban kijött egy tévéfilm – nyilván népszerűsítendő az úgynevezett outlaw country muzsika valaha élt négy legnépszerűbb alakjával összerántott truppot.

Hol nem volt

Tökéletesen passzol a két éve Szemle Plusz néven újragondolt Városmajori Színházi Szemle programjához a nagyváradiak Csárdáskirálynője. Már csak azért is, mert tavaly a Színházi Kritikusok Céhének tagjaitól ez a produkció kapta meg a legjobb szórakoztató előadásnak járó szakmai elismerést. Novák Eszter rendezése mégsem működött ezen a vihar utáni, esős nyárestén.