A 71 halálos áldozatot követelő embercsempészügy eddigi hét tárgyalási napján (a per augusztusban folytatódik) pontos képet kaphattunk a banda szervezeti fölépítéséről, főbb alakjai hátteréről. Az ott elhangzottak alapján Nagy Gergely Miklós rekonstruálta a 2015. augusztus 27-i parndorfi tragédiához vezető utat, a megrázó írás a Magyar Narancs nyomtatott változatának friss számában olvasható; ebből következik egy rövid részlet.
| ||
„A halálos út előtt több mint 20 szállítást szervezett a csoport. Ezek többsége egy M5-ös melletti benzinkútnál történt éjszakai találkozóval kezdődött, ahol a Bulgáriából érkezett sofőr beszállt a kisteherautóba, és követte Mitkót a ’beszállítás’ helyszínéig, ami Mórahalom külterületén volt valahol. Miután a menekülteket fölvették, a kocsi elindult, és vagy eljutott a magyar–osztrák határig, vagy nem. Volt, amikor nem sokkal Szeged után leállították a kocsit, de előfordult, hogy – a túlterheltség miatt – a jármű defektet kapott az M0-son, a sofőr pedig az egészet otthagyta. (Ekkor a menekültek végül kirúgták az ajtót, és többtucatnyian elözönlötték az autópályát.) Néhány alkalommal csak Németországban kapták el a sofőröket; volt meneküléses jelenet is, meg az is előfordult, hogy a sofőr beletolatott valakibe, aki ráhívta a rendőröket. Egyszer a csempész sofőr megpróbálta a mellé érkező rendőrkocsit leszorítani – végül persze elkapták.
Augusztus közepéig 17 alkalmat regisztrált a vádirat. A csempészett átlaglétszám 35 körül volt, és bár az utazási körülmények embertelenek voltak – a legtöbbször nem volt útközben pihenő, a testi szükségleteiket a raktérben kényszerültek intézni a menekültek, akiknek se ülőhelyük nem volt, sem kapaszkodási lehetőségük –, ezeknél nem történt haláleset, jóllehet a levegőhiány miatt többen elájultak, és előfordult az is, hogy már Németországban azonnal orvost kellett hívni az egyik menekülthöz. Visszatérő momentum, hogy amikor a raktérbe zárt emberek észlelték, hogy egyre kevesebb a levegőjük, előbb dörömbölni kezdtek, majd az ajtóknál lévő tömítőgumit kezdték kitépni, hogy a résen több levegőhöz jussanak. A vádirat többször említi, hogy a sofőrök korábban is jelezték a dörömbölést telefonon, de megállni csak engedéllyel lehetett, amit előbb Samsungnak kellett megadni, és amit Mitkó továbbított. Bár utóbbiak ezt tagadták a bíróságon, a piramis hierarchiájú bűnszervezetek működését ismerve, valamint tudva, hogy milyen jogi, illetve anyagi tétje volt egy esetleges lebukásnak – ez a megállapítás teljességgel reális. És volt a pandorfi tragédia előtt is legalább egy olyan alkalom, amikor megtagadták a megállást a dörömbölés miatt panaszkodó sofőrnek.
Augusztus közepén a létszám váratlanul megugrott a 35 körüli átlagról. Többször napi két fuvart is bonyolítottak, s az is előfordult, hogy 81, máskor pedig 95 (!) főt zsúfoltak a járműbe. Egy ilyen út akár 30 millió forintnyi bevételt jelenthetett Lahoonak – egyértelmű, hogy az afgán csempész tudatosan játszott a határokkal, és így az emberi életekkel: hiszen minél többen utaznak ugyanakkora raktérben, annál kevesebb levegő jut egy embernek.
Ebben a helyzetben került a birtokukba az a kocsi, amelyben a levegőáramlás még annyira sem működött, mint egy átlagos Ivecóban. A banda ugyanis Lajosmizsén augusztus második felében megvette azt a hűtőkocsit, amely sokkal jobban szigetelt és zárt, mint bármely más addig használt jármű.”
